Azt kérem tőlük, tegyék fel maguknak a kérdést: hisznek még a médiának? A válasz valószínűleg egy határozott „nem”. A következő lépés annak felismerése, hogy sokan ugyanígy gondolkodnak. A modern kor megadta nekünk azokat az eszközöket, amelyekkel közvetítők, a média nélkül elérhetjük szavazóinkat: ott vannak a közösségi média platformok, az e-mail... Ezek olyan lehetőségek, amelyeket továbbra is ki kell használnunk, mindaddig, amíg hagyják nekünk, és amíg a cenzúra nem megy túl messzire itt is.
Másrészt ne becsüljék alá az emberekkel való közvetlen érintkezést: menjenek ki közéjük, csengessenek be hozzájuk, keressék meg őket személyesen.
Így közvetlenül el lehet mondani a párt programját, hogy mit akarnak tenni az emberekért, és az emberek gondjait is közvetlenül meg lehet ismerni. Ha nem tudod, mi a mindennapi problémája az embereknek, nem lehetsz jó politikus.
Említette az egymás ellen fordítás szándékát a baloldal részéről. Ugyanakkor az aggodalom jogos lehet a téren, hogy bármilyen győzelmet is arasson a jobboldal június 9-én, erőik több frakcióra vannak töredezve: ott az ECR és az ID, és persze a Néppárt is, amit sokan csak látszatjobboldalinak tartanak.
Mindenekelőtt arra kell koncentrálnunk, hogy a június 9-i választásokon győzzünk. Június 10-én, amikor leülepedett a felvert por, láthatjuk, mi a helyzet, és haladhatunk tovább. Ha az eredmények olyan jók, hogy egy nagy jobboldali blokk megváltoztathatja az európai politika irányát, úgy gondolom, hogy tartozunk szavazóinknak azzal, hogy ez működjön. Tanulnunk kell a baloldaltól: ők alapelv-szinten támogatják egymást. Kár lenne, ha a jobboldali politikusoknak nem sikerülne ugyanez a hazájukban és Brüsszelben egyaránt.
Ha már Brüsszel: Mit gondol, hogyan érzi magát a liberális és szocialista elit, miután a brüsszeli NatCon-fiaskó után megkapták a szólásszabadság eltipróinak bélyegét? S mit gondolhattak a szavazóik?