Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Mi szüksége volt Ukrajnának arra, hogy még tovább csökkentse a nemzeti közösségek jogait?” – tette fel a kérdést a miniszter.

A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalára feltöltött egyik legutóbbi videójában kijelentette,
„mi, magyarok mindig is jóban akartunk lenni Ukrajnával.
Erre számos okunk van, volt is meg van is”.

Majd visszautalt a háború előtti időszakra. Elhangzott, „azért törekedtünk elsősorban jó kapcsolatokra Ukrajnával, mert él ott 150 ezer magyar, és mi azt szerettük volna, hogy ennek a 150 ezer magyarnak minél jobb legyen” – húzta alá a tárcavezető.
Szijjártó hozzátte: „nyilvánvaló, hogyha jóban vagyunk az adott szomszédos országgal, akkor jobb az ott élő magyar közösségnek.Ezt mutatta több más szomszédos országgal fennálló kapcsolatunk jelentős javulása, és azok hatása a magyar nemzeti közösség életére.
„De az ukránok ebben soha nem voltak partnerek.
2015-öt követően az ukránok lépésről lépésre, törvényről törvényre sértették meg és csökkentették a magyar nemzeti kisebbség jogait” – hangsúlyozta a miniszter.
Ezután hozzátette: „az a tény, hogy a magyar nemzeti közösségtől elvették azt a jogot, hogy a teljes spektrumú nemzeti nyelvű oktatáshoz hozzáférjen, az olyan szinten sérti nemcsak a kétoldalú egyezményeket, hanem az Európai Unió ide vonatkozó jogszabályait is, amely sok deklarált ukrán szándék hitelességét megkérdőjelezi.”
Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy „amikor elkezdődött a háború, mi ezt az egész kérdést zárójelbe tettük. Nem felejtettük el, csak zárójelbe tettük, mert azt gondoltuk, hogy nem korrekt ezzel a kérdéssel a háború idején előállni”.
„De ezek után Ukrajna a közelmúltban elfogadott még egy törvényt a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban, amely törvény még tovább rontotta a nemzeti kisebbségek helyzetét, és még több jogot vett el a nemzeti kisebbségektől” – emlékeztetett a magyar diplomácia vezetője.
„Most kérdezem én, hogy mi szüksége volt az ukránok arra, hogy egy háború idején, amikor elvileg számítanak a szomszédos országok segítségére, akkor olyan jogszabályt hozzanak, amely még tovább sérti, még tovább csökkenti a nemzeti közösségek jogait, köztük a magyarokét? – hangzott el.
Mi szükség volt erre?”
– tette fel a kérdést Szijjártó Péter.
A videót alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala
***