Elegük van a nyitott határokból és a korlátlan bevándorlásból, de most kell nagyon észnél lenni, hogy közel a jobboldali áttörés – mondta lapunknak az egyre népszerűbb Flamand Érdek párt vezetője, aki a CPAC Hungary keretein belül érkezett Magyarországra.
Nyitókép:
*
A Flamand Érdek a belga – és flamand – politikai skála markáns jobboldali szereplője, Tom Van Grieken regnálása alatt stabilizálódni és fokozatosan erősödött, európai parlamenti képviselői az Identitás és Demokrácia frakciójában ülnek. „Flandria megtelt. Az integrációs problémák csak súlyosbodni fognak. Zárják le a határokat. Nem a mások iránti gyűlöletből, hanem a népünk iránti szeretetből. Jobb ma, mint holnap: biztonságos Flandriát az Európa Erődben!” – idézi az elnököt a Corvinák blog.
Egyes felmérések szerint a Flamand Érdek a legnépszerűbb párt Flandriában – s az EP-választásokkal egy időben voksolnak Belgiumban. Mit jelentene egy markáns jobboldali győzelem Európa szívében?
Mindenekelőtt a flamand emberek számára jelentene különbséget: belefáradtak a régi pártokba és a régi kormányzási stílusba, nyitott határokkal, woke politikával és azzal, hogy a szuverenitásunkat átruháztuk az EU-ra. Azt gondolom, európai szinten erős jelzés lenne, ha mi győznénk, de önmagunkban csak egy kis nemzet vagyunk.
Annak lenne igazán jelentős hatása, ha a Flamand Érdekhez hasonló értékrendű pártok Európa-szerte diadalmaskodnának június 9-én úgy a voksokban mint a mandátumokban.
A baloldal feltehetőleg nem örülne ennek – milyen eszközeik vannak a jobboldali áttörés megakadályozására, mire kell nagyon vigyázniuk a jobboldali pártoknak?
A legfőbb fegyverük egyértelmű: a rágalmazás és az összeugrasztás. Miközben a baloldali pártok minden körülmények között összetartanak, a jobboldali pártokat próbálják egymás ellen fordítani. Ők és cinkosaik a baloldali médiában a pártok közötti nézetkülönbségekre fordítják a reflektorfényt, abban a reményben, hogy egymás ellen fordulunk. Úgy gondolom, nem hagyhatjuk, hogy ez sikerüljön nekik. Persze lehet, hogy bizonyos témákban megoszlanak a véleményeink, de
ami a legfontosabb, abban egyetértünk: zárt határok, biztonság, család és szuverenitás.
Mit tanácsol a többi nacionalista jobboldali pártnak: hogyan tudnak szembeszállni a mainstream média elsöprő erejével?
Azt kérem tőlük, tegyék fel maguknak a kérdést: hisznek még a médiának? A válasz valószínűleg egy határozott „nem”. A következő lépés annak felismerése, hogy sokan ugyanígy gondolkodnak. A modern kor megadta nekünk azokat az eszközöket, amelyekkel közvetítők, a média nélkül elérhetjük szavazóinkat: ott vannak a közösségi média platformok, az e-mail... Ezek olyan lehetőségek, amelyeket továbbra is ki kell használnunk, mindaddig, amíg hagyják nekünk, és amíg a cenzúra nem megy túl messzire itt is.
Másrészt ne becsüljék alá az emberekkel való közvetlen érintkezést: menjenek ki közéjük, csengessenek be hozzájuk, keressék meg őket személyesen.
Így közvetlenül el lehet mondani a párt programját, hogy mit akarnak tenni az emberekért, és az emberek gondjait is közvetlenül meg lehet ismerni. Ha nem tudod, mi a mindennapi problémája az embereknek, nem lehetsz jó politikus.
Említette az egymás ellen fordítás szándékát a baloldal részéről. Ugyanakkor az aggodalom jogos lehet a téren, hogy bármilyen győzelmet is arasson a jobboldal június 9-én, erőik több frakcióra vannak töredezve: ott az ECR és az ID, és persze a Néppárt is, amit sokan csak látszatjobboldalinak tartanak.
Mindenekelőtt arra kell koncentrálnunk, hogy a június 9-i választásokon győzzünk. Június 10-én, amikor leülepedett a felvert por, láthatjuk, mi a helyzet, és haladhatunk tovább. Ha az eredmények olyan jók, hogy egy nagy jobboldali blokk megváltoztathatja az európai politika irányát, úgy gondolom, hogy tartozunk szavazóinknak azzal, hogy ez működjön. Tanulnunk kell a baloldaltól: ők alapelv-szinten támogatják egymást. Kár lenne, ha a jobboldali politikusoknak nem sikerülne ugyanez a hazájukban és Brüsszelben egyaránt.
Ha már Brüsszel: Mit gondol, hogyan érzi magát a liberális és szocialista elit, miután a brüsszeli NatCon-fiaskó után megkapták a szólásszabadság eltipróinak bélyegét? S mit gondolhattak a szavazóik?
Ezt is ajánljuk a témában
Az MCC főigazgatója szerint világosan körvonalazódik, hogy szélsőbaloldali csoportok a nagy politikával és a helyi politikával közösen hogyan szövetkeztek a konzervatív hangok elfojtása érdekében.
Hogy őszinte legyek, az a tény, hogy maga a tiltás megtörtént, és ahogyan megtörtént, egyáltalán nem volt meglepetés számomra. Brüsszelben ez évtizedek óta bevett gyakorlat. Az a jó, hogy ez most az egész nemzetközi sajtó előtt történt, ami történt. Szerintem viszont sajnos még a szólásszabadság betiltását szorgalmazó polgármester sem érzi rosszul magát emiatt. Biztos vagyok benne, hogy odaát még most is azt hiszik, hogy helyesen cselekedtek. Azt sem gondolnám, hogy a szavazóikban nagy törést okozna mindez.
Hogyan látja Orbán Viktor és Magyarország mai szerepét az európai jobboldal kapcsán? Vagy, miképp a beszédében is mondta: kiindulhat egy szuverén, globalizációellenes forradalom Európában egy ilyen kis országból, mint Magyarország?
Ezt is ajánljuk a témában
„Budapest utcáin inkább érzem magam egy európai városban, egy keresztény városban, mint a saját fővárosomban.” A belga Flamand Érdek jobboldali párt elnöke vallásról és Európa lelkéről, a magyarok iránti tiszteletről és antiszemitizmusról, demokratikus DNS-ről és az apák eltörléséről beszélt lapunknak a CPAC Hungary-n, melyet az Alapjogokért Központ szervezett az Amerikai Konzervatív Unióval együtt.
Kétségtelen tény, hogy Magyarország Európa-szerte fontos szerepet játszik a konzervatív magvak elvetésében. Ha
Orbán Viktor egy dolgot biztosan tett, az az volt, hogy más országoknak is megmutatta, más országok népének is megmutatta, hogy van alternatívája a baloldali, nyitott határokat erőltető kormányzásnak,
és nem csak van, de még rendkívül sikeres és népszerű is lehet az emberek körében. Ez az, ami inspiráló. A valódi sikerhez azonban a Magyarország által Európa többi részén elültetett magvaknak is ki kell hajtaniuk. Ez pedig nem Orbán Viktor vagy a magyarok felelőssége, hanem más országok jobboldali politikusaié.
A nyitott határok központi kérdés – de mi a helyzet ma Belgiumban, és mit gondol ma egy átlagos belga a bevándorlásról?
A helyzet katasztrofális: csak fővárosunkban, Brüsszelben több mint 100 ezer illegális migráns tartózkodik.
Eközben a bebörtönzött elítéltek több mint 40%-a nem is belga állampolgár. Egyes városokban egész kerületek inkább hasonlítanak egy tetszőleges közel-keleti városra, mint egy európaira. A belgák iskolai végzettségének átlaga rohamosan csökken, ahogy növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem is beszélik a nemzeti nyelvet az osztályokban. Mondanunk sem kell, hogy Belgiumban az embereknek elegük van a nyitott határok politikájából, nem akarnak többé tömeges bevándorlást. A magyar határpolitikához hasonlót szeretnének. Olyat, ahol ők dönthetik el, hogy ki léphet be a hazájukba – és ami még fontosabb: hogy ki nem.
Belgium követi többek között Németország, Ausztria, Finnország példáját.
Óriási káoszt okoztak a tüntető traktorosok.
Pfizer von der Leyennek, Reyndersnek és Kailinak pár év alatt sikerült tökéletes bohózatot csinálniuk az egyébként tényleg létező magyarországi jogállamisági problémákból.
Oroszlánrésze volt abban, hogy a nyomásgyakorlás eszközeként visszatartsák a nekünk járó uniós forrásokat.
Didier Reynders a gyanú szerint miniszterként és uniós biztosként is tetemes összegekre tehetett szert a belga nemzeti lottótársaságon keresztül.
A kritikusok ugyanakkor aggódnak az emberkereskedelem és a kizsákmányolás miatt.
Azt mondják, hajótöröttként túlélni a lakatlan szigeten szinte már lehetetlen, de minimum embert próbáló feladat. Mi azonban szeretünk veszélyesen élni, ezért kipróbáltuk.
Példátlan segítséget nyújt a fiataloknak a megfizethető lakhatáshoz a kormány.
