Putyin: Az orosz tisztviselők használjanak orosz autókat!

2023. augusztus 03. 19:57

Az orosz elnök szerint a hazai gyártók fejlesztéseit kell támogatni.

2023. augusztus 03. 19:57

Minden orosz tisztviselőnek hazai gépkocsit kell használnia – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az ipari vállalatok vezetőivel csütörtökön megtartott tanácskozásán. Az államfő elmondta, a minisztériumok és egyéb hivatalok szorgalmazták, hogy folytatódjon a külföldi gyártmányú gépkocsik beszerzése. „Azt mondtam, hogy ezt teljesen ki kell zárni. És az ország minden tisztviselőjének hazai gépkocsival kell közlekednie” – hangsúlyozta Putyin. Úgy vélekedett,

nincsen semmi baj azzal, ha szerényebbre fogják az igényeket.

„Ellenkezőleg, még jó is. A mi figyelemre méltó tisztviselői karunknak meg kell értenie, hogy a hazai márkák, a hazai autók, más hazai termékek fejlesztésére kell törekedni” – tette hozzá Putyin. Az elnök szerint nem kell általánosságban elutasítani az importot, de az alapvető cikkek előállítását a hazai termelők felé kell irányítani.

Ezt is ajánljuk a témában

Szultan Hamzajev, az Egységes Oroszország képviselője is azt követelte, hogy a honatyák is orosz autókba üljenek át. Anton Sziluanov pénzügyminiszter pedig kijelentette, hogy az általa vezetett tárca kész elsőként részt vállalni a hazai autók hivatali célú beszerzésében.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke július elején sürgette, hogy a kormányzati és költségvetési intézmények a közbeszerzésnél a hazai autóiparra összpontosítsanak. Emlékeztetett rá, hogy

Putyin egy orosz gyártmányú Aurus Senatot használ hivatali autóként.

Az RBK gazdasági lap online kiadásában csütörtökön emlékeztetett rá, hogy hasonló kezdeményezésre volt már példa. Az ötletet elsőként 1997-ben Borisz Nyemcov akkori miniszterelnök-helyettes vetette fel. Borisz Jelcin elnök támogatta a javaslatot, és rendeletet adott ki, amely megtiltotta külföldi gépkocsik beszerzését kormánytisztviselők számára. Utóbbiak azonban a hazai autók gyakori meghibásodásaira panaszkodtak, maga Jelcin pedig eközben továbbra is Mercedes-szel közlekedett. Az államfő végül – két évvel később – visszavonta rendeletét.

(MTI)

***

Nyitókép: Getty Images /  Robert Hradil / Stringer

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kozmosz
2023. augusztus 06. 06:47
A zaporozsecet különösen ajánlom
Kozmosz
2023. augusztus 06. 06:43
List of automobile manufacturers of Russia Wikipedia https://en.wikipedia.org › wiki › List_of_automobile_... russian designed cars from en.wikipedia.org Name Location Year of foundation AvtoVAZ Togliatti 1966 GM‑AvtoVAZ Togliatti 2002 PSA Bronto Togliatti 1993
Kozmosz
2023. augusztus 06. 06:27
Jó, jó, de mire? Esernyőnek?
Lajoss
2023. augusztus 04. 16:41
Nagyon helyes…Zaporozsecbe mindenkit! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!