Baerbock néni úgy repatriál, hogy azt élvezet nézni – az orbáni repatriálás azonban rút, nagyon rút!

Tipikus Magyarország! Itt már egyszerűen semmi nem működik! Haha, üdv a hanyatló nyugatról, épp a koktélomat szürcsölöm egy dizájnos neuköllni bárban! – ha nem lennének mindennaposak az efféle lesajnáló szólamok, akár legyinthetnénk is az elmúlt napok Lajtán túli válságkezeléses híreire. Mi jelentősége van azoknak, amikor ott az izraeli dráma, ott vannak a lengyel választások, ráadásul Ukrajnában se simult el a helyzet attól, hogy az ország neve könyörtelenül lekerült a címlapokról.

Ugyanakkor mégiscsak tény, hogy Márki-Zay Péter október 8-i (nagyjából a honvédségi repatriáló gép kifutópályán gurulásakor közzétett) harsogó Facebook-posztját, miszerint „nem a szavak ideje van most, Külügyminiszter úr”, hanem haza kéne hozni „az Izraelben ragadt magyarokat”, még bő egy héttel később is úgy terjesztik a drága hírfogyasztók „mocskos kormány” megjegyzéssel (bosszankodva, ahogy kell), mintha azóta is más se történne, mint permanens cserbenhagyás –

„Kínos” – ilyen címmel számolt be az orbánizmussal nehezen vádolható osztrák Der Standard arról, hogy miközben a magyar légierő gépei már hétfő reggel landoltak Ferihegyen, továbbá Lengyelország, Románia és Albánia is hazaszállította polgárait, az osztrák külügyminiszter hétfőn még a (sorra törölt) menetrendszerinti járatok igénybevételére buzdított, majd a kancellár csupán kedden jelentette be, hogy szerdán egy gép Izraelből Ciprusra evakuálja a jelentkezőket, belengetve, hogy onnan mindenki egyénileg szervezné meg a hazajutását. „Nem hagyjuk cserben a mi osztrákjainkat”, hanem mielőbb elvisszük őket biztonságos helyre (azaz a festői Páfoszra) – ígérte a védelmi miniszterük

Szerdán délelőtt a szóvivő külön videóban prezentálta, milyen jó kis gép indul mindjárt osztrákok mentésére – csakhogy az 1966-os évjáratú C–130 Hercules aztán műszaki hiba miatt fel se tudott szállni (a húsztagú személyzetet füstmérgezés gyanújával orvoshoz vitték). Este végül bérelt repülővel juttattak el 83 osztrákot Ciprusra (másnap pedig onnan Bécsbe), de csütörtökön megint próbálkoztak a légierő gépével, amely ezúttal fel is emelkedett – ám aztán rögtön le is kellett tenni, újabb meghibásodás.

És akkor ez még a boldog Ausztria, nem pedig a baerbocki Németország, az ő feminista külpolitikájával (ha a végletekig nevetségessé akarnám tenni a nőjogi küzdelmet, magam is ilyen címkét ragasztanék a német Zöldek ténykedésére).

Az például óriási mázli, hogy az épp Izraelben, ráadásul a támadások közelében tartózkodó tíz baden-württembergi diák (köztük nyolc lány) két tanára az óvóhelyen megismerkedett egy izlandi ügyvédnővel, aki szerzett nekik helyet az izlandi külügyminisztérium által küldött gépre. Csakhogy az izlandi légitársaság nem kapott leszállási engedélyt Izraelben (v.ö.: mégis mi a túróra vár a magyar kormány, miért nem süvít át féltucat ország légterén egy katonai géppel, amikor azt jónak látja?!?), de a talpraesett tanárok hajnali négy körül szereztek valahonnan egy szűkös minibuszt, és átbumliztak az iskolásokkal Jordániába, ahol az izlandi kormány munkatársa várta őket. Így aztán kedden sikeresen el is jutottak Keflavíkba; ott azért már lepacsizott velük a német nagykövet is, így aznap este Annalena Baerbock a ZDF-en – miután elmagyarázta, hogy „több mint százezer” német várakozik Izraelben, ezért nem küldenek értük „egy” katonai gépet (sem) –

Eközben mások mellett egy lipcsei diákszínjátszó csoport még a városi önkormányzaton keresztül próbált Ciprus felé indulva menetrendszerinti járatokra helyet találni, „magad, uram, ha kompetens külügyminisztered nincs” mottóval (vasárnap estére már haza is értek, a színiegyesület költségén).

„Döbbentek és szomorúak, úgy érzik, cserbenhagyta őket a kormány” – érzékeltette a bajor közszolgálati hírportál az Izraelben rekedt németek hangulatát kedden, amikor még mindig semmiféle evakuálásra nem volt kilátás. Addigra (a baerbocki százezerből) mintegy 5000 német regisztrált az „Elefand” rendszernek nevezett vészhelyzeti listára, anélkül, hogy ennek nyomán bármiféle biztató információt kaptak volna. 

Az Elefand rendszer egyébként olyan okosan van kitalálva, hogy csoportokat nem lehetett együtt regisztrálni, hanem mindenkinek egyenként kell bejelentkeznie, így aztán a rendszer a Hamász támadásakor annak rendje és módja szerint azonnal lefagyott. Ami még a kisebbik baj. Egy 75 éves nagypapa épp a lányunokájával tartózkodott a Szentföldön csoportos utazáson, bérmálási ajándék címén – nekik (valószínűleg ugyanúgy, mint a több ezer sorstársuknak) kedd délután azt javasolta a külügyminisztérium, hogy menjenek busszal Jordániába, ahova viszont vízum kell, úgyhogy azt kérelmezzék online (kinek ne lenne korlátlan izraeli mobilinternete) és a díját vigyék magukkal készpénzben, aztán pedig Ammánban vegyenek maguknak jegyet valamelyik légitársaságnál. Miért ne lennének tele szabad helyekkel.

Szerdára a derék német nagypapa eljut a kétségbeesés azon fokára, hogy felhívja fivérét, akinek jó kapcsolatai vannak Szászország tartományi kormányához. Mayday, mayday, úgymond. De itt már a szövetségi kormány is kezd ébredezni, és bejelenti: másnaptól a Lufthansa megy néhány géppel evakuálni, a helyfoglaláshoz 18 óra 00 perctől kezdve lehet hívni egy segélyszámot – szintén kizárólag egyesével, szépen sorban, Ordnung muss sein.

Ekkor a lány kétségbeesett szülei brainstormingot tartanak Szászországban a szomszédokkal, és bár a külügyminisztérium szigorúan megtiltotta az Izraelben rekedteknek, hogy bárkinek kiadják a titkos telefonszámot, a szomszéd úr nyomatékosan szabálysértésre szólítja fel a szülőket. Innentől kezdve négyen próbálkoznak órákig – míg végül a szomszédasszonynak kicsöng a (nem ingyenes) telefonszám, és kétórás várakoztató zene következik.

Mindegy, hosszú, a történetben még olyan csavarok vannak, hogy az ügyintézők nem fértek hozzá az Elefand rendszerben megadott adatokhoz, így mindenki egyesével bediktálhatta-lebetűzhette (angolul) az e-mail-címét, telefonszámát, bankkártyaszámát és számlázási címét (a nem angol anyanyelvű ügyintézőnek), aminek eredményeképpen a lány adatait például el is írják, így ott áll csütörtök reggel a reptéren és nem engedik becsekkolni – ám a vége kettős happy end, mert miközben nagypapa és unokája újabb szűk egy óra telefonálás után feljut ugyanarra a frankfurti gépre, kiderül, hogy a müncheni járat utaslistáján is rajta vannak, mert (a protekciónak hála) Szászország miniszterelnöke az egész turistacsoportnak fenntartatott helyet arra a járatra.

Persze, simán lehetnek Neuköllnben kellemes vendéglátóhelyek. Naná, az a két baden-württembergi tanár valószínűleg nem keres rosszul. Ahogy az se kérdés, hogy összességében Ausztria továbbra is előttünk robog. Aki viszont ezek után arrafelé járva kényszert érez arra, hogy a kormányt szégyellve letagadja magyarságát vagy szabadkozzon állampolgársága miatt, az legközelebb, ha ne adj’Isten krízishelyzetbe kerül külföldön,

hanem büszkén és határozottan kérjen segítséget Annalena Baerbockéktól...

(Nyitókép: képernyőfotó)