Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Stoltenberg nem áll le: a katonai támogatás 99 százalékát amúgy is a NATO-tagállamok biztosították Ukrajna számára

2024. május 27. 15:16

A NATO-főtitkár távol tartaná a konfliktustól a szervezetet, kérdés, hogy a nyilatkozataival mennyit segít ezen.

2024. május 27. 15:16

Fotó: Simon Wohlfahrt/AFP

A Kijevnek átadott NATO-fegyverek azonnal ukrán tulajdonba kerülnek, így Kijevnek képesnek kell lennie arra, hogy azokkal csapást mérjen például „oroszországi légi bázisokra” – jelentette ki hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

Jens Stoltenberg véleményét a bolgár fővárosban, Szófiában ismertette a NATO parlamenti közgyűlésének ülésén, az Egyesült Államokban júliusban tartandó NATO-csúcstalálkozót megelőzően.

Biztos vagyok benne, hogy ha fegyvereket adtunk át Ukrajnának, akkor ezek már nem a mi fegyvereink, hanem az ő fegyvereik, ami azt jelenti, hogy csapást mérhetnek velük legitim katonai célpontokra, többek között Oroszországban.

Például olyan légibázisok ellen, amelyeket Oroszország használ” – tette hozzá. Egyúttal szót emelt az ellen, hogy NATO-erők Ukrajna területén vagy légterében bevetésre kerüljenek, mert ellenkező esetben „nehéz lesz a szervezetet távol tartani a konfliktustól”.

„Eljött az idő, hogy fontolóra vegyük néhány érvényben lévő korlátozás feloldását. Azt látjuk, hogy Harkiv megyében a frontvonal és a határvonal szinte egybeesik, és Ukrajnának nem áll módjában orosz területen lévő katonai célpontokat támadnia” – jelentette ki a főtitkár.

Ez azt jelenti, hogy az ukránoknak meg van kötve a kezük. Orosz területről támadják őket, és nem képesek válaszlépéseket tenni a fegyverhasználatra vonatkozó, érvényben lévő korlátozások miatt”

– tette hozzá.

A főtitkár álláspontját azzal támasztotta alá, hogy az „agresszor” területén belüli legitim katonai célpontok támadása is az önvédelem része.

Stoltenberg azt is bejelentette, hogy az ukrajnai háború egyike lesz azon három fő témának, amelyeket a NATO-tagállamok a Washingtonban tartandó júliusi csúcson megtárgyalnak majd. Hozzátette: a találkozó során a NATO-nak meg kell mutatnia, hogy a védelmi politikán és a háború elkerülésén dolgozik, egy olyan stratégián, amelyhez be kell vetni a megfelelő erőforrásokat.

Ezt is ajánljuk a témában

Emellett kifejtette, hogy az Ukrajnának szánt katonai segélycsomag késlekedése negatív hatással volt a harcokra, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország rendkívül nehéz helyzetbe kerül, amennyiben nem kap további támogatást légvédelméhez.

A katonai támogatás 99 százalékát a NATO-tagállamok biztosították, ami lehetővé tette az ukránok számára, hogy felszabadítsák az Oroszország által még a háború kezdetén elfoglalt területek 50 százalékát”

– fogalmazott a főtitkár, hozzátéve: elítélendő, hogy az elmúlt hónapokban ígért segélyeket nem szállították le Ukrajnának.

A főtitkár szerint a NATO-nak növelnie kell az Ukrajnának nyújtott katonai segítség irányításában és tervezésében betöltött szerepét, és részt kell vennie az ország hosszú távú pénzügyi támogatásában is.

Stoltenberg jó hírnek nevezte, hogy az észak-atlanti szövetség államai többet terveznek nemzetvédelmükre fordítani ebben „a veszélyes világban, amelyben a NATO megmutatta, hogy képes alkalmazkodni és változni”.

A főtitkár kiemelte, hogy a NATO 32 tagállama közül 18 már bejelentette, hogy hazai össztermékének (GDP) két százalékát katonai kiadásokra fordítja, egyben reményét fejezte ki, hogy számuk a júliusi csúcsig emelkedni fog.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. május 27. 22:01
Minél inkább megpusztul a NATO is ettől a háborútól, annál jobb. A NATO a legeslegveszélyesebb szervezet a világbékére a Földön.
2024. május 27. 19:23 Szerkesztve
Most nem azért, de a fickó kicsit sem álszent... Tehát, most azt mondja, hogy Ukrajna azért nem támad orosz célpontokat, "mert a NATO országok nem engedik neki"?! Na, de most majd engedélyt ad neki!? És akkor jöhet az ukrán armada? Tulajdonképpen a fickó azt mondja, hogy Ukrajna megtámadhatja Oroszországot?! Ne b@szki? Ez komoly? És ezt mégis hogy tervezi, te elmebeteg? Az alig létező hadrafogható ukrán zászlóajjakkal átugorják a fronton és hátulról beveszik Oroszországot? Vagy, csak kíváncsiságból, mi a terv?! Esetleg a front "mögül" lerakétázzák Oroszországot?!
atti64
2024. május 27. 18:09
FASSZOPO PATKÁNY VAGY BAZD MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Menhetten
2024. május 27. 17:20
Washington korábban csak a kisebb, 150-170 kilométer hatótávolságú ATACMS-ekből szállított Ukrajnának, az amerikai álláspont azt követően változott meg, hogy az oroszok elkezdték Ukrajna ellen alkalmazni az Észak-Koreától kapott/vásárolt rakétákat, és elsősorban a megtámadott ország kritikus infrastruktúráját vették célba velük..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!