Május 6-án, szombaton koronázzák meg III. Károlyt és feleségét, Kamillát a londoni Westminster-apátságban, kétezer meghívott vendég jelenlétében. A parlamenttel szemközti templom – amely előtt még a lámpaoszlopokat is újrafestették a napokban – több mint 900 éve az angol–brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg hetven évvel ezelőtt, 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly néhai édesanyját is, aki tavaly szeptember 8-án hunyt el. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly korábbi trónörökös a brit uralkodó.
London ünnepi díszben
Az Egyesült Királyság fővárosát, Londont már most zászlóerdő borítja, a leghíresebb közterületeket, épületeket, köztük a Regent Streetet, az Oxford Streetet, a Covent Gardent és a Mallt napokkal ezelőtt ellepték a brit zászlók, a Union Jackek.
A Westminster-apátságba pedig már
megérkezett Skócia ősi nemzeti szimbóluma, a Végzet köve néven ismert koronázókő is az edinburgh-i kastélyból,
hiszen az Egyesült Királyság uralkodójaként Károly Skócia királya is. A skót uralkodókat már a középkorban ezen a vörös homokkőből faragott tömbön ülve koronázták meg a skóciai Scone-ban, ezért a hasábot scone-i kőnek is nevezik.