Miben különbözik a korábbi izraeli-arab háborúktól a mostani? Kialakulhat-e komolyabb regionális konfliktus a gázai háborúból? A Világrend legújabb adásában N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértőt kérdeztük!
A Világrend adásának vendége N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Világgazdasági Intézet munkatársa volt.
„A nagy kép az, hogy tulajdonképpen a térségben nincs olyan állami tényező, amely akarna vagy képes lenne Izrael állam ellen háborút viselni” – szögezte le a beszélgetés elején N. Rózsa Erzsébet; hozzátéve, hogy Izrael állam létezik, nem lehet lesöpörni a térképről, katonai erővel egyetlen riválisa sem lehet képes legyőzni, csupán veszteségeket lehet okozni neki. Az Izrael elleni közös fellépéshez kellene egy közös érdek, de nincs.
A korábbi háborúkat arab államok vívták az újonnan létrejött Izraellel, de ez idővel átalakult:
az utóbbi évtizedekben iszlamista szervezetek kerültek fegyveres konfliktusba a zsidó állammal.
A 2006-os „libanoni háború” igazából a Hezbollah harca volt az izraeli hadsereggel, ugyanígy a gázai háborúk is egy állam (Izrael) és egy szervezet (Hamász) közötti konfliktusok voltak, nem a nemzetközi jog által elismert háborúk, hiszen Palesztina mint állam nem létezik.
A zsidó állam legitimitási problémával küzd: a Közel-Kelet legtöbb állama hivatalosan nem ismeri el. Az arab országoknak szoros gazdasági kapcsolatuk van Izraellel, de a legtöbbjük nem tekinti azt szuverén államnak, leginkább a palesztin kérdés lezáratlansága miatt, egészen pontosan azért, mert nincsenek Izraelnek rendezett határai, és nem jött létre az 1993-as oslói szerződésben belengetett palesztin állam sem. „A nyilvános elismerés nem történt meg, ami nehéz is, hiszen ehhez az is kellene, hogy egy államnak meglegyen a nemzetközi jogilag meghatározott területe - itt, ugye,
megszállt területekről van szó, amely fölött a nemzetközi jog nem ismeri el az izraeli szuverenitást”
– fogalmazott a Világrend vendége.
A szakértő elmondta: Egyiptom és Jordánia békeszerződést kötött Izraellel, az arab álláspont azonban az volt, hogy nem ismerik el Izrael államot. Aztán jött az 1993-as oslói megállapodás, majd a 2000-es években az arab államok egyre szorosabb gazdasági kapcsolatokat kezdtek ápolni a zsidó állammal. 2020-ben megszülettek az első Ábrahám-megállapodások: az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Marokkó és Szudán megállapodást között Izraellel a kapcsolataik normalizálására.
Az arab álláspont szétesett, ennek oka, hogy a korábbi évtizedekben ez kudarcot vallott: semmilyen nemzetközi fórumon nem sikerült elérni Izrael kivonulását a megszállt palesztin területekről, sőt,
Benjamin Netanjahu 2020 nyarán a ciszjordániai területek annektálását helyezte kilátásba.
„Amekkora nyomásgyakorlást a Biden-kormányzat – főleg az utóbbi egy évben – kifejtett azért, hogy Szaúd-Arábia hajlandó legyen Ábrahám-megállapodást kötni Izraellel, annál nagyobb nyomást a Trump-kormányzat és Jared Kushner sem tudott volna tenni” – hívta fel a figyelmet N.Rózsa Erzsébet arra, hogy az amerikai közel-keleti stratégia a Trump-Biden kormányzatváltással nem változott meg.
A Közel-Kelet-szakértő szerint a szaúdi-izraeli kiegyezés akkor sem született volna meg 2023-ban, ha a Hamász nem robbantja be a térséget. Mint mondta, a szaúdiak három dolgot kértek: amerikai védelmi garanciát, valamint – Izraelhez hasonlóan – a legmodernebb amerikai fegyvereket és hozzájárulást egy kis léptékű, polgári célú atomprogram elindításához – az Egyesült Államok ezeket nem volt kész megadni.
Jeruzsálemben van a három nagy monoteista vallás több szent helye, ezek státusza adja a konfliktus egyik hajtóerejét. Már az ENSZ 1947-es megosztási tervében az állt, hogy a várost nemzetközi igazgatás alá veszik, de a valóság az, hogy a szent várost senki nem akarja elveszíteni.
„Nincs olyan izraeli állampolgár vagy zsidó világszerte, aki azt mondja, hogy Jeruzsálemet feladhatjuk.
És ugyanúgy nincs olyan muszlim – 1,8 milliárd emberről beszélünk –, akinek azt lehet mondani, hogy: figyeljetek, nem tudjuk garantálni, de nemzetközi ellenőrzés alá tesszük, és aztán majd meglátjuk” – magyarázta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, aki szerint a két államos megoldás nem lehetséges, mert három palesztin terület lenne: a Gázai övezet, Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem – földrajzilag nem összefüggő állam lenne.
„Ha formálisan közelítjük meg, akkor a montevideói egyezmény szerint az állam elsődleges ismérve a terület. Itt már nincsen egybefüggő terület” – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy Ciszjordánia úgy néz ki, mint egy ementáli sajt: közbeékelt zsidó területek, össze nem függő palesztin földek szabdalják.
Az izraeli-palesztin feszültség eszkalálódásában a nemzetközi közösségnek is óriási felelőssége van, hiszen az arab lakosság státuszának kérdése nem megoldott. Olyan zsidó állam pedig nem tud normalizálódni, amely lakosságának egy jelentős része (az izraeli arabok) nem egyenlő jogokkal bír a zsidó lakossággal.
„2001-ben és 2003-ban Irán megtanulta a leckét: ha az Egyesült Államok rendszert akar váltani valahol, azt meg is teszi” – jelentette ki N. Rózsa Erzsébet Washington afganisztáni és iraki beavatkozására utalva, majd rámutatott:
Irán azt vette észre, hogy a 2003-as iraki háborút követően mindenfelől az amerikai hadsereg veszi körül,
és az amerikai külügyminisztérium rendszeresen bejelentette, hogy Iránban rendszerváltást szeretne látni. „Ebből Irán arra következtetett, hogy meg kell védenie magát” – fűzte hozzá a szakértő.
Irán egyfajta előretolt elrettentő erőként építette ki a térségben a szövetségi rendszerét, célja a síita kormányzási rendszert Iránban fenntartani.
A beszélgetés végén N. Rózsa Erzsébet kitérve a geopolitikai változásokra elmondta: óvatosan kell fogalmazni a látszólagos Kína-Oroszország-Irán-tengellyel kapcsolatban, mert az irániak tudják, hogy
ha a másik két állam és Amerika között bármilyen közeledés indulna meg, akkor ez a két állam otthagyná őket.
Másrészt, Oroszországot jelenleg lefoglalja Ukrajna, nem tud a gázai konfliktussal foglalkozni, Kína pedig szemmel láthatóan egyre csak növekszik, viszont nem akarja átvenni Amerikától a világ biztonságát garantáló nagyhatalom szerepét.
A beszélgetést itt nézhetik meg:
--
Nyitókép: Izraeli bombázás képe a Gázai övezetben 2023. november 12-én (forrás: FADEL SENNA / AFP)
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
Az alaptézis, hogy a globalista-liberális nemzetközi rendszert felváltja a realista nagytér-rend. Szilvay Gergely recenziója.
Von der Leyen komoly feltételt szabna az új tagoknak.
Sokkoló jelentés jött ki: „Brüsszel emberi jogi papolása” nem véd meg minket a fegyverektől.
Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.
Még mindig Amerika dominálja a világot, vagy kezdenek feljönni más pólusok is? Mi lesz India szerepe? Erről is beszélgettek a Kommentár folyóirat új lapszámának bemutatóján!
Mit akar Putyin, milyen hibákat vétett az orosz elnök, mi Európa, Kína, Amerika stratégiája, mik az ukrajnai háború történelmi előzményei és geopolitikai okai? És milyen kimenetele lehet az ukrajnai háborúnak?
A közösségi médiában hirdették a szolgáltatást.
Egy normális közösség kiveti magából az ilyen embert, ti meg tapsoltok neki?
