A „dicső” Nyugat épp most engedi ki a ketrecből a világ legborzalmasabb rezsimjeit – amihez ezúton is gratulálunk

Egyre csak sorjáznak a hírek, amiktől az ember hirtelen mérhetetlenül kényelmetlenül kezdi érezni magát a bőrében. Júniusban hatalmasat ugrott Venezuela olajkitermelése, miután az Egyesült Államok engedélyezte a Chevronnak a venezuelai olaj importját. Az iráni rezsim két tüntető kislány rituális keresztre feszítése között szintén 2018 óta nem látott rekordmagasba lökte a napi kitermelését, s a piac már a perzsa hatalom elleni szankciók enyhítését árazza.

hogy ne boruljon meg teljesen az oroszok elszigetelésére hozott olajszankciók, illetve a masszív orosz-szaúdi kartellezés következtében a globális olajpiac. Vagyis az amerikai Cadillac-tulajdonosok ne érezzék annyira a kútnál, hogy hazájuk épp megint hadat üzent egy olajhatalomnak.

Az észak-koreai diktátor minden jel szerint még e hónapban Vlagyimir Putyinhoz látogat, s a legoptimistább forgatókönyv az, hogy csak a szovjet időkből észak-koreai raktárakban ragadt szovjet lőszerek sorakoznak majd fel tonnaszám az oroszok mögött az ukrajnai fronton – de a BBC felveti az intenzív orosz-észak-koreai nukleáris együttműködés vagy épp a közös orosz-kínai-észak-koreai hadgyakorlatok lehetőségét is. Mert Oroszországnak most már szinte semmi veszítenivalója nincs a nemzetközi porondon;

A Nyugat épp kiengedi a ketrecből a világ legszörnyűbb rezsimjeit. Ők, Észak-Korea, Venezuela és Irán az élő bizonyíték arra, hogy a világot „demokráciákra” és „diktatúrákra” osztó külpolitika eszetlen őrület. Ugye nem gondolja senki komolyan, hogy a diktatúrának elhordott erdoğani Törökország, Közép-Ázsia lassan-lassan demokratizálódó elnöki rendszerei, vagy épp az afrikai kleptokráciák olyan veszélyt jelentenének a világ biztonságára, mint ez a három csirkefogó? Észak-Korea egy tömeges éhhalált okozó, koncentrációs táborokat üzemeltető, tébolyult rezsim védelmében telepít a világ két nagy technológiai központja, Kína és Dél-Korea közé atomarzenált. Irán szintén atomfegyverrel tör a zsidó állam, egyben az egyetlen közel-keleti demokrácia létezésére, fenyegető fellépésével összerántja az arabokat ősellenségükkel, Izraellel, s eközben saját lakosságát is terrorban tartja. Venezuela pedig a világ egyik legnagyobb olajvagyonán csücsülve tart fenn működésképtelen, nyomorgó gazdaságot, az olajbevételekből pedig a kubai kommunisták egész Latin-Amerikát behálózó hatalomgyárát finanszírozza.

Nem egy liga, nem is egy csillagrendszer ez mindazon országokkal, amelyeket nem szokás mostanában meghívni a demokráciacsúcsokra. Horribile dictu: még Oroszországgal sem egy liga ez. Kell ahhoz egy adag kegyetlenség, hogy az ember két évtizeden keresztül még Vlagyimir Putyinnak is teljességgel vállalhatatlan legyen.

Na, hát ez Oroszország totális elszigetelésének ez az ára – az ő szabadon engedésük. Ez, a legundorítóbb rezsimek ezer százalékban a mi nyugati politikánk által lehetővé tett megerősödése az apróbetű a demokráciák és diktatúrák dicső, nagy harcában. Venezuela és Irán azért erősödik, mert mi szorulunk rájuk; Észak-Korea azért, mert arra kényszerítettük az oroszokat, hogy rájuk szoruljanak. Oroszország és Kína már-már közhelyként kezelt „összetolása” nemcsak e két, egyébként is hatalmas ország Nyugat-ellenes érdekszövetsége miatt jelent kockázatot – az igazán életveszélyes benne az, hogy egy ilyen tengelyre rácsatlakozhat az utolsó tébolyult is, akinek valami baja van a Nyugattal. És vannak ilyenek. Sok minden szépet csináltunk már mi a világon, sokan, elegen vannak.

Joggal aratnak a diktatúrák a nyugati sajtóban harsány, kacagó lenézést azért, hogy – Kínától eltekintve – nem tudnak a Nyugattal versenyezni képes gazdaságokat felépíteni. Hogy technológiában minduntalan mögöttünk kullognak. Hogy ők aztán tényleg soha nem érik majd utol Ausztriát.

De ne kövessük el azt a hibát, hogy azt gondoljuk: semmire sem képesek. Dehogynem. Minden rezsim jó valamiben. Az icipici, semmirevaló Kuba Venezuela pénzén sakkban tart egy komplett kontinenst, Irán és Észak-Korea jelenléte pedig paranoid erődítményekké változtatja Izraelt és Dél-Koreát. A világpolitikában nem a sötétség harcol a fénnyel, hanem mi, emberek harcolunk a mocsárral.

Hatalmat érintő ügyekben ritkán van tiszta, jó döntés; s a világpolitikában minden döntés hatalmat érint.

Ma a kisebbik rosszat úgy hívják: az orosz-észak-koreai-kínai tengely létrejöttének megakadályozása, s a világ legundorítóbb rezsimjeinek visszatuszkolása a palackba. A nagyobbik rossz meg az, ha minden mindegy alapon az összes zsivány összefog ellenünk. Ez már nem a Kelet és a Dél bosszúja lenne, hanem a világ őrültjeinek összefogása, melynek keretében szabadon cserélgetik egymással az atomtudósokat. Ez nem olyan szellem, amit kiengedhetünk a palackból. Ideje ráncba szedni a prioritásokat. Csókolom, Kissinger van? Mert igény volna rá.

Nyitókép: MTI/AP/Carolyn Kaster