és hogy az RWE ne rombolhassa le a falut. Bár a faluról általában kevesebb szó esik.
A feszültség pedig egyre nő. Észak-Rajna-Vesztfália kereszténydemokrata–zöldpárti kormánya áldását adta arra, hogy a rendőrség megtisztítsa a területet – ez főleg a Zöldek számára komoly arcvesztés, hiszen a lützerathi foglalt házakban és fakunyhókban éppen a saját törzsszavazóik tanyáznak. Érzékelve a „klímaaktivista-dzsembori” egyre elkerülhetetlenebb feloszlatását az ország minden tájáról érkeznek Lützerathba az „aktivisták”. A Spiegel arról számol be, hogy a hamburgi rendőrség vasárnap hajnalban fel is tartóztatott egy „aktivistákkal” teli buszt, amely a szénbánya által fenyegetett faluba vitte volna őket tüntetni. Le is késték így a faluban okvetlenül felbukkanó Greta Thunberg-testdublőr Luisa Neubauer beszédét.
Erőszak a rendőrökkel szemben
A balhéra viszont odaértek:
a vasárnapi tüntetésre kiérkező rendőröket az „aktivisták” kövekkel dobálták meg,
miután azok megpróbálták lebontani az „aktivisták” által emelt barikádokat.
A beszámolók szerint az „aktivisták” rongáltak és loptak is, egyiküket előállították. A tartomány zöldpárti gazdasági és klímaminisztere a dpa-nak azt mondta, hogy aki rendőrökkel erőszakoskodik, az átlépi azt a bizonyos határvonalat – a botrányos berlini szilveszter nyomán korántsem ez az első alkalom, hogy mostanában elhangzik ez a szókapcsolat Németországban.
Hogy Lützerathtal mi lesz – ha a falu sorsa érdekel egyáltalán bárkit is –, egyelőre nehéz megmondani.
Az biztos, hogy a vasárnapi erőszak újabb „aktivistákat” vonz majd a helységbe,
mint ahogy az is nagyon valószínűnek tűnik, hogy a rendőrség előbb vagy utóbb kénytelen lesz erőszakosan gátat vetni az „aktivisták” tevékenységének. Vagyis: a közeljövőben még hallani fogunk erről a szomorú sorsú helyről – ha más kapcsán nem is, az erőszak miatt biztosan.
A nyitóképen: „aktivisták” tüntetnek Lützerathban, január 6-án. Fotó: FABIAN STRAUCH / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP