Putyin nem kertelt, nyíltan közölte, hogy szerinte meddig fog harcolni Oroszországgal a Nyugat

2023. március 29. 05:42

„Oroszországnak ennek megfelelően kell reagálnia” – fogalmazott az orosz elnök.

2023. március 29. 05:42
null

„A Nyugat nem teheti meg, hogy Ukrajnát ne támogassa, annak fényében, hogy Oroszország nem egy hiteles nemzetközi szereplő, az összes nemzetközi egyezményt megszegte, saját ambíciói szerint Ukrajnát el akarja törölni” – értékelt a Mandinernek Ukrajna nyugati támogatása kapcsán Bartha Dániel kül- és biztonságpolitikai szakértő, az Euro-Atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány elnöke. A szakértő szerint

a Nyugat saját biztonsági érdekei miatt sem teheti meg, hogy azzal a feltétellel engedjen létrejönni egy tűzszüneti egyezséget, hogy a Nyugat a jövőben nem támogatja Ukrajnát.

Erről itt olvashat bővebben.

Putyin: A Nyugat ágyútölteléknek használja Ukrajna népét

Érdekesség a szakértő felvetése kapcsán, hogy még Vlagyimir Putyin orosz elnök is rávilágított 2022. decemberében, hogy tisztában van a Nyugat törekvéseivel.

„A világban egyre nő a konfliktus lehetősége, és ez egyenes következménye a nyugati elit azon törekvésének, hogy minden eszközzel megőrizze politikai, pénzügyi, katonai és ideológiai dominanciáját” – idézte a Sky News az orosz elnököt, aki arról is beszélt, hogy

Erről itt írtunk korábban.

Az orosz elnök véleménye nem változott

Az Ukrajnába érkező nyugati támogatások kapcsán ráadásul az orosz elnök véleménye vélhetően nem is változott meg. Legutóbbi ezzel kapcsolatos beszédében kijelentette, számára

– mondta Putyin, felidézve, hogy Ukrajna nyugati szövetségesei folytatják Ukrajna felfegyverezését, megemlítve Nagy-Britannia keddi bejelentését, miszerint szegényített uránt tartalmazó páncéltörő lövedékeket tervez Kijevbe küldeni.

Ha mindez megtörténik, Oroszországnak ennek megfelelően kell reagálnia. Úgy értem, hogy a kollektív Nyugat már elkezdi használni a nukleáris komponensű fegyvereket” – idézi az orosz elnököt a Yahoo.

Noha fenti kijelentését az orosz elnök nem részletezte, arra rámutatott, hogy szerinte Kína és Oroszország független külpolitikát követ, amely „demokratikus többpólusú világrenden” alapul, és úgy gondolja, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak az Egyesült Nemzetek Szervezetén keresztül kell futniuk – ahol mindkét ország vétójoggal rendelkezik a Biztonsági Tanácsban.

***

 

Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Denis Balibouse

Összesen 256 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MiPa
2023. április 02. 03:30
Tisztelt Értelmes Kommentelők! Sajnos be kell látnom, hogy nem elegendő sem az időm, sem a tárgyi ismeretem, sem a képességem ahhoz, hogy a meggyőzés akárcsak halovány reményével részt vegyek a részletes eszmecserétekben, de ebből a sorozatból nagyon sokat tanultam, köszönet érte legfőképpen 1000bocs-nak! (Azt nem tudom, hogy egy ilyen 'párbeszéd' meddig él, de remélem, hogy még elér hozzátok az elismerésem.) Részletekbe nem tudok belemenni, pedig T.Péter nagyon sok megállapításában látok hiányosságot --- szerencsére 1000bocs ezeket sokkal profibban lerendezte már, mint ahogy én erre képes lennék. Mint sok más hasonló esetben, most is erősen azt figyelem, hogy vajon a hozzászóló mennyire őszinte. Mert lehet valaki (félre)tájékozott, értelmes, sőt 'stílusos' is, de vajon mi van ezek mélyén: őszinte meggyőződés?, félrevezetettség?, ismerethiány? vagy szándékos félrevezetési szándék, netalán megbízatás? luzitanxaver szavai szerint T.Péternek "lényegesen több esze van" (mint a (höhöhö-zőknek). Ezzel egyetértek, sőt, még azt sem akarom kétségbe vonni, hogy amit ír, az a valós meggyőződése --- de kérdőjeleim maradtak. A problémám ott kezdődik, hogy a gondosan összeszedett és meggyőzni-szándékozó érvelésében módszeresen kihagyja a kényes (megcáfolhatatlan) gondolatokat. Az É-i áramlatokkal kapcsolatban pl. olyanokat, hogy (i) miért akadályozta az USA kezdettől fogva a 2-es vezetékek üzembe állítását?; (ii) hová tegyük Joe bácsi múlt év januárjában tett, a megsemmisítésre tett ígéretét/kijelentését?; (iii) miért nem engedték résztvenni a csővezeték (orosz, német, svájci) tulajdonosait a vizsgálatokban?; (iv) miért titkosították a vizsgálatok eredményeit 'nemzetbiztonsági okokra' hivatkozva?; (v) hogyan értelmezzük azt a tényt, hogy az oroszok kérni/erőltetni merik az ENSZ független vizsgálatát?; (vi) miért utasítja ezt el a másik oldal?; stb; stb; stb (pl. ki élvezi ennek hasznát; kinek volt erre képessége; ...) Érdekes, hogy miközben azt állítja (gondolja?) magáról, hogy ő mindenkinek elfogadja a véleményét, ha az tényeken alapul, ő maga olyan (elképesztő) véleményeket formál, amelyekre közelről sem ad bizonyítékot. LÉTEZIK A LOGIKA, A KÖVETKEZTETÉS, MINT BIZONYÍTÉK: vajon az értelmi képességei akadályozzák őt ennek használatában, vagy csupán a pártossága? Nyilván az oroszok befolyásolták Janukovicsot az EU-ba való belépés elhalasztásával kapcsolatban, de ettől még az is igaz, hogy az USA rá akarta tenni a kezét az ukrán erőforrásokra (és rá is tette). Az is igaz, hogy Jelcint szerették a külföldiek, mert kitárta nekik a kapukat az orosz erőforrásokat illetően (lásd Hodorovszkij), de ez miért lett volna jó az oroszoknak? Olyan szépen leírja, hogy Kína nem partnere az oroszoknak, mert sokkal erősebb lett náluk, és már csak kihasználja őket --- dehát nem ugyanez a helyzet az USA és az EU között? Igaz, hogy Oroszo. sokkal gyengébb, mint Kína, de jelenleg még sokkal több az (elrettentő) atomfegyvere. Az oroszok arra keresnek szövetségest, hogy az egypólusú világot több pólusuvá alakítsák --- és ehhez bizony találnak is, mert a világ (területi és népesség-szerinti) többsége megelégelte már az arroganciát, a gazdasági kizsákmányolást (pl. a dollár, mint világpénz segítségével). Azt valóban nem kellene elnéznünk, hogy az oroszok leigázzák az egész világot (csakhogy ilyesmire már hál'Istennek nincs erejük, és ezért szándékuk sem) --- viszont erre számtalan valós példát éppen az USA szolgáltat, Idézet T.Pétertől: "(Kína) USA akkor, amikor éppen egybeesik a pillanatnyi érdekével, jó képet vág (Oroszországhoz) Ukrajnához/EU-hoz és kihasználja nyersanyagforrásként és felvevőpiacként, másik pillanatban meg magára fogja hagyni." Bocs, az utolsó nem stimmel: nem fogja magára hagyni, mert örökké ki akarja használni. Figyelembe véve azt, hogy T.Péter 'átugorja' ezeket az 'apróságokat' (és töménytelen számú egyebet is, amiket 1000bocs olyan profi módon helyrerakott), elgondolkodtam luzitanxaver T.P 'eszére' vonatkozó megállapításán. Az eredmény: a megállapítást nem szándékozom kétségbe vonni, azaz 'eszes' ember, viszont ebből az következik, hogy az 'őszinteségét', vita-készségét tudatosan, szándékosan, valamilyen külső céllal állítja irányba. Kénytelen vagyok luzitanxaver álláspontját elfogadni: az ilyen trollokat meggyőzni úgysem lehet, tehát át kell ugrani. Ennek azonban ellentmond az, hogy ez esetben a többiek (főként 1000bocs) részletesen kifejtett gondolatait sem ismertem volna meg...
1000bocs
2023. március 30. 16:00
"Máshol már szóba hoztam többször: Oroszország körül elfogytak a szövetségesek, nincs neki. A Nyugat összetart, máshol is vannak szövetségek-szövetségesek, oroszoknak nincs senki. " Ez hihetetlen ostobaság, valóságtagadás. Mondogasd magadnak, majd beszélünk még erről később, nagyon gíyorsan és nagyon csúnyán fog öregedni ez a hülyeséged. "Értem én, persze, hogy Oroszország biztonsági igényei, csak hát valaki vagy egy szövetségi rendszer része, és akkor az van, hogy együtt megteremtik, elosztják, a kisebbek a szélén szükségszerűen puffert képeznek, vagy az van, mint most az oroszokkal, hogy egyedül vannak, mint az ujjam, és akkor nincs puffer. Csupaszítsuk le, a világ most azon huzakodik, hogy egy volt nagyhatalom, aki egyedül maradt, mindenki elszelelt mellőle, katonai erővel megszállhat-e maga körül csak úgy egy pufferzónát Európa kellős közepén," Ok feladom. Te tényleg hülye vagy. Végül is tegnap írtam le Szingapúr-Kína-Amerika, biztonsági kockázat, vörös vonal.. Te tényleg egy random balos bot vagy. Mindent tagadsz, amiről a hírek szólnak. Még a balos médiában is szerepel széljegyzetként, ami a világban folyik, erre te leírsz egy ilyen ostobaságot. Gondolom a taktika az, hogy szemérmetlenül hazudni, hazudni, hazudni. Igaz, minden héten szembejön a valóság, igaz maguk akikről hazudozol minden megszólalásukkal cáfolják a hazudozásaidat, de a propaganda lényege nem egy objektív párbeszéd - a propaganda lényeg hogy addig ismételgesd a hazugságot, amíg az emberek annyiszor hallják azt hiszik igaz. Komoly csalódást okozol. De az is lehet valaki feltörte a felhasználói fiókodat. Ez valami hihetetlen amit művelsz, ez valami egészen új színvonaltalanság, becstelenség.
1000bocs
2023. március 30. 15:54
"Pont most, pont ennek a vita kapcsán jártuk körül 1000boccsal a nulandi ötmilliárdot, úgyhogy elég furcsa, hogy most megint a hamis narratívát hozod fel, mintha az a Majdanról szólt volna." Pont most, ennek a vitának a kapcsán beszéltük meg hogy a Nulandi győzelmi beszéd a Chevron logo előtt miért jelenti azt amit egyébként többen is kijelentettek: több mint húsz évig dolgoztak azon, hogy végre egy Majdanhoz hasonló húzással Ukrajnát amerikai érdekszférába kényszerítsék. Ahogy korábban sosem, a Majdna után megtörtént az energiaszektor amerikai kézbe kerülése, az IMF diktátumok életbe léptek ezzel a ksiemberek folyamatosan amerikának adóznak minden rezsiszámla befizetésével, és elindult egy nacionalista hergelés az egyébként testvérnép oroszok ellen. Mert akármekkora is Ukrajna, szép zsíros falat, sokat lehet keresni rajta - de semmi ahhoz képest milyen lenne ja Oroszországot lehetne destabilizálni, és bármilyen módszerrel de a nyugati, régóta erre váró befektetőknek átjátszani az orosz állami vagyont. Az ukránok ideálisak arra ami korábban nem jött be a grúzokkal. Valahogy elegánsan átlépsz azon a tényen, hogy ismerjük az amerikai külopitika lényegét. Onnan ismerjük, mert egyrészt a külpolitikai doktrinái minden amerikai kormányzatnak ismerhetőek és elolvashatóak, ismerjük mert elnökök ismétlik a beszédeikben, elmondják a Pentagon szóvivői, elmondják a kongresszusi képviselők, elmondják a szenátorok amikor például a Majdanon korzóznak és lázítanak egy független országban a demokratikusan megválasztott elnök ellen, elmondják az amerikai érdekeket védő és a kormányzati narratívát szajkózó média képviselői, ez folyik a csapból is. Tudjuk, mert feldolgozták, könyveket írtak róla, besimerték, elismerték, ismertették hogyan történtek a különböző amerikai akciók a múltban. Már ami nyilvános belőle azt tudjuk. De mégy így is tudjuk, hogy amerika 50-70 különböző akciót hajtott végre a múlt század második felébben ami mind egy kaptafára történt. Az amerikai érdekek miatt szükséges országban zavarkeltés, kormányellenes hangulat kialakítása, a kormányzati hibák elviselhetetlen szintig való felerősítése és eltúlzása, ehhez a helyi értelmiség, gazdasági körök, ellenzék és média lefizetése - itt jeghyezzük meg Sorosd papa hihetetlen üzleti zsenialitását, hogy fióklerakatokat pénzel minden olyan országban, ahol később ilyen ügynöki munkára szüjkség lehet, folyamatosan fizetve a helyi munkásokat akik örömmel kiszolgálják az idegen érdekeket - ha élehet tüntetések szervezése, ott beépített emberekkel a hangulat befolyásolása és lehetőleg erőszak kirobbantása, UGYANIS AZ ENSZNEK BE KELL MUTATNI HOGY A HELYI, AMERIKÁVAL NEM EGYÜTTMŰKÖDÖ ELNÖK, KORMÁNY, TÖRZSFŐNÖK, AKÁRKI A SAJÁT NÉPÉT ÖLI, AZ ENSZ CSAK AKKOR ENGEDI A KATONAI BEAVATKOZÁST. Kell az erőszak, a véres vágóképek amivel a világ közvéleményét meg lehet győzni arról hogy amerika önérdek nélkül pusztán az emberek érdekében megy oda. Ez egy bevált módszer. És miközben az internet és a szabad információáramlás óta tudhatjuk melyik ilyen akció melyik hazugságra épült - JOGTALAN KATONAI BEAVATKOZÁS ÉS MEGSZÁLLÁS HELLÓ - tudhatjuk kb mennyi aranytartaléknak veszett nyoma Irakból, hisz az amerikai katonák még fényképezkedtek is vele, tudhatjuk mennyi aranynak veszett nyoma Líbiából, tudhatjuk hogy a helyiek szó szerint semmit sem kaptak abból amit amerika onnan elrabolt, és miutána maerika távozott a helyiek életének színvonala kb száz évet esett vissza ahelyett hogy szabadságot vagy demokráciát kaptak volna.. Szóval mindezt tudjuk. Minden egyes alkalommal ugyanez. És most jössz te, és amikor egyértelműen amerikának áll érdekében az hogy az európai vezetők ne tudjanak Janukoviccsal és a tüntetőkkel megegyezni 4egy békés hatalomátadásban, hirtelen megjelennek a titokzatos mesterlövészek, az események olyan irányt vesznek amiről tudjuk hogy CSAK AMERIKA JÁRT VELE JÓL - na jó, a Kijevi korrupt banda is, egy kis részben - akkor van képes adzt állítani, hogy IGAZ UGYAN A TÉNYEK EGYÉRTELMŰEN BEBIZONYÍTJÁK, NEM IGAZ A HAMIS NARRATÍVA ARRÓL HOGY JANUKOVICS RENDŐRSÉGE ÉS JANUKOVICS ALAKULATAI LŐTTEK, DE AKÁR ŐK IS LEHETTEK VOLNA! Véletlenül sem amerika, sem a Kijevi kormányt nem ment utána, és nem végezte el azt a munkát, amit egyébként lekezelsz hisz a mesterlövészek pontos neve, személyi száma és társadalombiztosítási azonosítója nincs benne. Tehát ha amerika a történelme során végig ilyen akciókkal operálva ragadta magához a lehetőséget egy-egy régió megszállására és kihasználására, NEKED MOST HIGGYÜK EL, HOGY MOST BIZTOSAN NEM. Becsszó. "Beszéljünk nyíltan. Ukrajnának, Európának, benne nekünk, Amerikának nyilvánvalóan az az érdeke, hogy Ukrajna nagyjából ugyanarra a pályára kerüljön, amit mi is leírunk a rendszerváltás óta." Beszéljünk nyíltan. Ennek a mondatnak nincs értelme. Kiről beszélsz mikor azt mondod Uklrajna? A népet kiáruló oligarchákról, a korrupt politikusaikról, vagy az ukrán emberekről akiknek semmi haszna sem a nacionalisták hőbörgéséből, sem Zelenszkij turnéiból, sem amerika nyerészkedéséből? Nekünk? Ki az a nekünk? Az itthoni ellenzéknek nyilvánvalóan más az érdeke mint az enyém. Amerika? Az ki? A Pentagon? A Fehér Ház? Az önjáró, senki által nem választott de teljhatalmú amerikai hadiipar? Egy egyszerű amerikainak a világon semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy háború legyen Ukrajnában. Tehát a mondatod egy elegáns csúsztatás, hogy általánosítsunk ne arról beszéljünk kinek állt érdekében, kinek állt hatalmában, kinek volt lehetősége rá és ki nyert rajta. Nem olyan bonyolult ez. "Magunkat is idesoroltam, mert mindahhoz, amit az ottani magyarok érdekében el akarunk érni, az EU-s keretek a jelenleginél még akkor is összehasonlíthatatlanul jobb lehetőséget adnak," Tudjuk hogy nem. A románokat is addig kellett volna szopatni a belépés késleltetésével, amíg meg nem tanulnak kultúremberként viselkedni. Most már semmit sem lehet tenni. TUDJUK HOGY AMIT MONDASZ AZ NEM IGAZ. AZ EU SEMMIT SEM FOG SEGÍTENI AZ OTTANI MAGYAROK HELYZETÉN. "Igazából az elmúlt harminc évben az lett volna az érdekünk, hogy ebbe Oroszország is integrálódjon, amennyire csak lehet, " Bocs, de ez csak európa érdeke. Amerika a hidegrázást kap az elképzeléstől is hogy Oroszország békésen kooperál Európával. Nem véletlen volt hihetetlenül durci a német-orosz energiaügyi együttműködéstől, nem véletlen mondták meg hogy megállítják az ÉÁ 2-t, nem véletlen mondta Biden is hogy az nem lesz többé. Volt rá okuk, lehetőségük, hatalmukban állt, és nyertek rajta. Arról nem is beszélve hogy megmondták előre. "Ukrajna megtámadását évtizede készítgetik, nyilvánaló propagandaostobaság ezt 5000 (és nem is 14 ezer) donbaszi katona és 3000 civil halálával indokolni, az legfeljebb casus belli, az se nagyon, de nem a valódi ok." Ez ostobaság. Évtized alatt semmi sem történt, amikor Ukrajna maffimódszerekkel lopta a gázt. Semmi. Érdekes módon amikor a NATO folyamatosan Ukrajna felé építkezik, akkor nem mpondod hogy a NATO (amerika) évtizedek óta ezt tervezgette, amikor a nem terjeszkedő Oroszországról beszélünk, akkor pedig évtizedk óta támadni akar. Hát persze. A Donbasszi civilek halálával kapcsolatban pedig már rég kijár neked egy jó pofánverés. Egy ilyen kijelentésre alapozva amerika elindít egy háborút Irak ellen, amiről kiderül hazugság volt, te pedig itt legyintgetsz, hogy az nem számít. Rohadj meg. Csak így egyszerűen. Majd ha emberi, humán morál alapján, objektív érveléssel jössz viselkedni fogok, de ez az érvelésed annyira szubhumán hogy muszáj éreztetni veled a szintet amire süllyedtél. A MAJDANON 50 civil és 17 rendőr halt meg, Odessában 47 civil az ukrán csőcselék keze által, Donbasszban pedig több ezer fegyvertelen civilt között. A Majdanon amerikai érdekből gyilkoltak a mesterlövészek, Odessában amerikai érdekből gyilkoltak a széljobbos Kijeviek, a Donbassziakat is amerikai érdekből lőtte a Kijevi vezetés. SOKKAL TÖBB CIVILT ÖLTEK MEG AZ OROSZOKKAL SZIMPATIZÁLÓ POLtiKAI VÉLEMÉNYE MIATT.
sittes
2023. március 29. 13:33
Milyen gonosz ez a Nyugat, hogy az oroszok ágyúiba az ukránokat használja "ágyútölteléknek". Értem. Tehát az oroszok támadnak, ágyúznak, de a Nyugat a gonosz. Heil Pudding
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!