Az olasz miniszterelnök üzent a magyaroknak és a lengyeleknek

Az egyik olasz lap mindezt úgy fordította le, hogy Giorgia Meloninak magyarázkodnia kellett Orbán Viktor miatt.

Számos nyugati lap beszámolójában kárörvendenek a szerzők, hogy megrogyhat az erős magyar-lengyel szövetség, akadt olyan cikk is, amelyben Magyarországot is a lengyel választások vesztesei közé sorolták.
Felsorolni is nehéz, hány nyugati lap ünnepel, amiért Lengyelországban a választások után vélhetően kormányváltás lesz – és szinte mindegyik cikkben azt remélik, hogy ezzel felbomlik az erős magyar-lengyel szövetség.
Csak néhány példa: a Bloomberg szerint Tusk visszahozhatja a „sötét oldalról" Lengyelországot, amely Orbán Viktor Magyarországával egyenrangú „latorállammá” vált; a Financial Times azt írja, Lengyelország bizonyította, hogy Magyarországgal ellentétben ellenálló demokrácia,
a Guardian pedig azt állította, hogy a kormányzó párt bevetett minden „Orbán-féle piszkos trükköt", hogy megtarthassa hatalmát.
A New York Times úgy összegzett, Lengyelország lebontja az illiberális demokráciát, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Magyarország elszigeteltté válik jogállami kérdésekben, a Süddeutsche Zeitung pedig azt írja, a lengyel választások vesztesei közé tartozik a magyar kormány is.
Az olasz lapok közül a Corriere della Sera szerint Orbán Viktor egyedül maradt az Európai Unióban, a La Repubblica és az Il Figlio viszont azt közölte, már csak Orbán Viktor áll Giorgia Meloni mellett.
Az egyik olasz lap mindezt úgy fordította le, hogy Giorgia Meloninak magyarázkodnia kellett Orbán Viktor miatt.
Itt nézheti vissza a Mandiner élő közvetítését a lengyel választásokról:
***
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Kapcsolódó cikkek a Lengyel választás aktában.
Donald Tusk közölte, a többi ellenzéki párt vezetői megbízták őt „a kormányalakítás nehéz feladatával”.
A pártvezér rámutatott a lengyel közélet külső erőktől való kitettségére. Németország mellett most Oroszország neve is felmerült.
Az amerikai újságíró állítja, ezzel erősödnek a demokráciapárti nyugati hatalmak.
Kövesse a Facebookon!