Európának fájó felismerés: „Felgyújtani a saját házat abban a reményben, hogy a tűz átterjed Oroszországra – őrültség”
Az orosz külpolitika szakértője summás véleményt fogalmazott meg a témáról.
A helyszíni beszámolók szerint „a társadalmi helyzet egyre csak romlik” Franciaországban.
Franciaországban kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen csütörtökön.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban mintegy ezer rendbontó kirakatokat tört be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel.
A közösségi oldalakra olyan videók is felkerültek, amelyeken az látható, hogy a rendőrök már
Míg más felvételeken az látszik, hogy ismét lángba borultak az utcák több francia városban. Az alábbi videóhoz fűzött kísérőszöveg szerint Angers-ben is összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel.
„A társadalmi helyzet egyre csak romlik Franciaországban”
– fogalmazott az AlertesInfos Twitter-oldal.