„Egy románnak csak három testvére van: az erdő, a Duna, és egy szerb” – üzenték a belgrádi ultrák a Koszovó miatt balhét rendező románoknak

2023. szeptember 19. 11:57

Újra pörög a balkáni szerelem.

2023. szeptember 19. 11:57
null

Pár nappal a botrányos Románia-Koszovó Eb-selejtező után ( amelyen a román ultrák „Koszovó szerb föld”-feliratot feszítettek ki, valamint hangosan skandálták a rigmust, így majd egy órára félbe kellett szakítani a meccset) rangadót rendeztek a szerb bajnokságban: a BL-csoportkörös és „örökös bajnok” Crvena Zvezda az előző bajnokság harmadik helyezettjénél, a szintén belgrádi székhelyű Cukarickinál vendégeskedett. 

A szerb szurkolók nem is mulasztották el a lehetőséget, hogy a Partizan Belgrád kosárlabda szurkolóihoz hasonlóan köszönetet mondjanak szomszédaiknak a kiállásért. ( Egyébként a románok ezzel többmeccses zártkaput és pénzbüntetést kockáztattak, hiába érveltek azzal, hogy „de a magyarok is...”)

Ezt is ajánljuk a témában

„Egy románnak csak három testvére van: az erdő, a Duna, és egy szerb” – írták ki a transzparensre a szerb ultrák. Románul még hozzá is tették: „Köszönjük, román testvérek”.

Mindez azért is pikáns, mert a Cukaricki két nap múlva éppen a Népligetben vendégeskedik a Ferencváros otthonában, a szerb válogatott pedig október 14-én látogat a Puskás Arénába – valószínűleg a csoprtgyőzelemről döntő meccsre. Kíváncsian várjuk, ezek után mi lesz a magyar szurkolók reakciója.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Lipták Tamás

A pálya jobboldala

Idézőjel

Ez persze igaz, de azért néhány tényt ezzel kapcsolatban nem szabad elfelejteni.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Advocate
2023. szeptember 19. 17:25
Nem úgy van, hogy Románusznak két testvére van Romolusz és Rémusz, csak sajnos Románusznak már nem jutott csecs az anyafarkason, igyhát őt már apafarkas nevelte fel...
Válasz erre
5
0
5m007h 0p3ra70r
2023. szeptember 19. 16:53
Tito és Ceausescu népe egyetértésben egymásra talált. Bezzeg.. izé...
Válasz erre
2
0
muanyag-tojas-23
2023. szeptember 19. 13:09
A szerbek is a rómaiak leszármazottjai. negyvenezer éves mamutcsont faragvány is előkerült erről.
Válasz erre
4
0
Daemon6666
2023. szeptember 19. 13:08
Valahol felsír egy medve meg egy birka :)
Válasz erre
9
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!