Ukrajna esete a „nyugati baloldallal”

„A háború ürügyén be kell szüntetni a »baloldaliságot«. Illendőségből el kell hallgatni, amikor Ukrajna kormánya felfüggeszti a szakszervezetek és a munkások jogait, privatizálja a lakáspiacot, és hagyja az egekbe szökni a lakhatás árát, még akkor is, ha az Ukrajnán belüli menekülteknek már alig van hol lakni. Nincs okunk szocialistának lenni egy ilyen helyzetben, a tőke-munka konfliktusokat nyugodtan zárójelbe tehetjük, sőt, erkölcsi kötelességünk támogatni a NATO-kapitalizmust és az ukrán nacionalizmust. Hogy meri ilyenkor pedzegetni egyáltalán a nyugati baloldal a NATO felelősségét? – kérdezi a keleti NATO-baloldal.

Pedig sajnos van bizony felelőssége a NATO-nak a háborúban. Ott van például az az egyszerű tény, hogy a háború előtti évben a kormány szankcionálta a Putyin-közeli Viktor Medvecsuk pártját és médiáját, amikor elkezdte megközelíteni Zelenszkij pártját a közvélemény-kutatásokban. A szankciókat az ukrajnai USA-nagykövetség is támogatta. Medvecsuk pártja később elítélte az orosz inváziót, amit egyes elemzők szerint épp a Medvecsuk-affér váltott ki. Mit gondoljunk erről? Felmenti ez Putyint? Aligha. Félő viszont, hogy ilyenekről beszélni sem illik a NATO-baloldalon.

Eközben a »nyugati baloldal« egy része legalább próbál megfelelni annak a liebknechti elvnek, hogy »a valódi ellenség idehaza van«. A világ legkönnyebb dolga lenne nyugaton csak a »despota keletet« hibáztatni, de nincs is hozzá szükség »nyugati baloldalra«, megteszi helyettük a fennálló hatalom. Persze vannak köztük olyanok is, többségükben idős sztálinisták, akik nem hajlandók elfogadni, hogy vége a Szovjetuniónak és a felszabadító Vörös Hadsereget projektálják az orosz hadseregre. Abban viszont valószínűleg egyetértünk, hogy ők nem mérvadó és veszélyes vitapartnerek.

Akik szerint az értetlenkedő »nyugati baloldal« cserben hagyja az ukrán katonákat, az nem érti, hogy a forradalmi defetizmust nem a tárgyalóasztaloknál vívják, hanem a fronton. A forradalmi defetizmus nem kormányzati policy, hanem taktikai kérdés, amely az imperialista háborút polgárháborúvá igyekszik átalakítani, amelyben a katonák egymás gyilkolása helyett az uralkodó osztály ellen fordítják a fegyvereiket.

Nem, nem arról szól a forradalmi defetizmus, hogy »békét, bármi áron«. A rossz békeszerződések csak felfüggesztik a konfliktust (lásd Versailles, Minszk). Különben senki nem gondolhatja komolyan, hogy a békesség jegyében hagyni kell az orosz hadsereget lerohanni azt az országot, amelyiket csak akarja. Nem véletlen, hogy a magyarországi forradalom (1918-1919) is a területi integritás álláspontján volt.

A forradalmi defetizmus arról szól, hogy ez a háború nem azoké, akik vívják, hanem azoké, akik irányítják. A támadó és a megtámadott fél oldalán is. Ilyen egyszerű.”

***

Nyitókép: MTI/EPA/Toms Kalnins