Áll a bál: EU-s vezetők szerint Orbán durván megsértette az uniós alapszerződéseket, „óriási hiba” volt Moszkvába mennie
Hiába, a moralista, öngyilkos rövidlátás meghatározó ma az Európai Unióban. Szilvay Gergely írása.
Mondják, nem rendelhetnénk végre mi a zenét a csehóban, ahol egyedül miattunk ég még a pilács?
(Nyitókép: MTI/Ukrán elnöki sajtószolgálat)
Sokan sok mindent elmondtak már arról a gyalázatról, amit Ukrajna most a Barátság vezetéken át nem engedett Lukoil-olajjal művel. A magyar jobboldal – helyesen – jelezte, hogy az ukrán eljárás tűrhetetlen, nem méltó sem jó szomszédhoz, sem reménybeli európai szövetségeshez.
Keresetlenebb szavakkal: a hátunk közepére sem kívánunk olyan európai partnert, aki szerint egy szomszéd energiabiztonságának fenyegetése bármilyen körülmények között is rendben van.
A magyar jobboldalon kívüli szereplők – szokásos, Magyarország szempontjait leszámítva minden más aspektust mérlegelő beszédmódjukkal – meg elmondták: lám-lám, ide vezet az elszigetelődés, meg az a randa oroszpárti békepolitika, most aztán megnézheti Orbán magát, jól a nyakára léptek az ukránok. (Hogy az ellenzéki kollégák mit tankolnak, azt nem tudom.)
Egy szempont kimaradt a honi elemzésekből:
a hátba szúrással felérő ukrán lépés miként is szolgálja Ukrajna nemzeti érdekét. Merthogy sehogy.
Ukrajna nem azért áll egyre egyértelműbben vesztésre a harctéren – hátában a komplett Nyugattal –, mert egy tízmilliós ország nem, egy öt és fél milliós meg csak pénzért szállít neki fegyvert, és nem is azért, mert tizenötmillió közép-európai ember (plusz a baráti ukrán tűztől valamiért megmenekülő csehek) autójában orosz eredetű üzemanyag fortyog. Magyarország és Szlovákia együtt is kellően súlytalanok a nyugati szövetségi rendszeren belül, akkor sem tudnának Ukrajnának ártani, ha kifejezetten ez lenne a céljuk.
Ukrajna azért áll a fronton vesztésre, mert alapvetően hibás a stratégiája
– továbbra is a harcmezőn kutatja önnön vére árán azt a megoldást, ami a tárgyalóasztal mellett van, és a megtalálásához mindössze fedezetlen büszkeségéből kellene valamelyest lejjebb adnia.
Ukrajna – nem először – olyan döntést hozott, amely egyértelműen nem szolgálja az érdekét; olyan országokba rúgott bele, amelyek mást sem tesznek, csak segítik, részben egyébként épp tankoknál és katonai teherautóknál is használt dízellel, amely köztudomásúlag kőolajszármazék. S ez a döntés árnyékot vet valamire, amire az Európai Unióban vesztünkre túl sok mindent alapoztunk:
az ukrán kormány ítélőképességére.
Az EU-s álláspont ugyanis – idézzük emlékezetünkbe – az, hogy az uniónak magának nem kell foglalkoznia katonai helyzetekkel, stratégiákkal, realitásokkal; a pénzt, paripát, fegyvert addig kell küldeni, amíg Ukrajna harci kedve él, as long as it takes, ahogy mondani szokás.
Felvetnék egy kellemetlen szempontot így a Lukoil-szankció és a véget nem érő számú indokolatlan ukrán vagdalkozás után: biztos érdemes a komplett Ukrajna-politikánkat arra alapozni, hogy az az ország, amely ezerszázalékos biztonsággal téveszti össze a barátot az ellenséggel, és a nagy, agresszív szomszédjával való együttélés nehéz receptje mellett a kis, békés szomszédaival való együttélés pofonegyszerű módját sem találja meg, majd jól fogja megítélni katonai helyzetét?
Biztos, hogy ilyen öngólok sorozata után biztonságpolitikai várkastélyt kellene építenünk az ukrán ítélőképesség tőzegmocsarára?
Nem volna célszerűbb felismerni, hogy önálló Európa-politikára – amely ukrán álomképek szolgai átvétele helyett maga határozza meg, mennyi anyagi, eszközbeli, politikai áldozatot ér meg a kontinens lakóinak egyik vagy másik reális ukrajnai cél elérése – épp azért volna szükség, mert Ukrajna vak, süket, imbecilis és képtelen a helyzetfelismerésre?
Nem rendelhetnénk végre mi a zenét a csehóban, ahol egyedül miattunk ég még a pilács?
Ideje leszámolni az illúziókkal: az, hogy Ukrajna szuverén állam, még nem jelenti azt, hogy megvan a magához való esze. Le kell hát vágnunk a szent tehenet, nem udvariaskodhatunk tovább: a támogatás fejében parancsba kell adnunk, mit csináljon és mit ne csináljon Kijev.
Ez közös érdekünk – ugyanis látványosan nem tudja magától.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Hiába, a moralista, öngyilkos rövidlátás meghatározó ma az Európai Unióban. Szilvay Gergely írása.
Ezt is ajánljuk a témában
A szankciók nemhogy nem működnek, de egyenesen kontraproduktívak. Meglehetősen ijesztő a kép. Francesca Rivafinoli szemlecikke.