Jön a NATO csúcstalálkozója, ez lesz terítéken
A NATO vezetői kedden háromnapos konferenciára érkeznek Washingtonba.
David Lammy munkáspárti miniszter máris Európát járja.
Nyitókép: Wiktor Szymanowicz / ANADOLU / Anadolu via AFP
David Lammy újdonsült brit külügyminiszter villámlátogatásokat tett Németországba, Lengyelországba és Svédországba, ahol többek között Ukrajna támogatásáról is egyeztetett – számolt be az Euronews.
A munkáspárti politikus kijelentette: az Egyesült Királyság elkötelezett Ukrajna mellett.
Lammy Chobielinben találkozott lengyel kollégájával, Radoslaw Sikorskival, és a két miniszter biztonsági kérdéseket vitatott meg a washingtoni NATO-csúcstalálkozó előtt.
Ezt is ajánljuk a témában
A NATO vezetői kedden háromnapos konferenciára érkeznek Washingtonba.
Hangsúlyozták, hogy mindkét ország kész hosszú távú támogatást nyújtani Ukrajnának, Lammy pedig kijelentette, hogy az Egyesült Királyság „nagyon-nagyon komolyan” veszi az Ukrajna és a NATO iránti elkötelezettségét.
Lammy arról is beszélt, hogy Washingtonban demonstrálni fogják a NATO egységességét.
Meg fogjuk erősíteni, hogy mi vagyunk a történelem legerősebb szövetsége”
– mondta.
A Munkáspárt kiemelt célja az Unióval való kapcsolat újraindítása. Lammy első útja Németországba vezetett, ahol német kollégájával, Annalena Baerbockkal a NATO-ról, Ukrajnáról, valamint az éghajlatváltozásról tárgyalt.
Németországból Lengyelországba, majd a NATO legújabb tagjához, Svédországba vezetett az útja. Mindegyik országban Ukrajna volt a legfőbb napirendi pont. Mind a négy ország Ukrajna elkötelezett támogatója, és Keir Starmer új kormánya szeretné hangsúlyozni, hogy az Egyesült Királyság szilárdan támogatja a háború sújtotta országot.
Ezt is ajánljuk a témában
John Healey védelmi miniszter első útja Ukrajnába vezetett, ahol Zelenszkij elnökkel találkozott.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
A jó állapotú harckocsi valószínűleg harc nélkül került az oroszokhoz.
Az orosz drónok több hullámban és különböző irányokból próbáltak bejutni az ukrán főváros légterébe.
Egy szemtanú szerint egy orosz drón robbanóanyagot dobott le az egyik zsúfolt utcára.