Von der Leyen nem bír lejönni Ukrajna uniós tagságának álmáról – még a Bizottság épületeit is kivilágíttatta ukrán zászlókkal

„Slava Ukraini” – hangoztatta bejegyzésében az Európai Bizottság elnöke.

A fegyverek lényegében bárhol lehetnek a feketepiac törvényei alapján.
A New York Times az amerikai védelmi minisztériumra hivatkozva arról ír, hogy a Pentagon nem követte nyomon mintegy 40 ezer, nagy rombolóerejű, high-tech fegyver útját, amit Ukrajnába küldtek. A Pentagon által készített jelentésben áll: rengeteg „magas kockázatú fegyver előírt nyomon követése nem valósult meg megfelelően”, vagyis, egyszerűen szólva,
az amerikaiak nem tudják, hogy a fegyverek hol vannak.
Hangsúlyozzák: a nagyjából egymilliárd dolláros, „hiányzó fegyvercsomag” többek között Javelin páncéltörőket, Stinger vállról indítható légvédelmi rakétákat, Switchblade kamikaze drónokat, de például éjjellátók is eltűntek. Köztudott:
a fegyverek sokat érnek a feketepiacon rombolóerejük és technológiai elemeik miatt.
A tisztviselők így védekeznek: túl kevesen voltak Kijevben a nyomon követéshez, plusz szerintük nem is adottak a körülmények a fegyverek protokollszerű nyomon követéséhez Ukrajnában.
Nyitókép: Bundeswehr, US Army, MTI
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az orosz elnök állítólag kompromisszumkészséget mutatott Trumpnak, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna feladja a Donbászt és lemondjon NATO-tagsági terveiről.
Az amerikai elnök szerint elődje, az inkompetens Biden nem engedte meg Ukrajnának, hogy visszavágjon, csupán védekezésre kényszerítette.
Az amerikai elnök szerint ha az orosz elnök nem akar megállapodni, nehéz helyzetbe kerülne.