NATO-állam vezetője: Európának 3-5 éve van arra, hogy felkészüljön az orosz fenyegetésre
„A gyengeség provokálja az agresszorokat, így a gyengeség provokálja Oroszországot" – állítja Kaja Kallas, észt miniszterelnök.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Ez lesz az egyik legnagyobb hadgyakorlat a hidegháború óta, az angol védelmi miniszter szerint.

A Sky News értesülése szerint „létfontosságú biztosítékként” a angol hadsereg 20 ezer katonát küld egy NATO hadgyakorlatra, akiket majd a 31 nemzetből álló Steadfast Defender gyakorlaton vetnek be, hogy felkészüljenek Oroszország fenyegetésével szemben.
Ez lesz az egyik legnagyobb hadgyakorlat a hidegháború óta
– mondta Grant Shapps, védelmi miniszter.

Shapps emellett hangsúlyozta, hogy az országnak fel kell készülnie egy új korszakra, és készen kell állnia arra, hogy elrettentse az ellenségeket, vezesse szövetségeseit, és védelmezze a nemzetet, amikor szükség lesz rá. Épp ezért véleménye szerint a nyugati világ „válaszút elé érkezett”.
A brit hadsereg tervei szerint mintegy 16 000 katonát, tankot, tüzérséget és helikoptert küld majd Kelet-Európába a következő hónaptól. A Királyi Haditengerészet pedig több mint 2 000 tengerészt telepít nyolc hadihajóra és tengeralattjáróra, míg több mint ezer Királyi Tengerészgyalogos kerül majd az Északi-sarkkörre.
A lap szerint az angol haderő emellett RAF F-35B Lightning támadó repülőgépeket és Poseidon P-8 megfigyelő repülőgépeket is készenlétbe helyez.
***
Ezt is ajánljuk a témában
„A gyengeség provokálja az agresszorokat, így a gyengeség provokálja Oroszországot" – állítja Kaja Kallas, észt miniszterelnök.

Nyitókép: Andrey Rudakov/Bloomberg via Getty Images
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.


A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.
