Örökre kitiltja járatairól a verekedő utast a Wizz Air

2023. február 07. 07:42

Egy magyar utas kezdett el verekedni a Dzsidda-Budapest járaton, mely végül 18 órát késett.

2023. február 07. 07:42
null

A szombati Dzsidda-Budapest közötti Wizz Air járaton történt a súlyos rendbontás, melynek következtében a verekedő magyar állampolgársággal rendelkező utast le kellett szíjazni. A bántalmazót csak több mint két órával a leszállást követően távolították el a gép fedélzetéről.

Az illető Kairó felett bántalmazni kezdte utastársát, majd a személyzet egyik tagját is megütötte, a kapitány ezért úgy döntött, hogy leszállási engedélyt kér az egyiptomi főváros repterén. A tetemes késést az okozta, hogy a személyzet munkaideje időközben lejárt, az utasokat Budapest helyett Larnacába szállították, ahol két szállodában helyezték el őket. A gép végül az eredetileg tervezett 11:30-as felszálláshoz képest 3 óra késéssel kezdte meg útját Budapestre, ahol 16:30 előtt pár perccel szállt le. A három kontinensen át tartó utazás így összesen 18 órás késéssel zárult.

A Wizz Air a Telex megkeresésére közölte, hogy sokmilliós kárt okozott a támadó, akit végleg kitiltanak a járataikról. A Wizz Air információi szerint az utas nem állt semmilyen bódító szer hatása alatt. A légitársaság megjegyezte, megteszi a szükséges jogi lépéseket a szabályszegő utassal szemben, hogy a jövőben ilyen ne történhessen. 

 Nyitókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Atti bá
2023. február 07. 15:25
Ez igen, jól kicsesztek vele.
egon samu
2023. február 07. 10:28
Azért engem érdekelne, hogy a magyar okmányán kívül volt-e más magyar rajta? Hogy nem itt születhetett azt már a dzsiddai mohamedán zarándokjáraton történt balhézása sugallja...
bölcsbagoly
2023. február 07. 08:14
Az azonban nem mellékes ,hogy mi is volt a verekedés oka s ki volt a másik fél, nemde? S pláne, hogy ki kezdte! Mert erről egy szó sem esik, vajon miért?
kata56
2023. február 07. 08:10
Nekem az a benyomasom, hogy ez nem magyar, hanem csak "magyar allampolgarsagu" delikvens volt. Kivancsi lennek, milyen etnikum lehet....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!