Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Minden jel arra mutat, hogy az új fegyverkezési verseny átrendezi az erőviszonyokat Európán belül.

A Mandiner korábban már tájékoztatott róla, hogy öt napig sem bírná lőszerrel egy ukrajnai konfliktushoz hasonló intenzív háborúban a brit hadsereg.
A francia hadsereg számos mutatóban megelőzte a britet, ami akár azt a status quót is fenyegetheti, hogy az európai NATO-erők parancsnokhelyettesét a szigetország delegálja. Áll a bál Londonban, nem értik az egészet, hiszen a franciák náluk kevesebbet költenek a hadseregre – tájékoztatott csütörtökön a Világgazdaság.

A lap arról is értesített, hogy
Az Egyesült Királyságban Ben Wallace honvédelmi miniszter megnyomta a riadócsengőt, jelezve, hogy lefaragásokra lehet szükség, ha nem kompenzálják az infláció hatásait a hadsereg számára az egyébként is száz sebből vérző költségvetésből.
A Világgazdaság külön érdességként beszámolt róla, hogy a brit sajtó nem a szintén újrafegyverkező németeket, hanem a franciákat emlegeti fő riválisként. Úgy tűnik, hogy a francia hadsereg több katonával, repülőgéppel, helikopterrel rendelkezik, mint a brit.

Összességében minden jel arra mutat, hogy a legerősebb európai NATO-hatalom immár Franciaország.
Nyitókép: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Témához kapcsolódó videós tartalmunk: