Történelmi léptékű kiábrándulás – véget érhet a konzervatív korszak Nagy-Britanniában

Nyitóképen: Sunak az esőben. Fotó: AFP / Henry Nicholls

A színész-, tévés- és üzletembermúltú politikusok korszakában élünk, a szavazók olyan jelöltet keresnek, aki jól szerepel a televíziós vitákon, határozott kiállású, és hatásos beszédet tud mondani. A britek azonban szembemennek a trenddel. A július 4-ei választáson két színtelen, szagtalan karakterű jelölt csaphat össze. Rishi Sunak bár népszerű volt a Konzervatív Párton belül, csak azért lett miniszterelnök, mert a toryk öröklési sorrendjében mindenki politikai halált halt. Sir Keir Starmerről, a Munkáspárt vezetőjéről pedig senki nem tudja, hogy miben hisz vagy mit fog tenni, ha az ő kezébe kerül az ország irányítása.

Zuhogott az eső, és a víztől egyre sötétebb lett Rishi Sunak jól szabott öltönye, amikor május 22-én bejelentette, hogy július 4-ére írják ki a parlamenti választást. Miközben beszédét mondta, az utca végén valaki hangos zenével zavarta a bejelentését, és nem volt egyetlen gyakornok vagy tanácsadó a közelben, aki a feje fölé tartott volna egy esernyőt, hogy megmentse azoktól a megalázó fotóktól, amelyek aztán minden brit lap címoldalán ott virítottak a megázott és bukásra ítélt kormányfőről. Andrew Neil újságíró a The Spectator műsorában megjegyezte: könnyen elkerülhető lett volna a kínos helyzet, hiszen nemrég készült el a miniszterelnöki rezidencián a sajtóterem, ahol Sunak méltó körülmények között tarthatta volna a beszédét.

Úgy tűnik, Rishi Sunak osztozik három elődje sorsában: neki is idő előtt és megszégyenülve kell távoznia. Valószínűleg bárki került volna Liz Truss helyére 2022 őszén, hasonló ívet írt volna le. A konzervatívok 2010 óta vannak hatalmon, azóta nem váltották be bevándorlással kapcsolatos ígéretei­ket, és a brexit sem úgy valósult meg, ahogy azt a szavazók várták. Sunak az első pillanattól kezdve bukásra volt ítélve: esélye sem volt helyrehozni egy több mint egy évtizedes kormányzás következményeit. Andrew Neil úgy vélekedett: a gazdasági helyzet éppen javulni kezdett, így nem igazán érthető, miért nem várt még néhány hónapot a kormányfő, hogy a lakosság érezze a változást. Ám az ígéreteit elődeihez hasonlóan nem tudta betartani: bár ő is elkötelezte magát a bevándorlás csökkentése mellett, még a La Manche csatornán érkező kis menekülthajók áradatát sem tudta leállítani.

Az elemzőket meglepte Sunak bejelentése, de az azóta eltelt hetekben kirajzolódott a mögöttes logika. Fraser Nelson, a The Spectator szerkesztője sok konzervatív politikussal beszélt, és úgy látja: minimalizálni szeretnék a veszteséget a júliusra kitűzött választással. A YouGov 50 ezer szavazó körében végzett felmérése szerint a konzervatívok az alsóház 650 helyéből mindössze 150-et szerezhetnek meg, ami minden idők legrosszabb eredménye lenne. Ahogy közeledik a választás, a Konzervatív Párt táborában egyre többen visszavonulót fújnak, hogy elkerüljék a szégyent: már 75 képviselő jelentette be, hogy nem indul el az idei választáson, köztük volt miniszterek, mint Sajid Javid, Michael Gove és Dominic Raab. Fraser Nelson szerint a párt stratégiája egyszerű: a 65 év feletti korosztályt szeretné megnyerni, amely az egyik legaktívabb szavazói blokkot képezi. Ezért tett ígéretet a nyugdíjakra vonatkozóan arra az esetre, ha megnyeri a választást, és ezért dobta be Sunak a kötelező katonai szolgálat bevezetését a 18 évesek számára. A The Spectator szerkesztőjének érvelése szerint nem kell mindenkit megnyerniük a toryknak, mert ha sikerül megtartaniuk az idősebb korosztályt, azzal megközelíthetik a 200 mandátumot is, ami megmentené őket az összeomlástól.

A Munkáspárt kiváltságos helyzetben van: hacsak nem követ el valami hatalmas hibát, történelmi győzelmet arathat – annak ellenére, hogy nem áll olyan népszerű vezető az élén, mint amilyen Tony Blair volt az utolsó nagy baloldali győzelem idején 1997-ben. A született politikus Blair egészen az iraki háborúig jól fel tudta mérni a közhangulatot, a jogász végzettségű Starmer viszont nem mond hatásos beszédeket, és gyakran ellentmond korábbi önmagának. Ahogy a Spiked magazin írta róla: „kiváló érzéke van ahhoz, hogy megváltoztassa valamiről a véleményét, s közben azt állítja, hogy nem is változtatott rajta”. Példaként nevezi meg a brexitet, amellyel kapcsolatban Starmer 2017-ben kijelentette, „tiszteletben kell tartani az emberek döntését”, majd az az évi választást követően már egy második referendumot kezdett szorgalmazni, amely visszafordította volna a folyamatot. 2022-ben megint meggondolta magát, és kijelentette: nála biztos kezekben lenne a kilépés ügye.

Keir Starmert a 2019-es nagy választási bukás után szavazták meg a Munkáspárt vezetőjének. Bár kampánya során barátjának nevezte az antiszemitizmussal megvádolt Jeremy Corbynt, később szinte személyesen kísérte a kijárathoz, és az eltelt években háttérbe szorította vagy kitolta a pártból elődje szövetségeseit. Igyekezett Izrael-barátabb hangnemet megütni, ez azonban felháborította pártja muszlim szavazóit, akik igyekeznek nyomást helyezni a szervezetre, hogy változtasson a gázai konfliktussal kapcsolatos álláspontján.

A pártelnök ugrálása a politikai álláspontok között sok kínos pillanatot okozott. A genderkérdésben sokáig azt az álláspontot képviselte, hogy az ember olyan nemű, amiként azonosítja magát, 2021-ben kijelentette: nem helyes olyat mondani, hogy csak nőnek lehet méhe, tavaly pedig azt nyilatkozta, hogy a nők 99,9 százalékának nincs pénisze, de a maradéknak igen. Később érzékelte, hogy a lakosság egyre inkább a genderkritikus irányba fordul, ezért próbálta kitörölni az emberek emlékezetből a nők anatómiájával kapcsolatos zavaros nézeteit, és elismerte, hogy „az a nő, aki nőnemű”, s közölte, hogy már nem tartják jó ötletnek, hogy valaki saját magát definiálja. Starmer és pártja népszerűsége kiválóan illusztrálja, hogy a lakosság mennyire le akarja váltani a kormányt.

Június elején sor került az első vitára Sunak és Starmer között, és ezen a stúdióban ülő közönség is feltehetett kérdéseket. A két pulpitus mögé állított politikus gyakran egymás szavába vágott, ami miatt többször is rájuk szólt az ITV moderátora. Sunak agresszívabb volt, igyekezett letarolni ellenfelét kérdéseivel, és rámutatni, hogy kihívójának nincsenek konkrét megoldásai a problémákra, ahhoz pedig, hogy teljesítse pártja minden ígéretét, jelentős adóemelést kellene végrehajtania. Viszont amikor a miniszterelnök a javuló gazdasági mutatókkal érvelt, Starmer nekiszegezte a kérdést, amely sok elemző fejében megfordult: ha annyira jó a helyzet, miért írta ki a választást? Mindkét jelölt igyekezett szimpátiapontokat szerezni a családi hátterével, és próbált a szavazókhoz szólni, de tartalmilag nem sok új dolog hangzott el. A vita után készített YouGov-felmérés alapján az emberek 51:49 százalékos arányban Sunakot hozták ki győztesnek.

Egy nappal a vita előtt váratlanul újabb szereplő lépett a porondra: Nigel Farage bejelentette, hogy visszatér a Reform UK párt élére, és elindul a választáson. Mindezt alig néhány héttel azután, hogy közölte, inkább az amerikai választásra szeretne koncentrálni. Farage azzal kezdte beszédét, hogy ez a kampány eddig a legunalmasabb, amit valaha látott. Szerinte egyre inkább hasonlít a két nagy párt jelöltje. „A választásnak vége, a Munkáspárt már megnyerte, nincsen verseny.”

Magyarázata szerint Farage azért beszélt nemrég arról, hogy nem indul, mert nincs ideje komoly kampányra, de miután egy héten át utazgatott az országban, azt tapasztalta, hogy a lakosság egyre mélyebb megvetést érez a politikai elittel szemben, és sokan csalódásukat fejezték ki neki, amiért nem indul „Meggondoltam magam, ezt is lehet, ugye tudják? Ez nem mindig a gyengeség jele, lehet az erő jele is. Elindulok a választáson!” – fogalmazott. Sőt, nemcsak a választásra tér vissza, hanem a következő öt évre – tette hozzá. Azzal kapcsolatosan, hogy a konzervatívoktól vehet el szavazatokat, a következőt mondta: a brexit előtti választáson több szavazatot vittek el a baloldaltól, mint a toryktól. Megjegyezte, hogy leginkább azokat szeretnék megcélozni, akik egyik pártra sem szeretnének szavazni.

A brexit egyik frontharcosa nyolcadik alkalommal próbálkozik bejutni az alsóházba, és ezúttal érdemi esélye is van rá. Az Essex megyei Clactonban indul, és a Spiked ismertetése szerint a várost magába foglaló tendringi körzet 2016-ban 70 százalékban szavazott a kilépésre. A képviselő korábban Douglas Carswell volt, aki 2014-ben a Konzervatív Pártból átlépett Farage korábbi formációjába, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjába. A Survation cég januárban Clactonban végzett közvélemény-­kutatása szerint Farage könnyedén megnyerhetné a választást, 10 ponttal megelőzve a konzervatívokat. A Reform UK Farage bejelentéséig 10 százalék körüli támogatást tudhatott magáénak, ez most jelentősen megugrott, megközelítve a Konzervatív Pártét. A „győztes mindent visz” típusú választási rendszer miatt eddig úgy nézett ki, hogy egyetlen mandátumot sem fog szerezni.

Nigel Farage a The Telegraphnak adott interjúban elmondta: a Konzervatív Párt egyes csoportjai utálják egymást, és nagy belső harcok várhatók a választás után. Álláspontja szerint nem ő fogja okozni a bukásukat: „Már öngyilkosok lettek. Ehhez nekem semmi közöm.”