Friss térképen mutatjuk az oroszok előretörését: lélektani jelentőségű helynél zajlanak a harcok
Kiderült, hogy nagy mennyiségű ukrán erősítés is a régióba érkezett.

Érdekes változások történhetnek Ukrajnában.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök törvénymódosító javaslatot terjesztett be a parlament elé a sorkatonák tartalékba helyezéséről a hadiállapot alatti katonai szolgálatuk befejezése után – hozta nyilvánosságra Olekszij Honcsarenko ellenzéki képviselő csütörtökön a Telegramon.
Ezt is ajánljuk a témában
Kiderült, hogy nagy mennyiségű ukrán erősítés is a régióba érkezett.

A parlament a honlapján tudatta, hogy a módosítást már elküldték az illetékes bizottságnak. Honcsarenko közlése szerint a törvényjavaslatban az áll, hogy azokat a sorkatonákat,

akiknek a hadiállapot idején lejárt a katonai szolgálata, de azt a határidőn túl meghosszabbították, az ukrán elnök rendeletében meghatározott időkereten belül bocsássák el, és vegyék tartalékos állományba.
Az elnöki honlapon nyilvánosságra hozott közlemény szerint Zelenszkij aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi a külföldiek és a hontalanok számára, hogy az ukrán nemzeti gárdánál szolgáljanak. A rendelet szövege szerint önkéntes alapon, azaz szerződéssel felvehetők az ukrán nemzeti gárdához azok a külföldiek, akik legálisan tartózkodnak Ukrajna területén, büntetlen előéletűek, és megfelelnek a katonai szolgálatról szóló ukrán törvényben meghatározott feltételeknek.
A nemzeti gárdába úgy jelentkezhetnek, hogy felveszik a kapcsolatot a lakóhelyük szerinti területi hadkiegészítő központtal, vagy közvetlenül azzal a katonai egységgel, amelyben szolgálni akarnak. Külföldi nőket is felvehetnek szerződés alapján, ha vannak olyan betöltetlen állások, amelyeket női katonaszemélyzet elláthat – áll a rendeletben.
(MTI)
***
Nyitókép: OLHA TANASIICHUK / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Maguk mondják el, mi az igazság, miközben a hazai ellenzék még mindig egy mesében él.


Antonio Aguto tábornok gyorsan nyugdíjba vonult.


Minden a 90 milliárdos hitelen múlik.
