Hétvégén a Hamász példátlan támadást hajtott végre Izrael ellen. Az izraeli háborúról Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértővel, Harctér című műsorunk állandó vendégével beszélgettünk.
A beszélgetés legfontosabb, legerősebb megállapításai:
Hosszabb ideje nem hallottak az olvasóink, illetve a Harctér nézői felőled. Hogy vagy?
Fáradtan… fáradtan és idegesen. Mintha egy év telt volna el szombat óta, amikor elkezdődött ez az egész.
Számítottatok a támadásra?
Az teljesen nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy valamikor be fog következni valami. Azt, hogy ilyen módon és ilyen léptékben, azt senki nem tudta. Borítékolható volt, hogy lesznek próbálkozások, ahogy már voltak a múltban is, de nem hiszem, hogy valaki számított volna arra, hogy ilyen mega-terrorakciót fognak végrehajtani.
Az időzítés miatt lett ekkora léptékű ez a támadás?
Először is volt egy megfigyelési időszak, amit hosszú időn át folytattak.
Megfigyelték, hogy hogyan működik a határvédelem,
és látták, hogy az ünnepek alatt van egy komoly készültség csökkenés, amikor katonák egy része szabadságon van, aki pedig bent van, várja, hogy hazamehessen. Ünnep és sabbath is volt, szerintem ez adta meg a lehetőséget arra, hogy hogy kihasználják azt, hogy kisebb készültség.
Ez azért nem egy szimpla terrorakció volt…
Ahogyan az egészet előkészítették, az
egy nagyon pontos, precíz, precíz katonai és hírszerzési tervezés volt.
Nem tudom, hogy elég világosan fejeztem-e ki magam.
Mi volt az elsődleges célja a támadásnak?
A terror. Nem területet akartak elfoglalni, embereket akartak ölni.
A mód, ahogyan elkövették ezeket a gyilkosságokat, az tatárjárás szintű kegyetlenség. Ez is arra rámutat, hogy
a cél elsősorban lélektani hatás elérése volt: minél nagyobb kárt elérni, minél nagyobb fájdalmat okozni.
Mi lehetett az oka?
Jelenleg alapvetően kétféle magyarázat van.
Az egyik szerint egy iráni akció volt, hiszen Irán célja, hogy polip-szerűen behálózza a térséget és megfojtsa Izraelt, közben pedig kiterjessze hatalmát. A másik magyarázat pedig az, hogy ez egy palesztin akció volt, aminek az oka, hogy a palesztinok azt érezték, lekerültek a világpolitika színpadáról, és a palesztinok ügye már senkit nem érdekel, már a szaúdiakat sem.
Szerinted melyik a legvalószínűbb?
Én azt gondolom, hogy
egyszerre mindkettő, hiszen a két oldal segíti, kiegészíti egymást.
Személyesen hogyan élted meg a támadások kezdetét?
Szombaton kora reggel kaptam egy telefont, a közvetlen felettesem volt, aki azt mondta, hogy vedd át az egész részlegünk az irányítását, mert én éppen harcolok a településemen a terroristák ellen, akik itt megjelentek. Egyből azt kérdeztem, hogy mi történt, amire azt válaszolta: nézd meg a híreket!
Ezt követően jött a katonai behívó is, hiszen tartalékos vagyok,
így egyszerre kellett és kell katonaként és a munkahelyemen is helytállnom. Aztán amikor elindultam a harcok által érintett területekre, találkoztam az egy munkatársammal, akinél nem volt ott a felszerelése, de megtámadták a családját és megpróbálták elrabolni a gyerekeit.
Odaadtam neki a golyóálló mellénymet és a puskámat.
Sajnos azóta sem tudom, hogy hogy van, hogy vannak.
Mi volt a teendője a tartalékosoknak?
A feladat adott volt minden aktív és tartalékos katona számára: megtalálni és kiiktatni a beszivárgó terroristákat, akik láthatóan nem rendelkeztek visszavonulási tervvel.
Azért jöttek, hogy öljenek és meghaljanak.
Egy részükkel talán elhitették, hogy kapnak majd külső segítséget, de láthatóan ez nem szerepelt a tervek között. Most ott tartunk, hogy 99 százalékban stabil a helyzet, sikerült lokalizálni és kiiktatni a beszivárgók jelentős részét. Sérült vagy rejtőzködő terroristák bárhol lehetnek. Én is most csak félrehúzódtam egy földútra, amíg veled beszélek, de a közelben lévő bokrokból is
bármikor tüzet nyithat rám valaki,
nem lehet tudni, vannak-e itt még, és ha igen, hol, mennyien.
Milyen most a közhangulat?
Frusztráció, harag és tenni vágyás.
Így tudnám összefoglalni. Egyrészt a merényletek miatt iszonyatos frusztráció érzékelhető, hogy nem sikerült ezt megelőzni, megakadályozni. Másrészt harag, hiszen sokan veszítették el szerettüket. De ezeknél is erősebb a tenni vágyás, hiszen harminchat óra alatt több mint háromszázötvenezer embert sikerült mozgósítani, voltak, akik külföldről jöttek haza, hogy részt vegyenek a honvédelemben.
Félnek az emberek?
A félelem nem egy jó szó. Nem azt látom, hogy az emberek félelemben élnének. A közterületeken azt látni, hogy az emberek másképp viselkednek. Mindenki megértette, hogy itt most egy háború van, ezért inkább óvatosabb mindenki. Mindenhol fegyvereseket látni, a civilek is mindenütt fegyvert hordanak. Emellett pedig azt hiszem,
van egy nagy nagy egymásra találás is.
Nagyon érdekes látni az utakon, hogy sokkal kevésbé agresszíven vezetnek az emberek, sokkal udvariasabbak egymással. Van egyfajta összetartás, hogy – tudod –, mint egy kéznek az ujjai ökölbe szorulnak, akkor egymásra találnak, amikor ki van nyitva a kéz, akkor minden új mást irányba mutat. Mi most ökölbe szorultunk, szorosan összezártunk.
Bár gondolom, elsősorban az otthoni dolgokra koncentrálsz, azért kifelé és tájékozódsz.
Igen és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki megnyilvánult, szolidaritásról, támogatásról biztosított bennünket, aki az izraeli zászlót kitette vagy részt vett az Izrael melletti demonstrációkon.
Nagyon hálásak vagyunk a magyar államnak is támogatásért meg a kiállását Izrael mellett.
Az olvasóink és a Harctér című műsorunk nézői közül többen is kérdeztek, kell-e aggódnunk érted.
Igen. Ezért is kértem és kérem, hogy
imádkozzanak értem, értünk.
Ezt is ajánljuk a témában
Az erről szóló közös nyilatkozatot az Amnesty International(!) harvardi szervezete is aláírta, később azonban szép csendben törölték magukat a listáról. Francesca Rivafinoli szemléje.
Joggal teszi fel a címbeli kérdést egyre több újságolvasó.
Ami tizenhárom év alatt nem, az tizenhárom nap alatt sikerült: iszlamista felkelők megdöntötték Bassár el-Aszad hatalmát Szíriában. Korábban hatszázezer ember halt meg a polgárháborúban, a véreskezű elnök kitartott, most azonban rendszere elvesztette külső és belső támasztékait.
Háfez al-Aszad 1971-től 2000-ben bekövetkezett haláláig volt Szíria kegyetlen kormányzója.
Egy csapásra megsemmisült a szíriai haditengerészet maradéka.
Ez történik Szíriában: a megbuktatott rezsim képviselőivel is tárgyalt az átmeneti kormány vezetője, az amerikaiakat viszont ő sem szereti...
Heti háromszor kell a bíróságon megjelennie a háborúban álló Izrael vezetőjének.
A Jelenések könyvében tűnik föl a „napba öltözött asszony” alakja. A csíksomlyói Mária-tisztelet évszázadok óta nagy népszerűségnek örvend.
Ilyés Laura Vanda : Ez a pillanat megér pár örömkönnyet!
