Ezek a légiipari szereplők az USA szerint összefüggésbe hozhatók a feltételezett kínai kémléggömbbel – jelentette be az amerikai kereskedelmi minisztérium helyi idő szerint pénteken.
A tárca közleménye szerint 5 vállalatról és egy kutatóintézetről van szó, amelyek – a megfogalmazás szerint – „támogatják a kínai hadsereg modernizációját, különösképpen a Népi Felszabadító Hadsereg repülési programját, ide értve a léghajókat és léggömböket”.
A bejelentés szerint a hat kínai érdekeltség rákerült arra az egyre bővülő listára, amelyet az Egyesült Államok
exporttilalommal sújt, és amelyeket jelentős kockázatként azonosít az amerikai nemzetbiztonság szempontjából.
Az amerikai érvelés szerint a szankció alá helyezett vállalatok komoly kínai állami megrendelésekkel rendelkeznek. A szintén büntető-intézkedéssel sújtott kutatóintézet a kínai állam tulajdonában áll, és polgári, valamint katonai célú érzékelőket állít elő.