A Netflix svéd sorozata rávilágít arra, hogy az értékvesztettség, a düh és a bensőséges emberi kapcsolatok hiánya milyen tragikus következményekkel járhat.
Nemrég Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója hívta fel a figyelmet a Netflix egyik sorozatára. A svéd Futóhomok című miniszéria, bár már több éve elérhető a streaming szolgáltató oldalán, még napjainkban is aktuális. A sorozat – amely Malin Persson Giolito azonos című regénye alapján készült – egy iskolai lövöldözés hátterét tárja fel egy érettségi előtt álló osztályban, miközben
a néző szeme előtt kibontakozik egy jóléttől megrészegült, talajvesztett társadalom is, tele megannyi feszültséggel.
A cím nagyon találó, hiszen a magyarázatok szerint a futóhomok nem más, mint finom, terméketlen homok, amelyet a szél könnyen felkavar, és nagy tömegben sodor egyik helyről a másikra. Ilyen napjaink svéd vagy bármely nyugati társadalmának ifjúsága is sok esetben. A fellazult ideológiák, – melyeknek szerves része a klímaszorongás, a vegán életmód, illetve nem utolsó sorban minden megkülönböztetés és társadalmi igazságtalanság elítélése – bár megpróbálnak némi keretet adni a tinédzsereknek, mégis kudarcot vallanak. Hiszen a mélyebb családi és baráti kapcsolatokat, és azokat az értékeket, melyek egy kiegyensúlyozott élethez kellenek, nem tudják pótolni.
Közép-európai fiatalként furcsa azt látni, hogy mind az édesanyák, mind az édesapák ennyire szabadjára engedik gyermekeiket. A főhősnek, Majának, – aki a történet kezdetekor még nincs 18 éves – többek között megengedik, hogy a több hetes luxus családi nyaralásuk zömét dúsgazdag párjával töltse a családi yacthon. Pedig külső szemlélőként is rögtön lerí Sebastianról, a milliárdos csemetéről, hogy nagyon nincs a középpontjában, de Maja szüleit ez cseppet sem zavarja, sőt eleinte örülnek is neki, hogy a lányuknak kőgazdag udvarlója akadt.
Azonban a csillogás és a vastag pénztárca mögött komoly problémák húzódnak:
ismeretlen helyen tartózkodó anya, akiről a fiú többször csak úgy beszél, mint egy szemetes zsákról, akit „eltakarítottak”. Erőszakos, a fiát megvető apa, akinek fontosabb az afrikai vadászatok, „gyilkolászások”, mint a saját „családja”. A megannyi felszínes kapcsolatról pedig ne is beszéljünk, akik csak azért vannak Sebastian mellett, hogy ingyen droghoz jussanak az orgiákba torkolló bulijain.
Az egész történetben egyébként két pozitív figurát láthatunk: Samirt, a migráns hátterű eminens tanulót, aki szeretne kitörni marginalizált helyzetéből, miközben folyamatosan kisebbségi komplexussal küzd. Valamint az osztályfőnököt, aki próbálja egyengetni a továbbtanulás előtt álló fiatalok útját, de nem sok tiszteletet kap. Úgy kezelik szinte, mint egy havert. Pedig nem egy városszéli iskoláról beszélünk, hanem egy elitnek számító gimnáziumról, ahova a „krém” gyermekei járnak.
A tragikus végkifejlethez végül úgy jutunk el, hogy egy szó szerint eszeveszett buli hevében feltűnik Sebastian apja, aki a „barátai” szeme láttára hagyja helyben a fiút. Ezt a megaláztatást a fiatal nem tudja már feldolgozni, és mivel szinte alig van józan pillanataiban kapcsolata a világgal, dühében másnap reggel magához veszi vadászfegyverét, és előbb édesapjával, majd az iskolában több társával is végez. Az ámokfutásnak végül Maja vet véget, akinek később vélt és valós tetteiért a bíróság előtt kell felelnie.
Ezt is ajánljuk a témában
Az egész országot megrázta annak 16 éves sümegi fiú öngyilkosságának a híre, ki feltehetően azért vetett véget életének, mert nem bírta tovább elviselni, hogy társai zaklatják. Szakértőt kérdeztünk!
Nehéz eldönteni, hogy
maga a történet vagy a főszereplő fiatal lány meghurcolása és küzdelme nyomja-e meg jobban a befogadót.
A néző úgy kerül egyre inkább a sorozat cselekményének hatása alá, ahogy Majában is részben a helyükre kerülnek annak a végzetes napnak az eseményei, miközben talán azt is megérti, hogy mik vezettek pontosan oda.
A főhős végül mondhatni kap egy második esélyt az élettől, a kérdés, hogy
egy ilyen értékvesztett környezetben, lelkiismeret-furdalással és feldolgozatlan gyásszal küszködve mit tud mindezzel kezdeni.
De még talán ennél is fontosabb kérdés, hogy milyen sors vár arra a táradalomra, arra az országra, melynek iskolapadjaiból ilyen értékvesztett, már-már jövőkép nélküli fiatalok kerülnek ki.
A minisorozat ajánlóját alább tekintheti meg:
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az egész osztály a sötétben kuksol a pad alatt, miközben a tanár rájuk zárja a termet. A kihalt folyosókon lépések zaja hallatszik. Ez csak egy átlagos próbariadó egy átlagos amerikai iskolában. De hogyan élik ezt meg a gyerekek, és elképzelhető-e, hogy a jövőben itt, Magyarországon is hasonló történjen?
Nyitókép: Képernyőfotó
Amíg mi, magyarok kényszeresen méricskéljük az országunkat a külföldhöz, sok külföldi úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Rajcsányi Gellért írása.
Ez a mondat a gyerekkori barát Sean Penn szájából hangzik el az Alias Charlie Sheen című dokuban. A Netflixen látható kétrészes alkotás őszinte, de hiányos portré egy jobb sorsra érdemes, mindent elszúró, de igazán semmit nem bánó hollywoodi csodagyerekről.
A Magyar Péter által is sokat hangoztatott mantrát nem igazolják vissza az Eurostat adatai.
Boríthatja a trendeket a kormány legújabb támogatása. Az Otthon Start program épp ezekben az órákban élesedik, már nyitásra is többen megrohamozhatják a bankokat, amelyek a hírek szerint felkészültek a dömpingre. Néhány dolgot viszont nem árt, ha tudunk és felkészülten vágunk bele a lakáskeresésbe.
A valóságtól teljesen elrugaszkodott „elemzés” látott napvilágot.
Mi, nők, a családjainkban, a hivatásunkban, a közösségeinkben nap mint nap alakítjuk Magyarországot.
Nem mindennapi jelenetek.
