FAZ: A küszöbön állhat Orbán Kijevi látogatása

2023. március 09. 11:23

Zelenszkij már a februári EU-csúcson való részvételkor meghívta Kijevbe a magyar miniszterelnököt.

2023. március 09. 11:23
null

A FAZ printben megjelent cikke szerint Orbán Viktor az ukrajnai háború óta egyfajta hintapolitikával próbálkozik. Most azonban arra utaló jelek is vannak, hogy Orbán kijevi látogatása küszöbön állhat.

Zelenszkij már a februári EU-csúcson való részvételkor meghívta Orbán Viktort Kijevben.

A múlt hétvégén Szijjártó Péter az N1 horvát televíziónak adott interjújában utalt Orbán kijevi meghívására: jelenleg a „technikai részleteket” kell tisztázni. Ha minden feltétel teljesül, akkor sor kerülhet a látogatásra. Hivatalos megerősítés nincs az efféle tervekről, ugyanakkor cáfolat sincs.

A Honvédelmi Minisztérium eközben megerősítette, hogy ukrán katonákat képeznek Magyarországon, de csak szanitéceket. Ebből a szempontból nem változott semmi Magyarország álláspontját tekintve: továbbra is a béke híve, és nem támogat semmi olyat, ami eszkalációhoz vezet. 

A lap szerint Moszkva mindeközben jelzi hazánknak, hogy a kapcsolat a két ország között már nem a régi. Magyarországot nemrég arról tájékoztatták, hogy visszavonták azt a 2001 óta érvényben lévő megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a magyar diplomata útlevéllel rendelkezők vízum nélkül lépjenek be Oroszországba. A döntés konkrét okát nem közölték.

***

Nyitókép: MTI/ Fischer Zoltán

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Czápa
2023. március 09. 22:03
A Doktorminiszterelnök úr nem fog Kijevbe menni.
Türelem
2023. március 09. 16:36
Úgy látszik, hogy Orbán már szeretne 26-ban megbukni és visszavonulni, dőljön rá a ház a magyarokra. Biztos 26-os bukás, ha kimegy.
KBA98
2023. március 09. 16:10
Mi nem akarjuk, hogy Orbán Viktor Kijevbe menjen!
oliverkov
2023. március 09. 14:54
Ez egy olyan helyzet, amikor van egy olyan szomszédod, akiről azt terjesztik, hogy költözni készül mostanában, de tudod, hogy ha meglát téged -amint a többi szomszédodat is-, mindjárt tarhálni akar tőled. Pedig a családját már többször is megsegítetted és segíted is folyamatosan őket, mert ők igazán nem tehetnek a nehéz helyzetükről. Ilyenkor ösztönösen kerülöd a figurát, mert nem akarod megsérteni, hogy elutasítod. Körülbelül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!