Egy brit politikai tanácsadó elmagyarázza, miért lehet a Fidesz 14 éve hatalmon
Edward M. Druce hat pontot sorol fel, amely alapján sikeresen működik a magyar kormány, s szerinte mindezt a britek is megtanulhatnák.
Orbáni álláspontra helyezkedett Macron, nem teszi zsebre, amit kap érte. Több amerikai szenátor pedzegeti: ha Európa Tajvan kapcsán nem áll az USA oldalára, ők is egyedül hagynának minket Ukrajnával.
Húsvétvasárnap nem volt szünnap a nemzetközi politikában: aznap született meg a Kínából hazatérő Emmanuel Macron francia elnök POLITICO-interjúja az elnöki repülőgép, a COTAM Unité fedélzetén. Ebben az elnök a következő főbb állításokat tette Tajvanról:
Európai vezető ilyen nyílt Amerika-kritikát talán még soha nem fogalmazott meg, Macron esetében ráadásul a túlárazott amerikai gázzal és az európai autóiparnak súlyos károkat okozó „inflációcsökkentési törvénnyel” kapcsolatban is elhangzottak Amerika-kritikus nyilatkozatok.
Kína ügyében a francia elnök egy az egyben az orbáni álláspontot képviselte, azaz azt, hogy ez nem a mi háborúnk, s hogy európai stratégiai autonómiára volna szükség, nem az Egyesült Államok vak követésére. A dollár ügyében pedig
Nem is csoda, hogy a francia elnök kijelentéseiért abszolút azt a bánásmódot élvezi, ami az elmúlt évtizedben leginkább csak a Orbán Viktornak jutott osztályrészül.
***
A leghangosabb kritikát Macronnal szemben az Interparlamentáris Kína-szövetség (IPAC) fogalmazta meg. Ez az interparlamentáris szervezet több tucat európai, ázsiai, ausztrál és észak-amerikai parlamenti képviselőt tömörít, és a „demokratikus országok” Kína-politikájára kíván hatással lenni.
Az IPAC állásfoglalásában úgy fogalmaz, „ez a lehető legrosszabb időpont arra, hogy Tajvan kapcsán a közömbösség jelét küldjük”. Szerintük „a történelem szigorúan ítélte meg a múltbeli kísérleteket a diktátorok megbékítésére” (azaz: ahogy anno Hitlerrel, úgy Hszi Csin-pinggel szemben is a háborút kellene választani), Macron szavai pedig szöges ellentétben állnak az Európa parlamentjei által vallott „megingathatatlan hittel, hogy a status quo megváltoztatására irányuló minden egyoldalú kísérletnek ellen kell állni, és a tajvani nép demokratikus hangját tiszteletben kell tartani”.
Zárásul még hozzáteszik, remélik, hogy Macron szavai „ébresztőül szolgálnak a demokratikus kormányok számára, hogy minden lehetségeset megtegyenek annak érdekében, hogy Peking Tajvannal szembeni
agresszív hozzáállása megkapja azt az ellenséges választ a nemzetközi közösségtől, amit megérdemel”,
és épp csak azt nem írják mögé, hogy fel Pekingre, Sanghajra, Csinghuára.
Az IPAC-állásfoglalást aláírta számos parlamenti képviselő, köztük Macron pártjának egyik szenátora, André Gattolin is. Az elnök kínai útján résztvevő Anne Genetet, az elnök pártjának alsóházi képviselője szerint Macron álláspontja „érthetetlen”, és most százával kap választóitól olyan üzeneteket, hogy egyébként támogatják az elnököt, de most „teljesen egyedül vagyunk”. Genetet nagyon sajnálja, hogy Macron a De Gaulle-i francia külpolitikai hagyományokra építve úgy próbálja megkülönböztetni magát az Egyesült Államoktól, hogy közben egyenlő távolságra helyezkedik Washingtontól és Pekingtől.
Antoine Bondaz, az állami és magánpiaci megrendelőknek is dolgozó francia Stratégiai Kutatási Alapítvány kutatója is keményen fogalmaz. Úgy látja, az elnök csak azt mondja Kínáról, amit gondol, de „az elemzése teljességgel helytelen”, hiszen „ha van egy ország, a hol nincs vita arról, hogy kell-e az Egyesült Államokat követni, az Franciaroszág”, és „az Egyesült Államok nem akarja megváltoztatni a status quót a Tajvani-szorosban, sőt, fenn akarja azt tartani – de épp Kína többszörözi meg azon katonai műveleteit, amelyek megváltoztatják a status quót”. „Az időzítés és a kontextus katasztrofális” – mondja az elnök kijelentéseiről Bondaz: Macron épp hazatér Kínából,
A Wall Street Journal szerkesztőségi véleménycikkben ítélte el Macron kijelentéseit. A lap úgy fogalmaz, a francia elnök „gyengíti a kínai agresszióval szembeni elrettentést, és aláássa az Európának nyújtott amerikai támogatást”. Szerintük „ha Macron úr
csökkenteni szeretné az Oroszország elleni háború (sic!) amerikai lakossági támogatását, jobbat nem is mondhatott volna”,
hiszen „amerikai fegyverek és titkosszolgálati támogatás nélkül Oroszország rég átgurult volna már Ukrajnán, és akár egy vagy több másik országon is a NATO határán”.
Egyáltalán nem teszik boldoggá a macroni mondatok az Egyesült Államok legtekintélyesebb republikánus törvényhozóit sem. Todd Young indianai republikánus szenátor világossá tette: „A Kínai Kommunista Párt a legjelentősebb kihívás a nyugati társadalomra, gazdasági biztonságunkra és életstílusunkra”, s „Franciaországnak ezzel a fenyegetéssel kapcsolatban tisztán kell látnia”. Chris Smith New Jersey-i republikánus képviselő szerint Macron nyilatkozata „a demokratikus Tajvan elárulásának” tűnik, s szerinte „ha Franciaország valóban elkötelezett amellett, hogy egy brutális kommunista rezsim érdekében magára hagyjon demokratikus nemzeteket, akkor az Egyesült Államoknak át kell gondolnia a hozzáállását Franciaországhoz”.
A legélesebben fogalmazó republikánus vezetők konkrét cselekvést is javasoltak: Ukrajna támogatásáért cserébe kérnék Tajvan támogatását. John Cornyn texasi republikánus szenátor úgy fogalmazott, „Macron azt akarja, hogy az Egyesült Államok siessen Európa segítségére az orosz agresszióval szemben, de a csendes-óceáni kínai agresszióval szemben úgy tűnik, semlegességi fogadalmat tesz”. Marco Rubio floridai republikánus szenátor szerint pedig, ha Macron valóban egész Európa álláspontját tolmácsolja, s „most az az álláspontjuk, hogy nem fognak oldalt választani Amerika és Kína között Tajvan ügyében, akkor talán nekünk sem kellene oldalt választanunk”, akkor „talán azt kellene mondanunk, hogy
mi Tajvanra és a Kína jelentette fenyegetésre fogunk koncentrálni, ti meg foglalkozzatok csak Ukrajnával és Európával”.
Hangsúlyozza, „igen alaposan be vagyunk vonva Ukrajna ügyébe, sok adófizetői pénzünkbe kerül egy európai háború”.
Nyitókép: MTI/AP/SIPA Pool/Jacques Witt