Az amerikai elitre már ráborult a trón, az európai még a karfát fogja – és közben veszettül zihál

(Nyitókép: Anna Moneymaker/AFP)

Négy év gondosan felépített hazugsága – mely szerint létezik még a mérsékelt amerikai demokrata politizálás, s ennek jegyében kormányozza a régi idők jól bevált embere, Joe Biden az Egyesült Államokat – porba hullott az elnökválasztási vitán. Napnál világosabban kiderült, hogy nem biztos kezű mérsékelt demokrata vezetés van, hanem mindenféle mélyállami gyíkemberek pöckölgetik a joysticket egy kirakatba tolt élőhalott mögött. Aztán egy hitlerező-fasisztázó-autokratázó-trumpozó propagandán abrakoltatott félőrült Pennsylvania csatatérállami jellegének új tartalmat adva

És most már késő.

Szabadulnának a minden emberi számítás szerint vesztes jelölttől, de nem lehet – ha a visszalépésre rá is bírják, üdvösség akkor sincs. Egyértelmű alternatívaként csak az a Kamala Harris áll a vártán, aki Tucker Carlson sommás véleménye szerint „nem képes a spontán gondolkodásra és beszédre, egy szót sem mond anélkül, hogy előre le ne írnák neki”; rövid úton kiderült, hogy a bőrszín, a nemi hovatartozás és a származás minden ellenkező híreszteléssel ellentétben csak adottságok, nem politikai képességek, s így ennek a leányzónak sem ugyanaz a fekvése már.

volna itt egyrészt pár tökéletesen sótlan politikus mélydemokrata államok kormányzói házaiból és szenátori székeiből; meg volnának az ifjúkommunisták, Karl Marx és Palesztina Alexandria Ocasio-Cortezhez hasonló szélsőbaloldali rajongói, akik mögött ott van ugyan a fiatal pártbázis, de kormányzóképes választói koalíció képtelen összeállni mellettük.

Nevek vannak, jelölt nincs. Ha lett volna, megválasztották volna már 2020-ban. Nincsen.

a süketeléstől az amerikai demokráciát végveszélybe sodró, zendülést szító, a demokrácia intézményeibe fehér lovon hordákat vezető Putyin-báburól, aki elveszi az abortuszt, a szavazati jogot meg a pornósztárok szüzességét. Most már buzdítanak önmegtartóztatásra, higgadtságra, lennének barátok. Késő, gentlemen. Az amerikai elit romlottsága – minden politikai elit számára intő példa ez – olyan mélységbe ért, hogy

Mert csak egy kicsit képes úgy gondolkozni, mint egy egyszerű ember, akit nem görnyesztettek meg a demokrata mélyállam sarkaiból kifordított igazságai.

Bidennek egy igaz mondata volt abban a híres tévévitában, mikor egy kóbor macskáéhoz hasonlította Trump személyes erkölcsét, s az Ószövetség Istene bizonyára nem volna kegyelmes az Egyesült Államok 45. elnökéhez –

S inkább választja a választóközönség épp ezért a kóbor macskát, mint a Loch Ness-i szörnyet, bármit is mondjon előbbiről a protestáns kisegyházi etika.

S miközben az amerikai elitre már ráborult a trón, az európai zihálva fogja a karfát.

Nem tudom, tudja-e a nyájas olvasó, de az európai politika jelenlegi központi kérdése a következőképpen hangzik: megoldható lesz-e a héten, hogy az elmúlt évtizedek legsikertelenebb európai bizottsági elnökének újrázását titkos szavazáson, egy zsíros olasz biztosi portfólióért és némi gazdanyomasztásért cserébe több egymást ki nem állható konzervatív és zöld támogassa, mint ahány néppárti, szocialista és liberális az elmúlt öt évben kiábrándult belőle – de lehetőleg úgy, hogy a néppártiak ne tudjanak a Zöldekkel kötött mocskos háttéralkuról,

Ez a központi kérdés az én képernyőmön tizenegyes Adobe Text Próval szedve hat sort foglalt el, s ha Ursula von der Leyennek sikerül rá válaszolnia, akkor sem érhet el többet minden idők legkisebb felhatalmazásánál, melyet az Európai Parlament valaha európai bizottsági elnöknek adott. Valójában a középtől jobbra lévő többség van az Európai Parlamentben, a puha és kemény konzervatívok adják a többséget – ebből kell valahogyan az európai eszme túlélése érdekében nem jobboldali módra működő Európai Bizottságot eszkábálni. Na nem azért, mert az európai választók így akarták volna –

Le lettek váltva, csak nem vették észre.

És a következő öt évben, attól tartok, mi sem fogjuk észrevenni, ha Ursula von der Leyen összekalapálja a többségét valahogy.

MAGA-MEGA 1:0 oda – de nem múlik, ami késik. Az amerikai demokrata elit hatalma betonbiztosnak tűnt, a vízválasztó gazdasági világválság óta tizenkét évet kormányoztak ők, négyet a republikánusok.

vagy legalábbis a képességüket arra, hogy önmaguknál ijesztőbbnek mutassanak be az égvilágon bármit. Mindegy, hogy a hajaismijen, csak ők ne legyenek – ez lehet az idén novemberi amerikai elitválasztás üzenete. S előbb-utóbb eljutunk az elitváltásig mi is itt az öreg kontinensen.

***