Ha így tetszik folytatni, akkor nagyon fájdalmas lesz a jövő nyári kényszerhazajövetel, madame la Cseh!

Engedelmükkel eltekintenék az obligát hazaárulózástól. Jogos ugyan, de mérhetetlenül unalmas is azon rugózni, miért írogat Cseh Katalin a Guardiannek mindenféle lapos, magyartalan hülyeséget. Neki jó ez így, nem fogta még fel, hogy a haza köpködése végső soron a hazaköpködőnek is a fejére hull;

Lelke rajta, a magyar választók ezt szerencsére a megfelelő módon honorálják.

Ne a Guardiannel foglalkozzunk, hanem a Népszavával. Azzal, hogy Cseh Katalin a Guardiannak megfogalmazott lapos, magyartalan hülyeségeit lehozta a (jogállamiatlan sajtórabság jegyében kormányzati hirdetésekkel kitömött) Népszavában is, ott, ahol a rituális magyar önszapulásra nyitott külföldi közönség garantáltan nem fogja azokat olvasni, ellenben potenciális magyar választói igen.

„A magyar demokratikus ellenzékben már régóta tisztában vagyunk azzal, hogy milyen veszélyeket rejt, hogy Orbán átállt a tekintélyelvű táborba. De Magyarország nyugati szövetségesei, köztük az EU intézményei – amelyek valódi befolyással és jogi mechanizmusokkal rendelkeznek a jogállamiság és a demokratikus értékek fenntartására a tagállamokban – nem vették ezeket elég komolyan” – kesereg Cseh Katalin Orbán Viktor pekingi Putyin-parolája kapcsán, majd juszt sem mondja meg egyenesen, milyen veszélyeket rejt ez Litvánia, Portugália és Írország számára.

Csak hadovál. „Az orbánizmus terjed, ez pedig már globális veszélyt jelent: a jobboldali populisták világszerte szívesen másolják az orbáni receptet” – így szólna az egyik veszély, bár ez mintha látványosan nem ért volna el Litvániába, Portugáliába és Írországba; csípjenek meg, akkor sem látom a világ veszélyes orbánista fordulatát.

A másik meg úgy szólna, hogy „Orbán Viktor az Európai Tanácsban ül, döntéshozói szerepben, tehát az egész Európai Unióra vonatkozó törvényekbe és döntésekbe van beleszólása. És mivel külügyi kérdésekben egyhangúlag kell dönteni az Uniónak, így bizony Putyin is ott ül.” Logikájára visszabontva az állítás így hangzik:

Tehát azáltal, hogy szeptember közepén Cseh Katalin találkozott Szvjatlana Cihanouszkaja belarusz ellenzéki vezetővel, a belarusz ellenzék azóta ott ül vele az Európai Parlament külügyi, költségvetési, emberjogi és amerikai kapcsolatokért felelős bizottságaiban, valamint a belarusz ellenzéket képviseli majd a magyar EP-kampányban is. Ennek szükségszerűen így kell lennie, mert ha nincs így, akkor nyilvánvaló logikai kútbaugrás az is, hogy Orbán Viktor Putyinnal folytatott tárgyalásától kezdve Putyint képviselné az Európai Tanácsban.

De nem csak veszélyekről esik szó, intelem is akad a Cseh-irodalomban: szerinte akkor, amikor az Európai Bizottság a májusban végrehajtott igazságügyi reformért járó 13 milliárd euró sorsáról dönt majd, „érdemes figyelembe venniük, hogy Orbán Viktor magán az október 23-i megemlékezésen ismét az EU ellen uszított”. Mintha ennek bármiféle köze lenne az Országos Bírói Hivatal és az Országos Bírói Tanács hatásköreinek megosztásához, valamint a bíróságok függetlenségéhez, amiről a Cseh Katalin által lelkesen helyeselt eljárás a megkövetelt reformokkal egyetemben szól, ugye.

Emellett „rendkívül fontos a külügyekben az egyhangú szavazás szabályának eltörlése, ahogyan azt az EU megreformálásáról szóló francia-német javaslat is indítványozta” – írja egy EP-képviselő egy kis tagállamból, melynek legelemibb létérdeke,

Nos, ezeket tartja tehát Cseh Katalin 2023 őszén érvényes politikai gondolatnak: hogy a konzervatív erők itt-ott, szórványosan tapasztalható megerősődése „globális veszély”; hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin érdekeit képviseli az Európai Tanácsban; hogy a jogállamisági eljárást külpolitikai (tagállami hatáskör!) zsarolásra kell használni függetlenül attól, hogy Magyarország teljesíti-e a benne megfogalmazott feltételeket; és hogy a vétó rossz, döntsenek a nagyok mindenről is.

Kénytelen vagyok levonni mindebből a fájdalmas konzekvenciát: Cseh Katalin állításával ellentétben Európára nem Orbán Viktor jelent veszélyt, hanem a Cseh Katalinhoz hasonló alvajáró liberálisok. Akik tényleg képesek a jobboldal megerősödését veszélynek látni akkor, amikor körülöttük lángokban áll a világrend, no meg az európai főterek. Akik tényleg azt gondolják, hogy mindenki a barátod, akivel kezet fogsz. Akik tényleg úgy látják, hogy az európai tagállamoknak és intézményeknek felesleges korrekt, szavatartó együttműködésben állniuk egymással.

Ez a világlátás Guy Verhofstadt-i iskolája; az a marcipánízű álomvilág, amelyben egyesek tényleg képesek úgy gondolni, hogy a kőkonzervatív, velejéig korrupt, ortodox Ukrajnával és mezőgazdasági vadkeletével könnyebb lenne együtt dolgozni az EU Tanácsában, mint Orbán Viktor Magyarországával.

Nekik, az alvajáróknak írják a TIME magazint, melynek címlapján Volodimir Zelenszkij 2022 decemberében még körbeünnepelt, a győzelem kapujában álló Év Embere, 2023 novemberében meg egy kissé megbomlott elméjű lúzer, akinek győzelemről szövögetett álmaiban még a saját stábja sem hisz.

Orbán Viktornak kétségkívül megvannak a maga gyengeségei – de nem őt verte meg az Isten olyan habitussal, amellyel a Léopold park, a Trône és a Belliard utcák, valamint a Régent sugárút határolta négyszögön kívül a világon sehol nem lehet érvényesülni. Orbán Viktorhoz hasonló felfogású vezetők rohangálnak a világ minden pontján az Egyesült Államoktól Kínán át a BRICS középhatalmaiig, s érvényesítik az érdekeiket – hol több, hol kevesebb sikerrel. De az önérdeküket felismerni is képtelen liberális alvajárók nem képviselnek semmit, sehol.

S végül a választók is átgyalogolnak majd rajtuk. Ez lesz a jövő évi európai parlamenti választás két apró jó hírének egyike: hogy egy szerény kis jobboldali előretörés mellett meggyengül majd az a liberális frakció, amelyben Cseh Katalin is politizál.

s hazakényszerül Budapestre, ahol meglehetősen idegenül érzi majd magát. Nemcsak a tisztesség éri ugyanis meg hosszú távon, de a gondolkodás is. A választók pedig előbb-utóbb rájönnek, ki az, aki nem gondolkodik.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd