Drámai jövőt jósol Ukrajna számára Robert C. Castel

2023. december 30. 22:19

A szakértő szerint a háborúban álló ország egy súlyos „ördögi körbe” fog kerülni.

2023. december 30. 22:19

Robert C. Castel szerint 2024-ben keleten a helyzet korántsem lesz változatlan. A szakértő arra a megállapításra jutott, hogy „Ukrajna számára 2024 egy sokkal vészterhesebb év lesz mint 2023”.

Szerinte még „ha a Nyugat szándékai Ukrajna támogatására sziklaszilárdak is maradnak, a képességei jelentősen csökkeni fognak”. Az állítását azzal indokolja, hogy

a közel-keleti háború miatt a nyugati hatalmak már nem lesznek képesek úgy támogatni Ukrajnát, ahogy eddig is tették.

„A nyugati támogatás képességének drámai csökkenése további ukrán kudarcokat fog generálni, amik viszont aláássák a Nyugat szándékát a támogatások jövőbeli növelésére” – írta a szakértő.

Ez az ördögi kör lesz Ukrajna keresztje 2024-ben és ha Oroszország semmi mást nem tesz csak amit eddig tett, akkor is jelentős fölényt fog élvezni”

– foglalta össze a véleményét Robert C. Castel.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: VLADIMIR SHTANKO / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. január 04. 13:19 Szerkesztve
UTOLSÓ SOR SZERKESZTHETETLEN MOBILON. SZOFTVERHIBA. FELUGRIK A MAX BETÜ AMI SENKIT NEM ÉRDEKEL. A hülye ukránokkal elhitették, hogy nem jó az nekik ha vámot/tranzit díjat szednek a rajtuk nyugatra áruk után. Beleértve a kínától spanyolországig kiépitett vasuti konténervonatokat áthaladó orosz szednek
backsplash
2024. január 03. 11:32
Egyre jobban látszik, hogy a végük felé masíroznak. Nem védekeznek olyan keményen és elszántan, mint a háború első évében. Az is jól látható, hogy az orosz nem területet akar foglalni, inkább csak irtja őket.
2023. december 31. 20:14 Szerkesztve
Mint korábban is mondogatta: a földrajz és a demográfia. De a két bohóc fönök, a hazug kócos meg a zenebohóc nem hallgatta meg. Tavaly áprilisban. Az elsö azóta asszisztens lett, a második csak lesz. Ha szerencséje lesz.
alexandrosz-2
2023. december 31. 16:43
A saját jövőtök felöl aggódj zsidó! Nem csak a hoholoknál álltok szarul!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!