Kína minden fronton igyekszik „megszabadulni a közösségtől”
Azonban nemcsak a ShanghaiPride tevékenysége szűkült be az utóbbi években. Más LMBTQ-szervezetek teljesen meg is szűntek az országban, a kormány pedig megpróbál minden fronton „megszabadulni a közösségtől”.
A BBC példaként a WeChat applikációt is említette, amely Kína egyik leggyakrabban használt kommunikációs appja és közösségimédia-felülete. Ebből az alkalmazásból két évvel ezelőtt hirtelen eltűntek az LMBTQ-témával foglalkozó felhasználói fiókok, tavaly pedig elérhetetlenné vált az országban a Grindr, az egyik legismertebb homoszexuális társkereső.
Több szervezet vezetői ezek miatt is inkább külföldre menekültek, hogy elkerüljék a letartóztatást. A rendőrség azonban nem csak őket, de a családtagjaikat és barátaikat is zaklatja – sorolta a hírportál.
Egy aktivista szerint a Covid-járvány előtt Kínában meglepően jó volt az LMBTQ-közösség helyzete, szabadon szervezhettek eseményeket, kifejthették a véleményüket, és pereket is nyertek. „Azt hiszem, túl hangosak voltunk” – jegyezte meg az informátor. 2019-ben egy felmérés szerint a kínai lakosság öt százaléka, mintegy 75 millió ember vallotta magát az LMBTQ közösséghez tartozónak – hívta fel a figyelmet a lap.