Jön III. Károly király – de ki volt I. és II. Károly?

II. Erzsébet halálhíre után néhány órával kiderült, hogy Károly herceg immár királyként is megtartja első keresztnevét, és III. Károlyként lép a trónra. Választhatta volna egyébként a többi keresztnevét is, a Fülöpöt, Artúrt és Györgyöt is – különösen az utóbbi kapcsán remélhették sokan a brit monarchisták közül, hogy Erzsébet királynő általános tiszteletnek örvendő apjának és nagyapjának nevét viseli majd az új király, VII. Györgyként.

Károly azonban maradt – a Károlynál.

Ez azért érdekes fejlemény, mert

A lefejezett Károly

Ki is volt I. Károly? Igen, az az angol király, akit lefejeztek 1649-ben, az angol polgárháború mélyén, hogy aztán Cromwell katonai diktatúrája irányítsa az országot egy évtizedig.

I. Károlynak persze el kellett jutnia a vérpadig. Stuart Jakab skót király fiaként született 1600-ban – apja 1603-ban örökölte meg aztán az angol trónt is a gyermektelenül elhunyt, legendás I. Erzsébettől. A kis Károly beteges gyermek volt, először még Skóciában maradt, míg családja Londonban berendezte az udvartartást. Eleinte bátyja, Henrik Frigyes volt a trónörökös, de ő fiatalon elhunyt, így neki kellett a helyébe lépnie.

amibe Anglia is belebonyolódott, de a háború kapcsán persze kemény politikai viták zajlottak az angol parlamentben. 1624-re a betegeskedő Jakab király egyre inkább elveszítette a kontrollt a parlament fölött. 

Jakab 1625-ben halt meg, s így trónra lépett I. Károly. Még abban az évben feleségül vette a katolikus francia király lányát, Henrietta Máriát – és ez a tette máris mély törést okozott a király és a parlament között. Károly király egyszerre ígérte meg az angol parlamentnek a szigorú anglikán vallási szabályok megtartását, s közben, titokban sógorának, XIII. Lajos francia királynak a szabályok katolikusoknak kedvező lazítását.

Számos vita folyt aztán a király és a parlament között az európai háborúskodások, vallási szabályok és az adók mértéke kapcsán. A konfliktusok 1629-re fokozódtak arra a szintre, hogy – parlamentben történő provokációkra hivatkozva – I. Károly feloszlatta a törvényhozást, és börtönbe vetett kilenc parlamenti vezetőt. 

Innen kezdődött Károly egyeduralma: a kor szellemének megfelelően

és elszántan vallotta, hogy saját elképzelései szerint akar uralkodni. Évek teltek el konfliktusos adókivetési és vallási törvények erőltetésével, míg végül a király beadta derekát, és 1640-ben újra összehívta a parlamentet. Ami nem volt rest, és rögtön kikezdte a király egyeduralmát és hatalomban lévő embereit.

A konfliktus 1642-ben torkollt polgárháborúba – az ismert történelmi következményekkel. A király és a parlament is hadsereget toborzott, Anglia földjét csatározások dúlták fel, miközben Írország is lázadozott. Viszontagságos évek után 1647-ben Károly a parlamentiek fogságába került, és 1649-ben addig példátlan módon perbe fogták a korábban még Isten nevében uralkodni akaró királyt. 

I. Károly lefejezése

Károlyt hazaárulással és a haza helyett saját önös érdekeinek képviseletével vádolták.

amik az angol polgárháborúban történtek.

Károly nem értette, mégis milyen hatalom nevében vonják őt felelősségre: az eljárást illegálisnak tartotta, szerinte semmilyen földi hatalom nem ülhetett törvényt fölötte. Mégis, néhány hétnyi tárgyalás után ítéletet hirdettek: bűnösnek találták és halálra ítélték, s 1649. január 30-án lefejezték őt.

Az élveteg Károly

II. Károly élete elválaszthatatlan apja, I. Károly sorsától. 1630-ban született a királyi családba, eleve trónörökösként. Tizenkilenc éves volt, amikor közel egy évtizednyi polgárháborúskodás után apját lefejezték, s aztán elkezdődött Cromwell diktatúrája.

A trónörökös addigra már évek óta külföldön tartózkodott, francia édesanyja és a párizsi királyi udvar védelme alatt. A nagy diplomáciai játszmák során 1650-ben Skóciába érkezett, meg is koronázták skót királynak, amire Cromwell angol seregei megtámadták Skóciát. Károlynak 1651-ben menekülnie kellett a szigetországból: hat hét alatt jutott el Normandiába úgy, hogy

Károly aztán francia és spanyol védelem alatt vészelte át a további éveket, majd, Cromwell 1658-as halála után felsejlett a restauráció lehetősége.

Az 1660-ban ülésező angol parlament számára Károly megígérte, hogy királlyá választása esetén toleráns lesz, biztosítja a véleményszabadságot, s az anglikán egyház nem fog szigorú vallási szigort bevezetni. Megígérte azt is, hogy nem fogja megbüntetni régi ellenségeit, nem fogja száműzni őket, nem veszi el vagyonukat. 

És ami a legfontosabb:

A parlament erre meghívta őt az angol trónra: 1660. május 29-én érkezett Londonba, épp a 30. születésnapján, s megkezdte 25 évig tartó uralkodását.

Mulatozás II. Károly idején

II. Károly uralmát a barokk korszak szabadossága, lazasága jellemezte. Az angoloknak elegük volt a polgárháborús évekből és a korábbi évtizedek puritanizmusából. A király elveszítette teljhatalmát – életét ezért nagyrészt a mulatozás, a tudományok iránti érdeklődés, s nem kevésbé a nőügyek tették ki: tizenkét illegitim gyermeke született hét nőtől.

Károly udvarának erkölcsei persze elterjedtek az egész országban is:

A fővárost és a nemzetet súlyosan érintette az 1665-ös pestisjárvány, majd az 1666-os nagy londoni tűzvész is – de a lassan formálódó angol gyarmatbirodalom, a növekedő gazdaság és jólét időszakában néhány évtized alatt újjáépítette magát az ország, s Anglia megindult a világhatalommá válás útján.

Addigra a véleményszabadság légkörében a király és a politika egyéb szereplői is a viták, sőt akár gúnyolódások céltábláivá válhattak – és innentől fogva Anglia már soha nem tért el sem az abszolút monarchia, sem bármi másféle diktatúra útjára.

Hogy Nagy-Britannia új királya, III. Károly mit fog hozzátenni a Károlyok örökségéhez, a jövő rejtélye még.