Üzentek az izraeliek – keményebb támadások jönnek
A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint a légicsapások több mint négyezer ember halálát okozták eddig.
Eddig az állampolgárok mintegy két százalékát evakuálták a hatóságok.
Izrael evakuál újabb tizennégy, az ország északi, libanoni határának közelében található települést – jelentette a helyi média vasárnap reggel.
A zsidó állam finanszírozza további tizennégy, a határtól 2-5 kilométerre lévő település kiürítését is északon,
tartva a libanoni síita milícia, a Hezbollah elleni harc kiterjedésétől.
A konfliktus október 7-i kezdete óta csaknem kétszázezer embert evakuáltak állami finanszírozással, és további százezrek önként menekültek biztonságosabb helyekre a gázai határ környékéről és az északi határvidékről.
Összességében az állampolgárok mintegy két százalékát evakuálták a hatóságok ideiglenesen otthonukból.
A védelmi minisztérium az önkormányzatok és helyi helyhatóságok bevonásával irányítja a kiürítést, melyre azért is van szükség, hogy a hadsereg szabadabban alakíthassa ki védekezési haditerveit.
Ezt is ajánljuk a témában
A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint a légicsapások több mint négyezer ember halálát okozták eddig.
Mose Davidovic, az egyik helyi regionális tanács vezetője üdvözölte a kiürítési döntést. „Tegnap találkoztam a védelmi miniszterrel, hogy elmagyarázzam, mi történik a helyszínen, és megismertessem vele azoknak a lakosoknak a helyzetét, akik felé nap mint nap rakétákat lőnek. Megérdemlik a rendezett és indokolt evakuálást.
Annyi fronton állunk háborúban, legalább ezt a kérdést félre lehet tenni,
és hagyni, hogy az izraeli hadsereg nyerjen” – közölte.
A libanoni határnál az izraeli hadsereg támadást intézett egy, a határ túloldaláról Avivim falu felé páncéltörő rakétákat kilőni készülő terrorista osztag ellen, még a rakéták elindítása előtt.
„Az osztagot rövid idővel azelőtt észlelték, mielőtt páncéltörő rakétákat lőhetett volna ki izraeli területre Avivim térségében. A hadsereg erői megtámadták őket, még mielőtt a kilövést végrehajtották volna” – jelentette a katonai szóvivő.
Jonatan Konrikosz, a hadsereg külföldi szóvivője újságíróknak azt mondta, hogy a Hezbollah „nagyon veszélyes játékot játszik”, az északi határon kialakuló eszkalációval a háború felé sodorja Libanont.
Fokozzák a hadihelyzetet, napról-napra egyre több támadást látunk”
– nyilatkozta. Hangsúlyozta azt is, hogy az izraeli hadsereg válasza eddig „kimért, taktikai volt, és a határhoz közeli területekre korlátozódott”.
(MTI)
Nyitóképen a gázai övezet határában állomásozó izraeli katonák. Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.