Aki diktálja a szabályokat...
Van azonban egy kulcsszó, ami mindkét szövegben előkelő helyen szerepel. Ez pedig a sztenderd, aminek megalkotását mindkét nagyhatalom deklarált célként tűzi ki dokumentumaiban. Miért is fontos, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztési, felhasználási szabványait uralni tudja egy nagyhatalom? A sztenderdek az országhatárokon átívelő irányítást, az együttműködés szervezését biztosítják. Lényegében a hétköznapi emberek életét is befolyásoló, önállóan vállalt szabályok: sztenderdekből épül fel a telefonunk és a laptopunk, az ingatlan, amiben dolgozunk, vagy élünk, sztenderdek szabályozzák azt, ahogyan eljutunk egyik helyről a másikba. Vannak nemzetközi szervezetek, melyek egy-egy terület sztenderdjeit alkotják meg: ilyen például a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO), vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Könnyű belátni, hogy a sztenderdeket meghatározó szereplő, legyen az egy állam, vagy vállalat, az adott területen lépéselőnyre tesz szert. A sztenderdek ugyanis nem önmagukban léteznek, arra épülve, további szabályozásnak készítik elő a terepet. A sikeres sztenderd lényege, hogy alkalmazói, követői vannak. Vegyünk egy egyszerű példát, a Bluetooth-t: bár a vezetéknélküli kapcsolatnak számos technológiája létezik, mégis az 1998-ban szabadalmaztatott megoldás terjedt el, valamennyi piacvezető vállalat ezt használja, ezért a szabadalomért fizet. A közös technológia használatával egy függőségi viszonyrendszer alakul így.
Amelyik kormány, nagyvállalat képes meghatározni ezeket a sztenderdeket, más országokat, vállalatokat, fogyasztókat láncol magához.
Ebből következik, hogy a sztenderdek a nemzetközi kapcsolatokban fontos érdekérvényesítő eszközként jelennek meg.