Putyin alaposan megbúbolta saját héjáit

Bendarzsevszkij Anton, Budapesten élő belarusz külpolitikai szakértő hívta fel a figyelmet arra, hogy oroszországban letartóztatták az egyik legismertebb orosz turbóhazafit, Igor Girkint; megjegyezve, a bloggerként milliós követőtáborral rendelkező korábbi FSZB-tiszt csuklóján azután kattant a bilincs, hogy nem csak a katonai vezetést kritizálta, hanem nyíltan beleszállt Vlagyimir Putyinba, inkompetensnek nevezte, azt javasolva, valaki alkalmasabbra váltsák le az elnököt.

A brit hírszerzés mindennek kapcsán szombati, Twitteren közzétett gyorsjelentésében az ügy kapcsán úgy vélekedett: Girkin őrizetbevétele olaj lesz a tűzre a hipernacionalista mikrobloggerek s a hadsereg egy része számára is, ugyanis okos elemzőnek és hazafinak tartják Girkint; aki egyébként a Putyin-rendszer kendőzetlen kritikájával egyfajta tabudöntéshez is hozzájárult, nem mellesleg pedig

Igor Girkin FSZB-tiszt – hívónevén Sztrelkov – 2014-ben, Viktor Janukovics oroszbarát elnök szivárványos forradalommal történt megbuktatása után állt a központi hatalommal szemben kritikus helyiek – az egyik narratíva szerint ukránok, a másik szerint oroszajkú, orosz-szimpatizáns lakosok élére –, akiknek nem tetszett Petro Porosenko elnök kevéssé szimpatikus irányváltása, már ami a belengetett ukránosítást illeti. Bendarzsevszkij emlékeztet, 2022 novemberében a Hágai bíróság Girkint életfogytiglani büntetésre ítélte az MH17 maláj repülőgép lelövése miatt, Girkin pedig monarchikus nézeteket vallott, miszerint a Baltikumtól Kazahsztánig tartó orosz Birodalmat kell restaurálni, Putyint pedig azért kritizálta, mert szerinte nem tesz meg mindent az orosz győzelemért, eleinte csak a katonák ellátmányára panaszkodott, nemrég pedig Putyint „semmirekelőnek” és „gyáva inkompetens alaknak” nevezte, akit le kellene váltani valaki kompetensebbre.

Az orosz vezetés és a turbónacionalisták számára is háromféle jelentősége van Ukrajnának – mondja már Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója lapunk kérdésére. Az egyik szimbolikus, a szakrális központ az egykori Kijevi Rusz központja; a másik a kelet-ukrán bánya- és acélipar, a harmadik a mikolajevi hajómotorgyár, aminek termelését 2014-től elkezdték lassítani az ukránok, noha innen látták el az orosz hadihajókat is motorral – sorolja.
Girkin nem volt egyedülálló a maga nemében, többekkel együtt segített szervezkedni a szakadároknak, egészen a donyecki és luhanszki öndeklarált népköztársaságok megszületésééig. „Girkin pedig azért él ma még, mert valószínűleg időben kiszállt, már 2014 augusztusában lemondott minden népköztársaságbeli pozíciójáról” – mutat rá a szakértő, aki szerint a többiek igen gyanús körülmények között haltak meg. „A hírek szerint az oroszok maguk szivárogtatták ki az ukránoknak a hollétüket, miután – mivel annyi segítséget sosem kaptak, amennyi a gyors győzelemhez elég lett volna – keserűségkben Moszkvát kezdték hibáztatni”.

Ebből a leckéből tanult Putyin radikális jobboldali ellenzéke, akik

„Putyin a liberális, nyugatos ellenzéket felszalámizta, száműzte, felszámolta, de a hazafias szélsőjobboldali figurákat hagyta működni” – mondja Somkuti, aki szerint annyiban megáll a párhuzam Prigozsinnal, hogy Girkin is jobbra állt a rendszer hivatalos álláspontjától, háborús tapasztalata miatt tekintélynek örvendett, és sok mindent elnéztek neki. Ugyanakkor „nála is elmentek otthonról”, amikor az ukrán ellentámadást, a kercsi híd robbantását például nem követték szerinte elég brutális orosz ellenlépések, átlépte azt a bizonyos határt, „Putyinnak pedig üzennie kellett, hogy eddig, és ne tovább”. 

Ugyanis, bármennyire is sokan álltak az elnök mellé a Prigozsin-lázadás óráiban, önmagában a tény, hogy ilyen előfordulhatott, szöget ütött az átlagorosz fejébe. „Az orosz legfőbb vezető személye, legyen akár cár, akár főtitkár, akár elnök, mindig sérthetetlen: a legmesszebb menő kritikus is legfeljebb annyit mondhat, hogy rossz a rendszer, de ez nem az ő hibája, hanem a tanácsadóié”.

Az már csak cseresznye a tortahabon, hogy Prigozsin és Girkin egyáltalán nem voltak jóban korábban.

Girkin türelmetlensége a fanatikusoké: az orosz birodalmi nacionalizmust a dzsihadisták elszántságával és elvakultságával vívja, „például úgy foglalná »vissza« Kijevet, hogy nem érdkeli, mit gondolnak a helyiek erről, ezzel pedig igencsak szembemegy a tényleges orosz érdekekkel” – summázza a szakértő – „a turbónacionalisták számára a háború nem érdekcsoportok vagy érdekszférák ütközése, hanem szent háború, a végsőkig tartó kíméletlen harc, az áldozatok pedig mellékesek” – vagyis nem is értik, miért nem rendelt el azonnal teljes mozgósítást az elnök, pedig, mint Somkuti fogalmaz, „Putyin látta, mi történt a Szovjetunióval, és azt is kijelentette, hogy még egyszer a hadigazdaság nem teheti tönkre Oroszországot”.

S hogy mi lesz Girkinnel? Valószínűleg elkezdik rá alkalmazni a törvényt, amire eddig nem került sor, „kap mondjuk húsz évet példastatuálás céljából, a börtönben nehéz körülményeket, odakint pedig az is lehet, hogy egy lejáratókampány indul ellene – ilyen szempontból Navalnij talán jobb párhuzam, mint Prigozsin” – vélekedik a szakértő. Mindenesetre Girkinnek egyelőre szerencséje van, hogy nem követett el nagyobb főbenjáró bűnt.

Nyitókép forrása: Wikipedia