Mit tud az F-16-os vadászgép, amire az ukránokat kiképzik?

Emlékezetes, nemrég felröppent a hír, hogy Lengyelországban képeznek ukrán pilótákat a frissiben nekik ígért F-16-os vadászbombázókra.

Ez önmagában is figyelemreméltó hír, hiszen korábban az Egyesült Államok kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy az általa fejlesztett és különféle exportkorlátozások alá vetett eszközökből bárki más, akár saját európai szövetségesei is Ukrajnának juttassanak. Ezzel szemben most hirtelen elhárult minden akadály a jól ismert típus hadrendbe állítása előtt az ukránok számára, akik vérmes reményekkel tekintenek az amerikai harci repülőkre.

Mi megkérdeztük Somkuti Bálintot, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatóját, hogyan látja, miképpen befolyásolhatja a háború kimenetelét, ha a legismertebb amerikai vadászbombázók is ukrán kötelékben harcolnak majd.

Az F-16-osról érdemes tudni, hogy a hetvenes években tervezték, vagyis egy ötvenéves konstrukcióról van szó, ami ugyanakkor önmagában nem sokat jelent, hiszen az aerodinamika alapelvei azóta sem sokat változtak, az alapgépet magát pedig azóta folyamatosan modernizálják – vázolja fel a szakértő. Vagyis a legújabb változatai, az F-16 B és az F-21 joggal tekinthetőek négy plusz generációs vadászgépnek.

Legközelebbi vetélytársa orosz oldalon pedig nem más, mint a jól ismert MiG-29-es. „Az F16-os alapváltozatok nem tudják azt, amit a MiG, vagy amit eleve a négy plusz generációhoz szoktak sorolni: a láthatáron túli légi harcot, a fázisvezérelt antennát, a modern változatok azonban teljesen modern harci repülőnek számítanak”.

Ahogy azt az armedforces.eu összehasonlító oldala is kihozta, az F16-osok gyártási költsége alig kétharmada a tíz évvel későbbi fejlesztésű MiG-29-eseknek, s bár viszonylag alacsonyabb sebességet, de jóval nagyobb hatótávot képesek berepülni, mint orosz ellenlábasaik. A flyfighterjet.com bővebb leírása szerint a MiG-ek erősebb hajtóművel rendelkeznek, nagy maximális repülési magasságra és gyors emelkedésre képesek, ezzel szemben az F-16 a pilóták hatékonyságára is gondot fordított, az egykorú fejlesztésű daraboknak jobbak a radarjai is.

Összességében a kill/loss, vagyis a győzelem és a lelőtt ellenséges gépek aránya az F16-ost hozza ki győztesnek, ahol 92 lelőtt ellenséges gépre 13 elvesztett saját repülő jut, a MiG-eknél ez az arány sokkal rosszabb, 16 lelőtt jut 28 saját veszteségre. Ez persze önmagában nem perdöntő, azt is jelezheti, amit Somkuti is többször már elmondott, hogy a nyugatiak integrált rendszerben gondolkodnak légvédelem és elfogó vadászgépek tekintetében.

„A harmadik generációs gépek cseréje zajlott az Egyesült Államokban éppen ekkor, és rájöttek, hogy nem minden küldetéshez kell egy csúcskategóriás gép, az akkor kifejlesztett precíziós bombát egy olcsóbb vadászgép is hatékonyan le tudja dobni,

– fogalmaz.

Vagyis a „jó, ha van” luxuscikkek elhagyásával sikerült ezt elérni, hasonlatképpen pedig az Opel kisteherautóit hozta fel: míg a menetstabilizátor meg a tolatóradar kell, a sávelhagyás jelző, a tolatókamera nyugodtan elhagyható, így is teljes értékű marad a gépkocsi.

Túltolták a fejlesztést

„Ma már azzal küzdenek az amerikaiak, hogy minden új fejlesztést bele akarnak zsúfolni az eszközeikbe, így nem tudják észszerűsíteni a költségeket és képességeket –

Az F-16-os alapvetően könnyű vadászbombázó, ami szárazföldi támogatási feladatokra van optimalizálva, de modern légi harc megvívására is alkalmas. Alapvető előnye viszont, hogy „a modern amerikai cuccok felrakhatóak rá”. Se fordulóharcban, se tolóerőben nem közelíti meg a MiG-eket, de olyan levegő-levegő rakétákkal van felszerelve, amivel le tudják szedni az erősebb gépeket. A modern változat már anélkül is halálos, hogy egyáltalán meglátnák a pilóták az ellenséges repülőt, pusztán a radaron elég ráirányítani a rakétát.

Az F-16-os kész fegyverraktár, de...

Persze az is kérdés, hogy hány darabot kapnak ebből az ukránok? Somkuti rámutat:

Nyilvánvalóan ennyit nem fognak kapni, a szakértő 60-80-as darabszámra tippel, ha csak az amerikaiak nem döntenek úgy, hogy ők is szállítanak a gépekből az ukránoknak, amit nem lehet kizárni.

A 60-80 gép ugyanakkor így is elég nagy falat lehet Kijevnek, ha nincs hozzá elég üzemeltetni képes személyzetük. Ha pedig van hozzá elég pilóta, akiknek más típusról való átképzése is legalább három hónap – ennyi gépnél is vagy száz-százhúsz kell a másfélszeres ökölszabály szerint. De miután az ukránok nagyon sok gépet és pilótát is vesztettek a háború elején, ez nem lesz könnyű feladat. S akkor is csak korlátozott célokra lesz alkalmas ez a flotta.

Ráadásul ahány F-16-os, annyiféle felszereltséggel bírnak. Az F16-A-kban, amik például Norvégiának vannak, nincsenek integrálva radarvezérlésű rakéták. Persze rá lehet rakni, „eszméletlen mennyiségű fegyvert fel lehet rá pakolni, de azt mind meg kell rendelni, össze kell szerelni; az amerikaiak pedig nagyon figyelnek arra, hogy a legmodernebb eszközei közül véletlenül se kerüljön orosz kézbe, szóval ezeket az ukránok valószínűleg úgysem kapják meg hozzá”.

Vagyis: nem az a kérdés, mit tudnak ezek az eszközök, hanem hogy mit kapnak meg az ukránok ebből.

Nincs olyan, hogy csodafegyver

Egyébként most már nem azon múlik egy légi harc, hogy ki tud jobban fordulni vagy ki tud magasabbra emelkedni, hanem azon, hogy a láthatáron túli, radarvezérlésű rakétákkal ki milyen sikereket tud elérni. Lásd például az egyébként az F16-osra is integrált MRM-rakétával Krajanszk mellett lelőtt két szupermodern orosz vadászgép és két harci helikopter példáját, idézi fel a szakértő.

Ezeknél az eszközöknél igazából teljesen mindegy, milyen a pilóta vagy milyen a kép:

Mindenesetre összességében, ha megkapják ezeket az eszközöket az ukránok, önmagában ennek akkor sincs sorsdöntő jelentősége, „ugyanúgy illúzió, mint bármiféle eszköz mint csodafegyver bemutatása”, noha az ukránokra morálisan gyakorolt hatása nagyon komoly lehet majd, ettől függetlenül is.

Nyitókép: HARALD TITTEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP