Eljöhet-e valaha az arab-zsidó megbékélés?

2023. november 17. 07:05

Izrael születésének évtizedei tele vannak máig ható konfliktushelyzetekkel, amik mindvégig forró viták tárgyai voltak. Most pedig újra előkerült a lakosságcsere ötlete. De honnan is indult ez a történet?

2023. november 17. 07:05
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Október legvégén nemzetközi sajtóbotrányt okozott egy állítólag hiteles, kiszivárgott izraeli dokumentum, amely a gázai arabok külföldre költözésének lehetőségét veti fel. A napokban pedig ellenzéki és kormánypárti izraeli kneszet-képviselők írtak nyílt levelet, melyben szintúgy a(z egyoldalú) lakosságcsere mellett érvelnek. Amellett, hogy a „transzfer” gondolatával rendszeresen vádolják Izraelt – tehát semmi új nincs a vádban, egy régi lemezt tettek most fel Izrael kritikusai –, 

érdemes történelmi kontextusba helyezni a kérdést, hiszen az arabokhoz való ellentmondásos viszony régóta a cionizmus egyik legvitásabb történeti kérdése.

Más modern európai nemzetek, mint a bolgárok, olaszok vagy magyarok szabadságharcain felbuzdulva a cionisták az úgynevezett „zsidókérdésre” való megoldást egy önálló nemzetállam, egy zsidó ország felállításában látták. 

A cionizmus kritikusai szerint viszont a mozgalom kezdetben kevéssé „látta meg” az arab lakosságot, az arab lakosok társadalmi helyzetét, illetve a lehetséges konfliktust, melyet a zsidó betelepülés okozhat. Derek J. Penslar történész amellett érvelt, hogy valójában csak az utókor gondolja, hogy a cionisták kezdetben kevés figyelmet szenteltek az araboknak.  Pedig érdekes módon ezt nem csak a későbbi kritikusok látták így. „Ha megnézzük az első világháború előtti cionista irodalmat, egy szót sem találunk benne az arabokról” – vélte például 1931-ben Chajim Weizmann.

A helyzet természetesen összetett. 

A cionisták nyilván kevesebb figyelmet szenteltek kezdetben az arab nemzeti kérdésnek, mint saját nacionalizmusuknak,

illetve ekkor (még) kevés okuk volt arra, hogy a két nemzet jövőbeni összecsapásán töprengjenek. A korai cionista irodalom összehasonlíthatatlanul többet foglalkozott a (keresztény) antiszemitizmussal, mint az arab fenyegetéssel. Ennek ellenére néhány szerzőnél igenis megjelent az arabkérdés. Kalischer rabbi már 1862-ben elmerengett azon, hogy egyáltalán biztonságos-e az alija: mint írta, attól félt, hogy arab banditák fogják megtámadni a beköltöző zsidó családokat. Eközben Lilienblum azt írta, hogy az arab primitív nép, és kétségkívül pozitívan fog reagálni a kulturálisan felsőbbrendű zsidó bevándorlásra. 

Amikor Áchád Há’ám 1891-ben ellátogatott a Szentföldre, megállapította, hogy ellentétben bizonyos cionista vélekedésekkel, az ország „egyáltalán nem üres”, és a városi arab értelmiség nagyon is tisztában van a cionista célokkal és törekvésekkel. Mint a neves író megjósolta: ha egyszer eljut a konfliktus forráspontig, az araboktól nem lehet elvárni, hogy csendben félreálljanak.

Közkeletű vélekedés, hogy

 a politikai cionizmus budapesti születésű atyját, Herzl Tivadart kevéssé foglalkoztatta az arabkérdés,

és hogy hozzáállását egyfajta jóindulatú liberalizmus jellemezte. 

Herzl azonban vajmi kevéssé volt liberális szerző, és álláspontja ennél sokkal komplexebb volt. Tisztában volt például az arab nacionalizmus erősödésével Egyiptomban. Altneuland című utópisztikus írásában Resid Bej karaktere, aki az arabokat testesítette meg, pozitívan reagált a zsidó bevándorlás jelenségére, mivel szerinte a zsidók felfejlesztették a régiót. Mikor megkérdik tőle, hogy a zsidók kiszorítják-e az arabokat, a karakter így felel: „Ugyan! Áldást jelentenek mindannyiuk számára”. Ez valóban egyfajta naiv hozzáállást tükrözne Herzl részéről.

Ez azonban egy a nyilvánosság számára írt, kétségkívül erősen pozitív hangvételű mű volt. 

Herzl naplót is vezetett, ahol őszintébben állt hozzá a kérdéshez. 

1895. június 12-én például így írt: „Amikor elfoglaljuk a földet, azonnali előnyöket fogunk hozni annak az államnak, amely befogad minket. Óvatosan kell kisajátítanunk a magántulajdont a számunkra kijelölt birtokokon.” Herzl voltaképpen teljesen világosan leírja naplójában, hogy ezen terveit a palesztinai arabokkal szemben nem tárhatja a nyilvánosság elé: „Az ingatlantulajdonosok a mi oldalunkra fognak állni. Mind a kisajátítási folyamatot, mind a szegények eltávolítását diszkréten és körültekintően kell végrehajtani. Az ingatlantulajdonosok higgyék el, hogy becsapnak minket, és többért adják el nekünk a dolgokat, mint amennyit érnek. De mi nem fogunk nekik semmit sem visszaadni.” 

Igaz, Herzl itt semmi erőszakos elképzelésről nem ír. Szerinte abban az esetben, ha az arabok nem fogadnák el a zsidók vásárlási szándékát, nem érné őket kár. A zsidó állam „csodálatos példát mutatna az egész régi világnak”, hiszen „tiszteletteljesen eltűrjük majd a más vallású személyeket, és a leghathatósabb eszközökkel is megvédjük tulajdonukat, becsületüket és szabadságukat”.

Mindez eltért Herzl hivatalos álláspontjától. Mikor 1899-ben Juszuf Al-Kalidi jeruzsálemi polgármester tiltakozott a francia főrabbinál a cionisták törekvései ellen, Herzl levelet írt az arab politikusnak: „Ön egy problémát lát, a palesztinai nem-zsidó lakosság helyzetét. De mégis ki gondolna rá, hogy elküldjük őket? Jólétüket, egyéni vagyonukat növeljük azzal, hogy a saját vagyonunkat az országba szállítjuk.”  

Herzl egyetlen helyen írta csak le részben tervét, amikor 1901 nyarán készített tervezetében – melyet az oszmán porta elé kívánt tárni – így írt: a zsidóké lenne „a területen lévő gazdasági enklávék – a szent helyek vagy imahelyek kivételével – elcserélésének joga. A tulajdonosok kárpótlásul ugyanolyan nagy és ugyanolyan minőségű telkeket kapnak más tartományokban és földeken az Oszmán Birodalom egész területén. A kivándorlás költségeit a tulajdonosoknak kell kifizetni, és előleget kell kapniuk a szükséges lakások építésére és a szükséges használati tárgyak megvásárlására, amelyet több év alatt részletekben kell visszafizetniük, a biztosítékot pedig a cserébe kapott telkek jelentik.”  

Eközben hozzá kell tenni, hogy Herzl jobbkeze, a szintúgy magyar-zsidó származású Max Nordau sem látta rózsásan a kérdést, és egy helyütt felvetette, hogy a jövőben a törököknek és a zsidóknak szövetséget kéne kötniük az arabok ellen.

A cionista bevándorlással párhuzamosan fokozatosan erősödtek az ellentétek a helyi arab és zsidó lakosság között. 

A zsidó bevándorlás történetét hagyományosan különböző alijákra szokás osztani (ami itt nem egy egyén érkezése, hanem egy bevándorlási hullám megnevezése). 

Az első alija, más néven mezőgazdasági alija, a zsidó bevándorlás nagy hulláma volt 1881 és 1903 között. Az ebben a hullámban kivándorolt zsidók főként Kelet-Európából és Jemenből érkeztek. Becslések szerint 25 000 zsidó vándorolt be. A második alija az 1904 és 1914 között lezajlott alija volt, amelynek során körülbelül 35 000 zsidó vándorolt be oszmán Palesztinába, főként az Orosz Birodalomból, néhányan Jemenből. A harmadik alija, szintúgy Kelet-Európából, során körülbelül 40 000 zsidó érkezett Palesztinába. A negyedik alija brit Palesztina területére 1924 és 1928 között zajlott, sokkal szerényebb eredményekkel: ekkor súlyos gazdasági nehézségek súlytották az országot, 1928-ban a kivándorlás megegyezett a bevándorlással. Az ötödik alija szerte Európából főleg a zsidóüldözések erősödésére indult meg 1929 és 1939 között, 225 000-300 000 zsidó érkezésével. 

A szakirodalom szerint lényegében az ötödik alija pecsételte meg az ország jövőjét, ekkor vált világossá, hogy a terület zsidó dominanciájú lesz.

A konfliktusok már jóval a tömeges erőszakos események előtt tapinthatók voltak. 

1908-ban a helyi cionista bank – az Anglo-Palestine Bank – igazgatója, Levontin úgy írt Wolffsohnnak, Herzl után a Cionista Világszervezet vezetőjének, hogy főleg a helyi cionisták felelősek a konfliktus erősödéséért: kihívóan viselkednek az arabokkal, fegyverekkel járnak, provokálják őket.  Ezt talán így látta, s nyilván lehettek ilyen példák, noha ellenpéldákból is akad bőven. Tibériás területeinek első zsidó felvásárlója, Chajim Margalit Kalvariszkij a zsidó-arab együttélést a cionista projekt elengedhetetlen alapjának tekintette. Aron David Gordon békés szocialista mozgalma a zsidó önvédelmet csak a legszélsőségesebb esetekben tartotta megengedhetőnek. 

A baloldaliság azonban nem jelentette feltétlenül a pacifizmust. 

Nachman Szirkin, a szocialista cionizmus orosz-zsidó atyja 1898-as röpiratában (Die Judenfrage und der socialistische Judenstaat) „Földvásárlás" címszó alatt ezt írta: „Azokon a helyeken, ahol a lakosság vegyes, barátságos lakosságcsere és területfelosztás kell, hogy bekövetkezzen.” 

Arthur Ruppin, a cionista mezőgazdasági telepek német-zsidó atyja 1914 májusában dr. Victor Jacobsonhoz írt levelében, aki 1908-tól az Angol-Palesztin Társaság konstantinápolyi kirendeltségének vezetője és a Cionista Szervezet nem hivatalos diplomáciai képviselője volt Törökországban, ismertette az arabok Palesztinából Szíriába való áthelyezésére vonatkozó tervét: „Párhuzamos arab gyarmatosítást fontolgatunk. Így azt tervezzük, hogy Homsz, Aleppó stb. környékén földeket vásárolunk, amelyeket könnyű feltételekkel fogunk eladni azoknak a palesztin fellahinoknak, akiket a mi földvásárlásainkkal károsítottunk”.

A jobboldali cionizmus atyja, Vlagyimir Ze’év Zsabotyinszkij távolról csodált „mesterétől”, Herzltől tanulva élt a kettős beszéd eszközével.

Míg a nyilvánosság előtt tagadta, hogy kitelepítené a palesztinai arabokat – például 1926-ban levélben tiltakozott, amikor egy görög-zsidó lap ilyen nézeteket tulajdonított neki  –, 1939 novemberében mozgalmának egy tagjával tárgyalva már úgy vélte, hogy az arabokat „bizonyosan” „el lehet szállítani”, ha elég pénzt adnak nekik – ez szerinte az amerikai zsidók feladata lenne. „Az araboknak majd helyet kell csinálniuk a zsidóknak.” 

Hannah Arendt, aki korábban cionista volt, 1944-ben írta meg az Újragondolt cionizmus című írását, melyben szakított a mozgalommal. Itt azzal vádolta a palesztinai cionista baloldalt, hogy lényegében ugyanazt akarja, mint a jobboldali radikálisok.

Annyiban igaza volt, hogy az államalapító baloldali David Ben-Gurion így írt naplójába 1938 decemberében: „Tízmillió fontot ajánlunk fel Iraknak, hogy százezer arab családot telepítsenek át Palesztinából Irakba. (...) talán lenne esély erre a javaslatra. De akár van esély, akár nincs, meg kell közelítenünk őket ezzel a széleskörű tervvel.” Nyilván látni kell, hogy megjegyzése a nagy palesztinai arab zavargások, pogromok idején született, amikor az együttélésre kevés volt a remény. A cionisták álláspontját nem lehet különválasztani a radikális iszlám és palesztin terror jelenségétől, melyekre itt most nem lehet kitérni, de korábban részletesen írtunk róla, például itt.

Az persze, hogy az arabok mit gondolnak a lakosságcsere ötletéről, egészen más kérdés.

 2001-ben egy palesztin terrorista lőtte agyon hotelszobájában Rehavam Ze’evi izraeli jobboldali politikust, aki a palesztinok „transzferének” – kitelepítésének – volt híve. 

Gondolata az volt, hogy létre kell hozni „Ismael” államát Nablusz központtal, és az arab családoknak oda kéne költözniük. Terveinek, melyek egy akkor szélsőséges kisebbség gondolatait reprezentálták, palesztin terrorista golyója vetett véget.

Eközben látni kell, hogy nem csak szélsőségek látják így a béke lehetséges útját. A közös megegyezésen történő lakosságcsere a történelem során igenis megoldott etnikai konfliktusokat – érvelnek például egyes izraeli történészek. Benni Morisz izraeli történész, noha egyáltalán nem Netanjahu támogatója, a múltban arról beszélt, hogy egy nagy, kaotikus történelmi pillanat lehetőséget teremthet a Szentföld etnikai térképének újraírására. Lehet, hogy 2023. október 7-e volt a pillanat, amire Morrisz gondolt – hogy persze az arab és zsidó lakosság nyitott lesz-e valaha erre az ötletre, erősen kétséges.

 

Fotó: Palesztin arabok menekülése 1948-ban. Forrás: Wikimedia Commons

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cicologus
2023. november 17. 19:34
Úgy hozzászoktam az ellentéthez az elmúlt 40 évben,hogy ha nem lenne,nem is érteném,hogy miért nincs
catalina11
2023. november 17. 18:27
Más modern európai nemzetek, mint a bolgárok, olaszok vagy magyarok szabadságharcain felbuzdulva a cionisták az úgynevezett „zsidókérdésre” való megoldást egy önálló nemzetállam, egy zsidó ország felállításában látták. " ezt a süket dumát...
catalina11
2023. november 17. 18:24
Skywalker_bp 2023. november 17. 13:19 1 Egész jó írás, viszonylag kevés csúsztatással. De a lényeget megkerüli. Az izraeli arabok lakosságcseréje a valóságot elmaszatoló fogalom, mert ez sosem volt lakosságcsere. Ez kitelepítés, mert egyoldalú, a Szentföld araboktól való megtisztítását jelentette és jelenti. " no, igen ez az egészen jó írás a hasbara iskolapéldája. Veszprémy terel, mellébeszél, sunyít és tolja a zsidók szekerét. Kíváncsi lennék arra, hogy mennyire támogatnák például a zsidók, ha a magyarok vissza akarnák foglalni a Délvidéket.
catalina11
2023. november 17. 18:20
szerintem-2 2023. november 17. 14:42 Veszprémy László Bernát immár teljesen nyíltan a palesztinai arabok totális deportálása mellett tör lándzsát, történetileg is igazolni próbálva ezt az echte náci tervet (amit nem mellesleg a nemzetközi jog a legszigorúbban tilt: dehát mikor is érdekelt ez egy zsidót? Rájuk nem vonatkozik semmilyen törvény." Veszprémy szerintem zsidó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Ezek is érdekelhetik