Svájcban keresnének békét Ukrajnának: Magyarország aláírta a nyilatkozatot
A résztvevők egyetértettek abban, hogy Kijevnek párbeszédet kell kezdenie Oroszországgal a háború befejezése érdekében.

A szakértő szerint a felek álláspontjai nagyon távol vannak egymástól és még messze van a megállapodás a Nyugat és Oroszország között.

Kép forrása: Sedat Suna/Getty Images
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a svájci békecsúccsal kapcsolatban fejtette ki a véleményét.

Ezt is ajánljuk a témában
A résztvevők egyetértettek abban, hogy Kijevnek párbeszédet kell kezdenie Oroszországgal a háború befejezése érdekében.

Szerinte az orosz, ukrán és nyugati békeelképzelések teljesen eltérnek egymástól, ami nehezíti a konfliktus megoldását.
Ez egy olyan békecsúcs volt, ahol a Biztonsági Tanács öt állandó tagja közül kettő, Kína és Oroszország, valamint személyesen az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden sem vett részt.”
– mondta Nógrádi.
„Zelenszkij később ezt nyilván sikerként adja elő, hiszen Franciaországban korábban találkozott Macronnal és Bidennel, majd az olaszországi G7-csúcson is további határozatok születtek Ukrajna további támogatásáról. Onnan ment a svájci békekonferenciára, ahol azonban az ukrán béketerv mellett más valós béketerv nem létezett” – tette hozzá.
A szakértő szerint ha a jelenlegi helyzet eszkalálódik, mindkét fél komoly veszteségeket szenved. Nógrádi rámutatott arra is, hogy a béketárgyalásokhoz mindhárom fél kompromisszumkészsége szükséges.
Itt tartunk most: a háború megy tovább, az orosz, az ukrán és a nyugati elképzelések a lehetséges békéről köszönőviszonyban sincsenek egymással”
– zárta le Nógrádi az elemzését.

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
