Erdogan: Benjamin Netanjahu semmiben sem különbözik Adolf Hitlertől
A török elnök szerint Izrael pont ugyanazt csinálja most, mint anno a náci Németország.

„Aki népirtást követ el a kurdok ellen (...) az utolsó ember, aki erkölcsöt prédikálhat nekünk” – fogalmazott az izraeli miniszterelnök.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán a náci Németország tevékenységéhez hasonlította Izrael jelenlegi támadásait a Gázai övezetben,
és azt mondta,

Benjamin Netanjahu semmiben sem különbözik Adolf Hitlertől.
Törökország – amely kétállami megoldást sürget a konfliktusban – eddig is mélységesen elítélte Izrael támadásait Gázában, sőt, „terrorista államként” beszélt Izraelről, amelynek vezetői a törökök szerint nemzetközi bíróság elé kell járuljanak.
Ezekre a kijelentésekre reagált a nap folyamán Benjamin Netanjahu. Mint fogalmazott, „Erdogan, aki népirtást hajt végre a kurdok ellen, és világrekordot tart a vele szembenálló újságírók bebörtönzésében,
az utolsó ember, aki erkölcsről prédikálhat”.
Majd hozzáfűzte, hogy „az IDF a világ legmorálisabb hadserege”.
„Harcol és legyőzi a világ legkegyetlenebb, leggonoszabb terrorcsoportját, amelyet Erdogan dicsér és vendégül lát” – idézte a Jerusalem Post Netanjahút.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A török elnök szerint Izrael pont ugyanazt csinálja most, mint anno a náci Németország.

***
Nyitókép: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.


Kommunikációban erősek, hadrafoghatóságban gyengék: a Halandók Koalíciója üres raktárakkal és létszámhiánnyal indulna neki Ukrajnának.


A műveletet Irán legfelsőbb vezetőjének meggyilkolása miatti „bosszúból” vállalta magára a síita terrorszervezet.
