Elbukhat Izrael? – riasztó képet fest a zsidó állam helyzetéről az Economist

Fotó: Pixabay

Még mindig van egy keskeny út, amely kivezet a gázai pokolból – kezdi a neves brit gazdasági lap cikkét. Egy átmeneti tűzszünet és a túszok szabadon bocsátása Izraelben kormányváltást idézhet elő; a Hamász harcosainak dél-gázai maradékát meg lehet fékezni vagy el lehet tüntetni; és a romok alól megkezdődhetnek a tárgyalások a kétállami megoldásról, Amerika és Öböl menti szövetségesei támogatásával. 

Ugyanilyen valószínű azonban, hogy a tűzszüneti tárgyalások kudarcot vallanak. 

Ezáltal 

Ma sok izraeli tagadja ezt, de a politikai számvetés előbb-utóbb el fog jönni. Ez nem csak a palesztinok sorsát fogja meghatározni, hanem azt is, hogy Izrael a következő 75 évben boldogul-e – figyelmeztet a lap.

A lap ezt nem azért írja, mert támadni akarja Izraelt. „Ha Ön Izrael barátja, ez egy nagyon kellemetlen pillanat” – szól a cikk. A zsidó állam októberben jogos önvédelmi háborút indított a Hamász ellen, amelynek terroristái olyan atrocitásokat követtek el, amelyek veszélyeztetik Izraelnek mint a zsidók biztonságos országnak az eszméjét. 

A cikk a továbbiakban kifejti fenti érvelésének hátterét. Mint jelzik: először is a Gázai övezetben Izrael vonakodott beengedni és elosztani a segélyeket, s ez egy olyan humanitárius katasztrófához vezetett, mely amúgy elkerülhető lett volna. A háború civil áldozatainak száma meghaladja a 20 ezret, és a szám egyre nő – figyelmeztet a lap (kissé talán naivan fogadva el a gázai egészségügyi minisztérium számait). 

Benjamin Netanjahu keményvonalas jobboldali kormánya elutasította azokat a terveket, amelyek szerint a háború utáni Gázát a Palesztin Hatóság (PA) vagy egy nemzetközi erő irányítaná. A legvalószínűbb eredmény a katonai visszafoglalás és megszállás lesz. Ha ehhez hozzáadjuk Ciszjordániát, akkor Izraelnek tartósan 4-5 millió palesztint kell majd megszállva tartania (tegyük hozzá: úgy, hogy a zsidó lakosság száma 7 millió 200 ezer fő).

De az Economist szerint 

A problémák mélyebbre nyúlnak, mint Netanjahu „szörnyű vezetése”. A növekvő létszámú telepes mozgalom és az ultraortodox lakosság jobbra billentette a politikát és polarizálta a társadalmat. Október 7-e előtt ez a bírósági függetlenségért folytatott küzdelemben volt látható. A háború megnövelte a tétet, és bár a koalíció keményen jobboldali pártjai ki vannak zárva a háborús kabinetből, a provokatív retorikával, a telepesek erőszakos tetteinek szításával, illetve a segélyek és a háború utáni tervezés szabotálására tett kísérletekkel veszélyeztették Izrael nemzeti érdekeit. „Izrael biztonsági elitje ügyes és pragmatikus, de már nem teljesen ura a helyzetnek.”

A háború miatti düh elkerülhetetlen volt, különösen a „globális Délhez” tartozó országokban, de Izrael rossz munkát végzett ennek ellensúlyozásában. Az ellene folytatott „jogi hadviselés”, beleértve a Dél-Afrika által erőltetett hamis népirtási vádakat is, csak tovább rontja a hírnevét. A fiatal amerikaiak kevésbé szimpatizálnak már Izraellel, mint a szüleik. Joe Biden amerikai elnök megpróbálta kontrollálni Netanjahu kormányát azzal, hogy kiállt mellette, de nem járt sikerrel. Március 14-én a demokrata Chuck Schumer, aki amúgy Izrael legnagyobb szövetségese az amerikai Szenátusban, elítélte a Hamász atrocitásait, de azt mondta, hogy Izrael vezetője is „elveszett”.

„Ez egy olyan sivár kép, amelyet Jeruzsálemben vagy Tel-Avivban nem mindig ismernek el.” Netanjahu Rafah, vagyis a Hamász utolsó erődítményének lerohanásáról beszél, míg a keményvonalas jobboldal Gáza újbóli zsidó betelepítéséről fantáziál. 

Azt hiszik, hogy az Izraelt fenyegető veszélyek igazolják a kegyetlenséget, és hogy a háború segített helyreállítani a zsidó állam elrettentő erejét. Azt hiszik, ami Gázában történik, azt mutatja, hogy „ha izraelieket gyilkolsz, a pusztulás vár rád”.

Sokan nem látnak partnert a békéhez. A PA korrupt, és a felmérések szerint a palesztinok 93%-a tagadja, hogy a Hamász atrocitásai egyáltalán megtörténtek volna. A megszállás a legkevésbé rossz megoldás – állapítják meg. 

Ugyan az izraeliek szívesebben lennének népszerűek külföldön, de a sok vád és az antiszemitizmus kis ár a biztonságért. Ami Amerikát illeti, már korábban is dühös volt néha, de a kapcsolat ettől nem fog megszakadni. Ha Donald Trump visszatér, ismét szabad utat adhat Izraelnek – foglalja össze az átlagos izraeli vélekedését a lap.

Az Economist szerint Izrael hírnevének romlása megnehezítheti a gázai harcokat. A hosszú távú fenyegetést Irán és megbízottjai, köztük a Hezbollah jelentik. Ezeknek elrettentése egy katonai partnerséget igényel Amerikával, amelyhez kétpárti (demokrata és republikánus) támogatásra van szükség, és ideális esetben az Öböl-menti arabok támogatására is. A gazdaság a technológiai exporttól és a globális piacokhoz hozzáférő szakértőktől függ. Az állandó megszállás pedig ahelyett, hogy biztonságossá tenné az izraelieket, inkább megmérgezi a politikát azáltal, hogy felbátorítja a radikális jobboldalt és gerjeszti a palesztin radikalizmust. 

Az izraelieknek a brit lap szerint igazuk van abban, hogy ma nincs partnerük a békében, de ők vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy megtörjék a körforgást. Ám Izrael pályája felerősíti etnonacionalista politikáját, és jogi fenyegetést jelent a gazdaságra nézve. Ahogy a Nyugattól való elidegenedés elmélyül, úgy gyengülhet az elrettentésre való képessége. Az izraeli cégek feketelistára kerülhetnek. A cégek főnökei külföldre költöztethetik a csúcstechnológiai vállalkozásokat, vagy ha tartalékosok voltak a seregben, akkor ott letartóztathatják őket.

 – jelzi az Economist. 

A legjobb egy ideiglenes tűzszünet lenne, amely megnyitná az utat a kétállami tárgyalások előtt. Enélkül az amerikai politikát át kell állítani – vélekednek. Biden elnök megelőlegezett bizalma kudarcot vallott, de Izrael kényszerítése is kudarcot vallana. 

Amerika előtt a következő lehetőségek állnak: 1. kiszorítani Izraelt a Gázai övezetből, mielőtt a Hamász teljesen megsemmisülne; 2. visszafogni a katonai támogatást vagy megvonni támogatását az ENSZ-ben. 

A lap szerint Amerikának ezért más eszközöket kellene használnia. Egyoldalúan több humanitárius segélyt kellene szétosztania, és el kellene utasítania a fegyverek szállítását Rafah inváziójához, tekintettel a polgári ellátás hiányára. Ki kellene terjesztenie a telepesek és a „jobboldali fanatikusok” elleni szankciókat, hogy megmutassa az izraeli választóknak, hogy Amerika támogatja a biztonságukat, de nem a szélsőségességet vagy az állandó megszállást. És továbbra is jeleznie kell, hogy szívesen elismeri Palesztinát a kétállami megoldást célzó tárgyalások részeként.

„Amerika azonban csak ennyit tehet. A legtöbb izraeli háborút politikai felfordulás követi. Netanjahu eltávolítása nem lesz könnyű. De amikor eljön az elszámolás, az hatalmas lesz” – véli a lap.

hogy a palesztinokat figyelmen kívül lehet hagyni; hogy a PA képes a reformra; hogy az antiszemitizmus elmúlt; hogy Izrael a telepek bővítése mellett is képes hitelesen beszélni a kétállami megoldásról; és hogy az izraeli szélsőjobboldalt meg lehet szelídíteni.

A lap szerint viszont „a jó hír az, hogy van ok a reményre”. A közvélemény-kutatások szerint Izraelben a centristák a szavazatok talán 50-60%-át adják; az olyan intézmények, mint a Legfelsőbb Bíróság, még mindig erősek; és a lap szerint igenis vannak jobb vezetők. „A küzdelem Izrael jövőjéért még előttünk van. A gázai csata csak a kezdet volt” – zárja elemzését az Economist.