Verhofstadt úr rettentően elszomorodott „Victor Orbán” Magyarországán – mondjuk előtte azért körbenézhetett volna a saját édes hazájában is

Most, hogy becsöngettek, ne maradjon ki a felnőtt se a jóból: ideje leporolni a vélt vagy valós ismereteket és készségeket, úgyhogy lássunk néhány korszerű, tantárgyakon átívelő komplex szöveges feladatot.

Először is. Adott egy #IAmEuropean hashtaggel nyomuló belga politikus, aki népszerűségének csúcsán, a kétezres években a flandriai szavazatok egynegyedének megszerzésével lehetett Belgium miniszterelnöke, míg meg nem bukott, most pedig a flamand választók 16 százalékának bizalmát élvezve képviseli a globális O1G-közösséget az Európai Parlamentben;

Guy állítása szerint – most, amikor a klimaxot elérő nők nyolcvanezer fős évfolyamainak helyébe a huszonéves nők ötvenezres évfolyamai lépnek demográfiailag – a magyarországi népességcsökkenés oka, hogy „számos fiatal elhagyja ezt a szép országot, mert az autokrata Orbán Victor rosszul kormányoz”.

Az érzelemvezérelt handabandázás helyett tényekkel operáló polgár számára ugyanakkor ismert, hogy a tavalyi (választási) évben az orbáni Magyarországról 28 825 magyar költözött külföldre, míg a liberális vezetésű Belgiumból 35 676 belga. Amennyiben 2022. január elsején Magyarországon körülbelül 9,5 millió magyar állampolgár élt, Belgiumban pedig 10,1 millió belga,

Jó, de Verhofstadt kifejezetten a fiatalokról beszélt! Kit érdekelnek itt most a nyugdíjaskorukat melegebb vidékeken töltő flamand nénik és bácsik! – kiabálhatna közbe bárki, mintha az nem jelentené már önmagában véve egy közösség enerválódását, ha életerős, tapasztalt öregjei tömegével lépnek ki belőle, mert nincs olyan (pót)unokájuk vagy a hasznosság élményét biztosító feladatuk, amely fontosabb lenne számukra, mint az éves csapadékmennyiség.

De rendben, lássuk, hogyan alakul például a külföldön élő 25–29 éves belgák, illetve magyarok száma (akinek ez szűkös, figyelhet tágabb korosztályt is, hasonló eredményre fog jutni).

Ha már a kormányzás minőségéről van szó, nézzünk egy parlamenti ciklust. 2018 és 2022 között Németországban belga fiatalból 177-tel lett több, magyarból 5452-vel kevesebb. Ausztriában a 25–29 éves magyarok száma 279-cel csökkent, a belgáké 95-tel nőtt. Ugyanezen időszak alatt Hollandiában 2345-ről 2482-re nőtt az ott élő magyar fiatalok száma, a belgáké 2772-ről 3132-re. Magyarországon 25–29 éves belgából 2018 és 2022 között tízzel lett kevesebb, mindeközben a számtalan uniós gyakornoki állást kínáló Belgiumban a korcsoportba tartozó magyarok létszáma 682-ről 580-ra esett vissza.

Ellenőrzésképpen nyugtázzuk, hogy 2022-ben Belgiumba mindösszesen 21 807 belga vándorolt be vagy vissza, míg Magyarországra 24 147 itt született magyar állampolgár költözött haza, plusz 14 487 külföldön született magyar. Belgiumba 2007-ben, Guy Verhofstadt miniszterelnökségének utolsó esztendejében nem tértek vissza ennyien, pedig ott és akkor 46 ezer belga hagyta el az országot, egyetlen év alatt. Mindezek figyelembevételével, a „Si tacuisses” kezdetű bölcs mondást felidézve határozza meg, melyik lenne kivándorlás-ügyben a helyénvalóbb eljárásmód a szóban forgó Guy barátunk részéről: ha inkább csöndben marad, vagy ha mélyen hallgat?

De ennyi számadat után lazítsunk egy kicsit: határozzuk meg, tekinthető-e hitelt érdemlőnek egy vérbeli antiorbánista demokrata számára egy olyan kiadvány, melynek szerkesztője a magát liberális internacionalistának valló Timothy Garton Ash, a most épp Tóta W. Árpádék „gyerekújságját” pénzelő Action for Democracy tanácsadó testületének tagja? Amennyiben igen, merengjünk el azon, hogy a kötet szerint a fiatalok világszerte messze átlag feletti arányban hagynák el országukat, ennek lehetőségét pedig „pozitív szabadságként” kellene értelmezni: kifejezetten segíteni kell, hogy mindenki valóban tettekre is válthassa a migrációval, sőt a végleges elvándorlással kapcsolatos vágyait.

továbbá hogy amennyiben Verhofstadt I. axiómája értelmében a magyar fiatal a rossz kormányzás miatt dönt a külföldi tapasztalatszerzés mellett, mi a valószínűbb: a) hogy a magyarnál mobilisabb népek fiai, köztük a belgák is mind a kormányuk elől menekülnek (és menekültek már Guy Verhofstadt miniszterelnöksége idején is); b) hogy a kalandvágyó magyar fiatalok – Európában egyedülálló módon – ki se mozdulnának fatornyos falujukból, ha más színű lenne a kormány;

Abba természetesen kevésbé lehetett volna belekötni, ha az EP-képviselő rámutat: a magyarországi népességcsökkenés oka, hogy a belgiumihoz hasonló termékenységi rátát és a belgánál mérsékeltebb elvándorlást nem kompenzálja tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás (ahol egyébként a belgiumi termékenységi ráta úgy jön ki, hogy a születésük óta belgáké 1,38, az állampolgárságot kapott külföldieké 1,58, a nem állampolgár lakosoké pedig 2,05). Bezzeg Belgium népessége nőtt – mondhatta volna a neves politikus –, épp csak

Ha tehát ennek a sok turbóeurópainak – Guy Verhofstadttól és pártcsaládjától kezdve Dobrev Kláráig – ennyire a szívügye Magyarország lakosságszáma, a jövőben a Timothy Garton Ashékkel szembemenő kivándorlásos lamentálás helyett szíveskedjenek bátran kiállni és a bevált belga (német stb.) gyakorlatra hivatkozva követelni, illetve választási győzelem esetére határozottan előirányozni a bevándorlók számának drasztikus emelését. A hazájuk kultúrájáért aggódóknak legfeljebb lehet idézni a neves német migrációkutató, Prof. Dr. Naika Foroutan minapi intelmeit: az ország nem az ott gyökerekkel rendelkező állampolgároké, hanem a mindenkori lakosaié. Világos beszéd, könnyen parafrazeálható:

Úgy tűnik, mégiscsak a sziszifuszi családtámogatás lesz a legeurópaibb demográfiai intézkedés.

(Nyitókép: Youtube, képernyőfotó)