„Vazallusokká válunk, miközben lehetnénk a harmadik pólus, ha marad néhány évünk megalkotni azt” – jelentette ki a francia elnök, aki egyre határozottabban – és a forró- és hidegháború árnyékában egyre több aggodalommal – beszél Európa autonómiájának égető szükségességéről.
Van, amikor a történelem – kisebb csavarokkal – ismétli önmagát: jövőre lesz hatvan éve, hogy Charles de Gaulle Franciaországa és a Mao Ce-tung vezette kommunista Kína fölvette egymással a diplomáciai kapcsolatokat. Ideológiai egymásra találásról persze szó sem volt, még akkor sem, ha a kor francia értelmiségének egy hangadó része a sztálinizmusból kigyógyulva akkoriban éppen a maoizmusban találta meg a szebb jövő ígéretét.
De Gaulle-t és valójában Maót is a pőre reálpolitika érdekelte:
Akkoriban az Egyesült Államok és a Szovjetunió vetélkedése tartotta mozgásban a világpolitikát: De Gaulle az amerikai túlhatalmat ellensúlyozandó, Mao pedig a népességében akkor is hatalmas, ámde még szegény és elzárt Kína Szovjetuniótól való túlzott függése ellen keresett új kapcsolatokat.
Hat évtizeddel később, az ukrajnai forró háború árnyékában és a feltűnően gyorsan kibontakozó új hidegháború jelei láttán Emmanuel Macron francia elnök utazott Pekingbe, hogy párbeszédet kezdeményezzen az immár szuperhatalmi babérokra törő Kína vezetőjével – hogy hazája és vele együtt az Európai Unió kapcsolatrendszere
Nem véletlen az se, hogy Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök is vele tartott Pekingbe, képviselni kívánva az európai közösséget, annak érdekeit. Mindezt úgy, hogy Von der Leyen levegőnek nézése nem is lehetett volna ennél látványosabb: Macront vörös szőnyeg, díszsorfal és állami bankett fogadta Pekingben, az Európai Bizottság elnökét viszont Kína turisztikai minisztere várta a reptér hétköznapi utasforgalmi bejáratánál; Hszi Csin-ping államfő maga fogadta a Nagy Népi Csarnokban francia kollégáját, Ursula von der Leyen pedig csak később érkezhetett a találkozóra, és egyedül sétált be a kínai hatalom szimbolikus épületébe.
Ez is jelzi: mostanra beérett Emmanuel Macron vágya, hogy Európa politikai vezetőjeként tekintsenek rá a nagyvilágban – ebben sokat segített neki Angela Merkel német kancellár visszavonulása és utódja, Olaf Scholz pehelysúlyú „nem jelenléte” a világpolitikában.
És mit akar Macron?
Ezért tárgyalt az utolsó pillanatig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kitörésének előestéjén, és ezért sietett most Pekingbe, hogy szóra és együttműködésre bírja az immár rég Oroszország fölé növő, s az évszázad nagy játszmájaként az Egyesült Államok trónfosztására készülő Kína vezetőjét.
S hogy mire jutottak? Macron és Hszi egyetértett abban, hogy a nukleáris fegyvereket ki kell zárni az ukrajnai konfliktusból, a francia vezető pedig azt mondta a kínai elnöknek: „Tudom, hogy számíthatok rád, hogy Oroszországot észhez térítsd”. Hszi kifejezte, Peking kész az EU-val minden szinten „újrakezdeni” a cserekapcsolatokat, kizárva a „beavatkozást”, új lendületet adni a kétoldalú viszonynak. Azt is megjegyezte, Kínának és Franciaországnak együtt megvan a képessége arra, hogy áthidalja a „különbségeket” és a „korlátozásokat”, miközben a világ mélyreható történelmi változásokon megy keresztül. A kínai vezető megismételte a tizenkét pontos kínai békejavaslatnak azt az elemét, miszerint a konfliktus rendezése során figyelembe kell venni „minden fél jogos biztonsági érdekeit”.
A találkozó végeredménye? Felemás. Macron több francia–kínai üzleti megállapodással térhetett haza,
– szemben az USA által egyre erélyesebben elvárt elszakadás irányával. Az ukrajnai háborút nem kívánja egyik fél sem, igaz, míg Európának katasztrófa az egész történet, addig Kínának bizony lehetőségei is nyílnak, és előnyöket is kovácsolhat az Oroszországot és a Nyugatot lekötő, számára távoli katonai konfliktusból. Amelyet – mint azt Hszi most is megerősítette – Peking immár a saját elképzelései szeretne felügyelete alatt tartani és majd egyszer lezárni.
Európába visszatérve azonban Emmanuel Macron újabb határozott bejelentést tett:
„ébredésre” szólította fel Európát,
hozzátéve: Európa feladata a stratégiai autonómiájának a megalkotása, s ezért óva intett a Kína és Egyesült Államok közötti kétpólusú ellentét felgyorsulásától, amely miatt „sem idő, sem pénzügyi eszközök nem maradnak a stratégiai autonómia” létrehozására.
„Vazallusokká válunk, miközben lehetnénk a harmadik pólus, ha marad néhány évünk megalkotni azt” – jelentette ki a Les Échos nevű napilapban vasárnap megjelent interjúban. Hozzátette:
„A mi prioritásunk nem az, hogy alkalmazkodjunk mások menetrendjéhez a világ minden térségében”.
A Politico szerint Macron arról is beszélt: „Az európaiak nem tudják megoldani az ukrajnai krízist: hogyan tudnánk hát hitelesen megszólalni Tajvan kapcsán, miszerint figyelj, ha valami rosszat teszel, ott leszünk? Ha valaki tényleg növelni akarni a feszültségeket, akkor tesz pont így.”
A francia elnök minden téren az európai autonómia növelésére szólított fel. A Politico szerint Macron kifejtette: Európa az elmúlt időszakban növelte az amerikai fegyverektől és energiától való függőségét, és most arra van szükség, hogy erősítse a saját, európai védelmi iparát.
Arról is beszélt: Európának csökkentenie kell a függőségét a „területen kívüli” amerikai dollártól.
Emmanuel Macron lenne tehát az új De Gaulle? Nos, míg az egykori tábornok harctereken és francia szabadságharcban szerzett elévülhetetlen érdemei után lett Franciaország vezetője – és aztán új államrendjének megteremtője –, addig Macron a Rothschild bankházban, majd - amire mostanában igyekeznek a felejtés jótékony leplét ráhúzni – Francois Hollande elnök nem túl sikeres szocialista kormányában viselt tisztségeket, mielőtt saját mozgalmat indítva megnyerte volna a 2017-es választásokat.
Balos és jobbos ellenfelei mindig is szemére vetették, hogy pőre elitista és globalista nézeteket, érdekeket képvisel – de Macron mind az első, mind a tavaly kezdődött második és egyben utolsó ciklusában
a fásult, megkopott globalista nézetek helyett. Az is igaz, hogy Macronnál nehéz szétválasztani, mikor ért francia és mikor összeurópai érdekeket a stratégiai autonómia emlegetésekor. Mintha kissé összefolyna nála a két téma.
Igaz, azzal, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból, Franciaország maradt az európai közösség egyetlen atomhatalma. És a saját energiaforradalmában hasra eső, s eközben mostanra az olcsó orosz energiától elvágott Németország mellett tér nyílhat a francia gazdaság számára, hogy hosszú távon felnőjön a németek mellé.
Hogy a négy év múlva elnökségétől visszavonuló Macron mostani szólamai csak üres szavak maradnak, vagy a vezetésével, politikai partnereivel és későbbi utódaival valóban elindul Európa a nagyobb önállóság útján, még a jövő kérdése.
Az bizonyos, hogy most, a kibontakozó hidegháború és az ukrajnai konfliktus árnyékában a francia elnök – sok más európai vezetővel szemben –
s rendszeresen és világosan fogalmazva hangoztatja Európa el-elfeledett önérdekének képviseletét.
Nyitókép: AFP
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Az ukrán elnök még meg sem kapta a hitelt, de már kilátásba helyezte, hogy nem is fogja azt visszafizetni.
Hallatlan: az amerikai elnök saját közeli emberit merészelte kinevezni a megüresedő nagyköveti pozíciókba.
„A jog és a józan ész győz egyelőre” – írta a Kreml egyik vezető megbízottja.
Nem akármilyen találkozó lehet kibontakozóban.
Amikor a hírek fegyverré válnak, az objektivitás pedig csak a manipuláció színtere, ideje a felszín alá nézni.
A forrásokat valahogy meg kell oldani, különben Ukrajna még rosszabb helyzetbe kerül a tárgyalások során.
A formátumot annak ellenére tették nyilvánosan elérhetővé, hogy a tesztelés során számos hibát találtak.
Remélhetőleg ez fordulópontot jelent hányatott idényében.
