„Zsidó fasisztáknak” csúfolták őket, de örökségük a mai napig erősíti Izraelt

Bár Izraelben a vallásos jobboldal is egyre meghatározóbb, a mostani kormányban pedig megkerülhetetlen tényező, alapvetően a Likud világnézete máig a szekuláris, jobboldali cionizmus, melynek szellemi gyökereit érdemes részletesebben is megismerni, hogy megértsük Izrael motivációit, eszközeit és retorikáját.

A jobboldali cionizmust alapvetően „revizionista cionizmusnak” nevezzük, ahol a revízió szó nem a területi revízióra, hanem a korábbi, britbarát politika revíziójára utal. A revizionista cionizmust 1925-ben alapította Vlagyimir Ze’év Zsabotyinszkij orosz-zsidó író, újságíró és politikus. Zsabotyinszkij szakított azzal az elképzeléssel, hogy a cionistáknak a brit birodalomtól kellene kikuncsorogniuk a zsidó államot, és a zsidó hadsereg és a szuverenitás programját hirdette meg. A britekkel való viszony ma már nem releváns, de Zsabotyinszkij militáns világnézete igenis meghatározó. Ennek egyik oka lehet, hogy

 Zsabotyinszkij ódivatú tizenkilencedik századi nemzeti-liberális és elkötelezett demokrata volt, ám máig történészi vita tárgya, hogy ugyanez elmondható-e híveiről is. A cionista író korai világnézetét „liberális anarchiaként” írta le, melyben „minden egyén [annyit ér, mint] egy király”. A szabadpiac, a sajtószabadság, a nők egyenjogúsága és a kisebbségi jogok tisztelete gondolkodásának alapvető tételei voltak. A történészi viták azonban okkal dúlnak Zsabotyinszkij nézetei körül. A jobboldali cionista politikus gondolkodásában ugyanis a fentiek jól megfértek a militáns retorikával, a kérlelhetetlen nacionalizmussal, és az állam – indokolt esetben – egyén fölé való rendelésével. Zsabotyinszkij a zsidó állam és egy zsidó hadsereg feltétlen szükségességét hirdette, az európai zsidóság teljes kivándorlását akarta látni, és a zsidó állam bibliai határaiig való kiterjesztését akarta elérni: „A Jordán két partján éled a dal: / Enyém a jobb és enyém a bal!” – szólt egyik verse korabeli magyar fordításban.

követőit pedig „zsidó horogkereszttel játszadozó gyerekeknek”. Az is tény, hogy 1933-ban egy náci lap egyszerűen úgy mutatta be Zsabotyinszkijéket, hogy „ők ma a fasiszták a zsidók között”. A lap interjúalanya egy revizionista-cionista volt, azaz saját szavaival: „ein jüdischer Faschist”.  Amennyiben igaz volt Zsabotyinszkij öndefiníciója – miszerint nézetei mindig is a tizenkilencedik század liberalizmusára épültek, és ilyen értelemben ő politikai „vénember” volt –, mivel adhatott okot a vádakra? Noha ő maga tisztázta, hogy „nem hisz a zsidó fasizmusban”, mégis perspektívába kerülnek a rá aggatott jelzők, ha megvizsgáljuk, hogyan is vélekedett Zsabotyinszkij a tekintélyelvűségről és az erőszak használatáról, ha a fasizmustól elvonatkoztatva kellett véleményt alkotnia a témában.

Zsabotyinszkij maga szólta meg a fasizmust, miszerint az „fegyelemkultusz”, de ifjúsági szervezetét – melyet Zsabotyinszkij az arabok elleni harcokban elesett bajtársáról, Joszif Trumpeldorról nevezte el Brit Trumpeldornak, azaz Trumpeldor-szövetségnek, röviden Betárnak – már úgy jellemezte, hogy azok egyetlen „központi parancsra, egyazon pillanatban” cselekszenek, és „büszkén” válnak „géppé, igen, géppé.” 

Ugyanígy érdemes szólni a revizionisták hivatalos egyenruhájáról, a barnaingről. Állítólag a föld árnyalatait jelképezte a szín, de amikor barnainges nácikkal voltak telve a zsidó lapok hírei, a kor olvasója kevés különbséget láthatott a kettő között – s ezen tényt előszeretettel fel is emlegette a baloldali cionista sajtó.

Zsabotyinszkij azonban fontosnak tartotta az uniformitást: „Egy egyszerű trükk segítségével a legrosszabb asszimilánst is magával sodorhatja – legalább egy pillanat erejéig – a zsidó nemzeti lelkesültség: végy néhány száz zsidó ifjút, öltöztesd egyenruhába s vonultasd fel őket a szeme előtt – szabályos menetben, amelyben e kétszáz kölyök minden lépése mennydörgésként szól –, mintha egy gépet látna. A világon semmi sem olyan hatásos, mint az emberi tömeg azon képessége, hogy bizonyos pillanatokban egyetlen lényként érezzen és cselekedjen, egyetlen akarattal átitatódva, egyetlen ritmusban. Ez különbözteti meg egymástól a sokaságot, a csőcseléket és a nemzetet.”

 Ebben Zsabotyinszkij azzal érvelt, hogy a palesztinai arabok nem fognak beleegyezni a zsidó többségbe Palesztinában, és hogy „a cionista gyarmatosítást vagy abba kell hagyni, vagy pedig az őslakosoktól függetlenül kell folytatni”. (A gyarmatosítás szót a cionisták ugyan néha használták, de természetesen nem olyan tevékenységre utaltak ezzel, mint pl. a Holland Kelet-Indiai Társaságé, hiszen nem egy távoli ország számára akartak kizsákmányolni egy földterületet, hanem őseik egykori földjén akartak zsidó államot létrehozni).

 Zsabotyinszkijnél ez azt jelenti, hogy a zsidó állam építése csak egy olyan hatalom védelme alatt folytatódhat és fejlődhet, amely független az őslakosságtól, és 

Az egyetlen megoldás a béke és a zsidó állam megvalósítására Izrael földjén, érvelt, az lenne, ha a zsidók először egy erős zsidó államot hoznának létre, ami végül arra késztetné az arabokat, hogy „ejtsék szélsőséges vezetőiket, akiknek jelszava a ’soha!’, és átadják a vezetést a mérsékelt csoportoknak, akik azzal a javaslattal fordulnak majd hozzánk, hogy mindketten kölcsönös engedményekben egyezzünk meg”.

Zsabotyinszkij tehát összetett nézetrendszert képviselt: az egyén értékét hangsúlyozta az állam felett, ám a nemzetet még az államnál is fontosabb dolognak tartotta. Praktikus politikájának kacskaringóit pedig államtalan államférfiúságából is le lehet vezetni: hiába volt kritikus a szörnyállam túlkapásaival szemben, mégis államra volt szüksége – zsidó államra. Követőinek – akik gyakran maguk is leegyszerűsítve tekintettek Zsabotyinszkijre, példának okáért „zsidó Mussoliniként” ábrázolva őt palesztinai héber lapjukban – szélsőséges szimpátiáit igyekezet megregulázni, több-kevesebb sikerrel.

Napjainkra ő az egyik legfontosabb és legtöbbet idézett politikai gondolkodó Izraelben – már ha az örökségét képviselni kívánó pártok számát és jelentőségét, illetve a talán még beszédesebb utcaneveket nézzük. A jobboldali cionizmus atyjáról van elnevezve ugyanis a legtöbb közterület az országban, s talán semmi sem mutatja jobban Zsabotyinszkij máig ható jelentőségét, hogy egy izraeli portál szerzője még maga is – tévesen – a Likud alapítójaként utalt rá.

A történelmi és családi szálakon túl pedig nem lehet elfelejteni Zsabotyinszkij szellemi hagyományát. Izraelben 2005 óta törvénybe van iktatva a Zsabotyinszkij-emléknap (a héber naptár szerint Tammuz 29, Zsabotyinszkij 1940-ben augusztus 4-ére eső halálának napja), melynek 2017-es megülésén Netanjahu arról beszélt, hogy „Zsabotyinszkij munkái ott vannak a polcomon, és gyakran olvasom őket”. Mint elmondta, irodájában még a cionista vezető kardja is helyet foglal. Az izraeli miniszerelnök ekkor úgy vélte, Zsabotyinszkij filozófiájának lényege a nemzeti önvédelem és a kultúra erősítése: „Lélek nélkül nincs erő, erő nélkül pedig nincsen lét”. 2018-as beszédében pedig a demokrácia és a kisebbségi jogok megóvásának fontosságát emelte ki Zsabotyinszkij munkásságából.

 – és ez megmagyarázhatja, hogy a palesztin terrorizmusra adott válaszai miért mutatnak erős nacionalista, militáns vonalat, és miért van kevés köze világnézetének a mai liberalizmushoz.

Fotó: Ze'év Zsabotyinszkij. Forrás: Wikimedia Commons