Erkki Tuomioja múltjában történészek KGB-s, FSZB-s, GRU-s szálat találtak, a szovjetek érdekében az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozást is akadályozni próbálta. Mélyfúrás!
***
Ismert: ma indult el az Országgyűlés delegációja Svédországba és Finnországba, hogy a NATO-hoz csatlakozni vágyó két ország és Magyarország között fennálló politikai nézeteltéréseket tisztázza. Finnországból ennek kapcsán már múlt szombaton negatív gesztus érkezett: Erkki Tuomioja, a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke, korábbi külügyminiszter a Demokraattinak nyilatkozva úgy fogalmazott,
Finnországnak nincs miről tárgyalnia a küldöttséggel, és nincs mit magyaráznia”,
emellett a delegációt nem a magyar parlament, hanem a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök küldöttségének tartja.
Az ügyben valószínűleg a legilletékesebb szereplő nyilatkozott – Tuomioja ugyanis Finnország Viktor Balogája, aki most úgy kritizálja Magyarországot a finn NATO-csatlakozás ratifikálása kapcsán, hogy a hidegháború idején és az 1990-es években a szovjetek és oroszok legmegbízhatóbb szövetségese volt. A Mandiner felderítette a finn politikus kalandos múltját.
Finnország nem volt mindig az az elismert nyugati demokrácia, amelynek ma ismerjük. A hidegháború alatt az ország, amelyet a második világháborúban megcsonkított a Vöröshadsereg, folyamatosan a Szovjetuniótól rettegett, s Urho Kekkonen elnöksége alatt mindenféle garanciákkal halmozta el a Szovjetuniót annak érdekében, hogy Sztálinék ne kebelezzék be a szovjet érdekszférába. Így aztán Finnország nem kapott a Marshall-tervből, 1948-ban barátsági, együttműködési és segítségnyújtási szerződést (finn rövidítésével: YYA) kötött a Szovjetunióval, és elzárkózott a NATO-val való katonai együttműködéstől, ezáltal elkerülve a Varsói Szerződésbe való belekényszerülést. A finlandizációként ismert politika nem csak a kül- és katonapolitikát, de a belpolitikát is érintette –
E kontextusban Finnország bármiféle nemzetközi szervezettel való viszonya hiperérzékeny politikai kérdés volt a hidegháború alatt, és alapvető alkalmassági követelmény volt a finn csúcspolitikusok számára, hogy hazájuk biztonsága érdekében élvezzék a Szovjetunió bizalmát. Ezért lett akkora ügy egy látszólag egyszerű gazdasági döntésből, Finnország szabadkereskedelmi egyezményéből az Európai Gazdasági Közösséggel.
Finnország az 1970-es évek elején tárgyalt le egy szabadkereskedelmi egyezményt a mai Európai Unió egyik elődjével, az Európai Gazdasági Közösséggel. A Szovjetunió igencsak jelentős gyanakvással figyelte a fejleményt, ezért Urho Kekkonen elnök 1972 februárjában a Szovjetunióba utazott, és a Moszkvához közeli Zavidovóban igyekezett megnyugtatni Leonyid Brezsnyev pártfőtitkárt afelől, hogy az egyezmény nem befolyásolja majd sem a finn semlegességet, sem a két ország kapcsolatait. Kekkonen a találkozón személyesen tett különféle ígéreteket Brezsnyevnek, a találkozóról pedig szigorúan bizalmas feljegyést készített, melyet csak Rafael Paasio akkori miniszterelnök, Kalevi Sorsa külügyminiszter, Seppo Lindblom kereskedelmi és ipari miniszter, illetve Jussi Linnamo külkereskedelmi miniszter kapott meg, valamint készült két pótmásolat és két példány az irattár számára. Paasio nemsokára lemondott, mert úgy érezte, szociáldemokrata kisebbségi kormánya nem elég erős ahhoz, hogy átvigye az egyezményt, így a miniszterelnöki székben Sorsa exkülügyminiszter váltotta; az új kormány külügyminisztere, Ahti Karjalainen aztán szintén kapott egy másolatot. Szabályosan a feljegyzést senki más nem olvashatta volna.
1972 októberében aztán Tor Högnas újságíró a svéd Dagens Nyheterben lehozta a feljegyzés számos részletét, benne Kekkonentől származó egyenes idézetekkel; ugyanezen cikket lehozta Norvégiában a Dagbladet, illetve Finnországban a Vasabladet.
Ugyanis rögtön két politikai problémát okozott Kekkonen számára: egyrészt a nyilvánosság számára világossá tette, hogy a szovjetek a legmagasabb szinten ellenzik az egyezményt, ami így jelentős nemzetbiztonsági kockázattal jár; másrészt a szivárogtatás ténye miatt Kekkonen a szovjetek szempontjából is megbízhatatlannak tűnhetett. Kekkonent az ügy annyira megrázta, hogy bejelentette: nem indul a következő elnökválasztáson. Később aztán az elnök a szovjetekkel kiegyezve, illetve a parlamenti pártok kérésére mégsem váltotta valóra ezen ígéretét.
Itt lép színre hősünk – két finn történész, Alpo Rusi és Jarmo Korhonen ugyanis 2017-ben kizárólag finnül megjelent, A Kreml lábnyomai – A finlandizáció és a 2002-es kémbotrány háttere (Kremlin jalanjälet – suomettuminen ja vuoden 2002 vaikoilukohun tausta) c. könyvükben feltárja az EGK-egyezményt veszélybe sodró szivárogtatás pontos folyamatát, melyben Tuomiojának oroszlánrésze volt.
A Szociáldemokrata Párton belül Antero Jyränki, Kekkonen elnök állandó titkára terjesztette illegálisan a feljegyzést – elvitt ugyanis egy pótmásolatot, melyet a helsinki Laulumiehet étteremben felolvasott a párt oroszpárti balszárnyának számos prominens parlamenti képviselője, köztük Tuomioja előtt. Jyränki aztán Bo Ahlforsszal, a finn közmédia, az Yle oknyomozó részlegének egy munkatársával, illetve Tuomioja jelenlegi külügyi bizottsági elnökkel együtt készített a feljegyzésből egy rövidített változatot.
Miután Högnas cikke megjelent, és Kekkonen nyilvánosan bejelentette, hogy nem fog indulni a következő választáson, Tuomioja más szociáldemokrata politikusokkal együtt az Ydin magazinban egy bevett kormányzati szivárogtatói álnevet, az „Y. Y. Antonent” használva cikket írt arról, miért volt szükség a szivárogtatásra.
„Jyränki, Tuomioja és Ahlfors voltak a szivárogtatás fő kitervelői” – írják a történészek, akik beszámolnak arról is, hogy a Tuomioja a feljegyzés Högnasnak történő átadásával kimeríthette a hazaárulás jogi tényállását, annak érdekében pedig, hogy az ezért járó büntetést elkerülje, hazudott az ügyben nyomozó ügyészségnek. 2014-ben megjelent naplójában azonban beismeri, hogy tényleg ő volt a szivárogtató: „Fogalmam sem volt a következményekről, amikor átadtam a zavidovói feljegyzésről készült, svédre fordított összegzésemet Högnäsnak.”
Az eddigiekből még csak az derült ki, hogy Tuomioja szovjet érdeket szolgált – a helyzetet viszont még pikánsabbá teszi, hogy az Y. Y. Antonen álnéven vele együtt író politikusok között ott volt Kari Tapiola, Sorsa miniszterelnök titkára,
aki „Tero” fedőnéven a KGB fedett ügynöke volt.
Sorsa egyébként maga is KGB-s bizalmas kapcsolat volt, egyetemben Karjalainen új külügyminiszterrel. Ebből tehát az is világos, hogy Tuomioja szovjet ügynökökkel közösen szolgált szovjet érdeket.
A történészek emellett azt is leírják, hogy Tuomioja a hidegháború alatt, de még a Szovjetunió bukása után is szoros kapcsolatot tartott fel egy Valerij Marejev nevű KGB-ügynökkel. 1997-ben nyilvánosan is megvédte ezt a kapcsolatát, valamint 1993 után további FSZB- és SZVR-ügynökökkel is találkozott. „Tuomioját a zavidovói szivárogtatás után az orosz titkosszolgálat »operatívjának« tekinthetjük nyilatkozatai és Marejevvel fenntartott, nyíltan vállalt kapcsolata következtében” – állapítják meg a könyv szerzői.
Tuomioja egyébként nem most először szólalt meg hazánk ügyében. 2012-ben azt fejtegette, Magyarországot ma már nem vennék fel az EU-ba, egy évre rá pedig hazánkkal szembeni keményebb fellépést sürgetett, az uniós források megvonását javasolva.
Nyitókép: MTI FOTÓ
A globális katonai kiadások kilenc egymást követő évben döntöttek rekordot. Tavaly sem volt ez másképp: összesen 2443 milliárd dollárt költöttünk arra, hogy vagy háborúzzunk, vagy felkészüljünk a háborúra.
A románoknak sem kellett sok, hogy meggondolják magukat.
Nyíltan beszélt erről az orosz külügyminiszter-helyettes.
Radoslaw Sikorski szerint nem a Nyugatnak kell aggódnia az esetleges összeütközéstől Oroszországgal, hanem fordítva.
Nem az oroszok felől.
Időről időre felbukkan a belga hadsereg a hírekben, és egyszer sem pozitív értelemben. A lőszerhiány például már olyan aggasztó méreteket öltött, ami az ország védelmi képességeit a nulla felé közelíti.
Hónapokig tartó viták után megszavazták a Kijevet támogató hatalmas segélycsomagot Washingtonban: fegyverek, lőszer és pénz érkezhet Ukrajnába. Kérdés, mire lesz elég a segítség. Hajdú Tímea írása.
Nagyinterjú a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, aki szerint káros az úszóról szóló sok cikk, és elveszi a reflektorfényt a többi sportolóról. Beszél a párizsi várakozásokról, a régi és mostani körülményekről, illetve a Hungaroring fejlesztéséről is.
