Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Petr Pavel szerint keresni kell Ukrajna támogatásának lehetséges új formáit.

Nyitókép: Lukas Kabon / ANADOLU / Anadolu via AFP
***

Prágában találkozott kedden Petr Fiala cseh kormányfő Emmanuel Macronnal, aki nemrég azt dobta be a köztudatba, hogy nemsokára nyugati katonákat lehetne küldeni Ukrajnába. Bár később a francia államfő visszakozott, most úgy fogalmazott: Oroszországnak nem szabad megnyernie a jelenlegi orosz-ukrán háborút és a Nyugatnak addig kell támogatnia az ukrán népet és az ukrán hadsereget, amíg csak arra szükség lesz.
Emmanuel Macron azt mondta: fontosnak tartja és támogatja azt a cseh kezdeményezést, hogy az európai unión kívüli országokban közösen lőszert vásároljanak Ukrajnának.
Petr Pavel szerint keresni kell Ukrajna támogatásának lehetséges új formáit, s meg kell vitatni a nyugati országok katonai szakembereinek esetleges ukrajnai részvételét is. A cseh elnök kiemelte: kizárólag tanácsadói segítségről, és nem katonai egységekről lehet szó.
A francia elnök később Petr Fiala cseh kormányfővel cseh-francia stratégiai partnerségi akciótervet írt alá, amely a 2024-2028-as évekre szabályozza a kétoldalú együttműködést számos területen, egyebek között a védelmi, biztonsági és a menekültügyi politikában, valamint az atomenergia hasznosításában és fejlesztésében.
(MTI)