Franciaország elkezdte az állampolgárai kimentését Nigerből
A puccs miatt már regionális háború fenyeget Nyugat-Afrikában, ami a migrációra óriási hatással lehet.
Nagyot nyerhet Moszkva, a nigeri urán nélkül pedig akkorát koppanhat az atomenergia-függő Franciaország, mint Németország az orosz olaj nélkül a szakértő szerint.
Orosz zászlót lengető, Franciaországot – és főként a francia katonákat – az országból kiebrudalni vágyó tüntetőkről készült képek, videók, riportok járták be a világsajtót. Az egyik felvételen egy férfi sorolja: gyémántunk van, olajunk van, uránunk van, miért élünk mégis rabszolgaként? A kérdés (és a puccs is) messzire vezet, mondjuk úgy, akár egyik gyarmattartó karjaiból a másikba.
Ezt is ajánljuk a témában
A puccs miatt már regionális háború fenyeget Nyugat-Afrikában, ami a migrációra óriási hatással lehet.
A francia-orosz konfrontációról Nigerben és egész Nyugat-Afrikában a Magyar Külügyi Intézet szakértői kétrészes elemzésben értekeztek még áprilisban: ebből is látszik, hogy Moszkva Párizs rovására való afrikai befolyásépítése korántsem a múlt heti nigeri puccsal kezdődött.
Franciaország az egykori Francia Nyugat-Afrika országaiból fokozatosan elkezdett kihátrálni. Kora tavasszal a francia katonák annak erősen katonai vezetésű kormánya kérésére elhagyták Burkina Fasót, Mali és a Közép-afrikai Köztársaság után, hogy most Nigerben is ebbe az irányba mutatnak a dolgok, ugyancsak
kellemetlenül érintheti a Francafrique álmát dédelgető köröket Párizsban.
Noha a franciák legkésőbb az ezredforduló óta igyekeznek úgy tenni, mintha a régi gyarmati befolyás már a múlté lenne, és partnerként tekintenek az egykori kolóniák elméletileg választott, demokratikusnak mondott (és természetesen véletlenül sem barrett- vagy tányérsapkás, népirtásra és operetthadseregekre épülő) rezsimjeire. Igyekeztek retorikában meghaladni a tíz évvel ezelőtt kezdődött nagy terrorellenes háborúkat is, amit a különféle dzsihadista terrorcsoportok ellen vívtak al-Kaidától az Iszlám Államig, belenyomva a szervezett bűnözőket meg az egyszerű törzsi milíciákat is olykor a húsdarálóba, a helyiek szemében csak fokozva szenvedéseiket. Utóbb pedig visszaadtak pár műkincset, Emmanuel Macron elnök keresztül-kasul bejárta az egykori gyarmatokat, ahol képzési projekteket meg együttműködési megállapodásokat szórt a nép közé.
Mindeközben azonban fenntartották a gyarmati függés gazdasági pórázát; ilyen például az ötvenes években kötött „válási szerződés”, paktum Franciaországgal, amelynek hajmeresztő részletei (elővásárlási jog az országban feltárt minden nyersanyagra és természeti erőforrásra, illetve a nemzeti devizatartalék Párizsban való letétbe helyezése) érthetőbbé teszik a francia berzenkedést a puccs miatt.
Mert ez itt a kulcskérdés, jelesül: az urán.
A franciák ugyanis a mai napig – a németekkel ellentétben – büszke atomenergia-pártiak, energiaszükségletük jelentős részét, fénykorában akár csaknem a felét is, atomenergiából nyerték. Amihez uránérc kell, sok. S ami Franciaországban nincs, így két jelentős beszerzési forrásuk van (volt?), ebből az egyik éppenséggel Niger, ahonnan a szükséges nyersanyag mintegy negyedéhez jutottak hozzá.
Azonban az elmúlt években nem csak a franciák próbálkoztak Nyugat-Afrika megzabolázásával. Partra szálltak Afrikában a kínaiak és az Afrikában már Szovjetunióként is befolyást építgető oroszok, akik ott tettek eddig is keresztbe a franciáknak, ahol tudtak, és ebben gyakran a Wagner zsoldoscsoportra támaszkodtak.
Mint lapunk kérdésére Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója rámutat, a Wagner megjelenése Maliban évekkel ezelőtt mutatta az orosz szándékokat a térségben, ez legkésőbb 2015-16 környékén már láthatóvá is vált. Azonban Moszkva elsősorban a legszegényebb országok fölötti befolyás megkaparintását tűzte ki célul: Burkina Faso, Mali és a Közép-afrikai Köztársaság. „Hogy már Nigert is célba vették, azt mutatja, hogy a jobb anyagi helyzetben lévő országok felé is kacsintgatnak” – mondja a szakértő, aki mindazonáltal óvatos:
„nem merném kijelenteni, hogy orosz ráhatásra történ volna a puccs, de hogy ők lesznek a haszonélvezők, az elég valószínűnek tűnik”.
Ami az uránt illeti, Niger esetleges orosz befolyás alá kerülése azért is fájhat a franciáknak, mert az afrikai állam mellett a másik beszerzési forrásuk még „Moszkva-közelibb”: Kazahsztán.
Vagyis Somkuti szerint az történhet Franciaországgal az atomenergia terén, ami a németekkel a gáz terén: nehezen legyűrhető orosz függés.
A kulcsszó azonban még mindig az „esetleges” ebben az esetben, ahogy maga a folyamat sem egyik pillanatról a másikra zajlik le. A megbuktatott kormány például francia katonai segítséget kért, konkrétan azt, hogy légicsapásokkal lőjék szét az elnöki palotát, „más kérdés, hogy itt a légierő kevés, szárazföldi beavatkozásra lenne szükség” – fejtegeti a szakértő – „amelyekben sok afrikai katona szolgál, akik lojalitása kérdéses, ha esetleg saját törzsükkel családjukkal kerülnének szembe, s nem biztos, hogy lenne kedvük gyarmatosítósdit játszani”, már abban az esetben, ha a nép a puccs mellé áll.
S egyre több erre utaló jel akad, ahogy az is elképzelhető, hogy a puccsisták legitimációt nyernek nemzetközi téren, akár szomszédaik, akár a számukra meghatározó nagyhatalmak révén.
„Az ember hajlamos élni a gyanúperrel, hogy van összefüggés eközött és a szentpétervári orosz-afrikai csúcs között is – az időzítés és módszerek is gyanúsak” – teszi hozzá Somkuti.
Emlékezetes, itt Putyin azt mondta: minden lehetséges módon segíteni fogják „afrikai partnereinket abban, hogy megerősítsék nemzeti és kulturális szuverenitásukat, és aktívabban részt vegyenek a regionális és globális kérdések megoldásában”.
Ezt is ajánljuk a témában
Jacques Sevoba azért vette fel a különleges ruhadarabot, hogy ezzel is hangsúlyozza az orosz – afrikai barátságot.
Somkuti kiemeli:
kezd létrejönni a térség országaiban egy orosz befolyási övezet, egybefüggő területtel.
S az is látszik, hogy az afrikaiak méltányolják, hogy – legalábbis látszatra – az oroszok partnerként kezelik őket, és nem nyomja Moszkva vállát az évszázados gyarmattartói teher (pontosabban nyomja, csak éppen nem Afrikában, de ez a cikk most nem erről szól).
Vagyis: a világrend és a nyugati dominancia töredezik a francia exgyarmatokon, amelyek elég sérelmet dédelgetnek Párizzsal szemben ahhoz, hogy aki szépen beszél velük, az sokkal szimpatikusabb legyen számukra a volt kolonistákhoz képest. Az energetikai iparban és az élelmiszer-ellátásban is sokat tudnak segíteni a helyieknek, amit most biztonsági együttműködéssel is ki-kiegészítgetnek, a számukra kevésbé szimpatikus rezsimek megpiszkálása és a szimpatikusabbak hatalomban tartása céljából. Az élelmiszer terén való segítségnyújtás azért is pikáns, mert ugyebár a két háborúzó európai országnak és a felrúgott gabonaegyezménynek köszönhető, hogy az ukrán gabona nem tud eljutni Afrikába (hanem szétterítették eddig is Közép-Európában);
így kap Burkina Faso, Mali és a Közép-afrikai Köztársaság több tízezer tonna gabonát az egyezségeknek megfelelően.
Ugyanakkor Somkuti is hangsúlyozza: ez még csak egy bizonytalan kimenetelű folyamat eleje, egy franciabarát kormány bukott, egy másik, kevésbé franciabarát jöhet a helyére.
De hogy mekkora lesz a valódi mozgástér, azt még egyelőre nehéz lenne megjósolni.
Nyitókép: Nyitókép: MTI/EPA/Issifou Djibo