A született versengő Ronaldo számára ideális légkör volt, hogy formában maradjon,
igaz, az utolsó években már Messinek is voltak összetűzései saját csapatával, és nála is többször felmerült a váltás lehetősége.
Végül mégis Ronaldo döntött a távozás mellett. Mint később a Manchesternél, itt is arra hivatkozott, hogy a klub elárulta őt, nem állt ki mellette, amikor szüksége volt rájuk. A sértett Ronaldo akkor ideális feltételekkel, 117 millió euróért igazolt a Juventushoz. Akkor azt nyilatkozta, döntésénél sokat nyomott a latba, hogy az öreg hölgy szurkolói éljenzésben törtek ki egy, a torinóiak ellen szerzett szép gólja láttán. Az, hogy Ronaldo úgy döntött akkor, hogy nem a Real Madridból akar visszavonulni, ráerősít egy madridi jelenségre, hogy a csapat nem tudja szépen elbúcsúztatni kiöregedő játékosait. Gondoljunk csak Raul, Casillas, vagy éppen Ramos esetére, akik hosszú Realos évek után karrierjük végén klubot váltottak.
Messi és Ronaldo összevetésében mindig azt hozták fel a Ronaldóval szimpatizálók, hogy ő több bajnokság több csapatában is bizonyított már, míg Messi első komoly csapata a Barcelona volt.
A korábbi sikerekre támaszkodva gondolhatta azt Ronaldo is, hogy Torinóban is megtalálja a számításait. Bár itt sem volt éppen eredménytelennek mondható, 98 meccs alatt 81 gólt szerzett, mégis a csapat nem engedhetett meg magának „egy Ronaldót”, aki végül Manchesterbe költözött, ahol viszont nem úgy alakult az élete, mint felfelé ívelő karrierje kezdetén, a 2000-es évek elején.