Betiltották az amerikai vasutasok sztrájkját Bidenék

2022. december 02. 07:14

A szenátus megszavazta a törvényt, amit a nagy vasúti érdekképviseletek egy része elutasított.

2022. december 02. 07:14
null

Az alsóház után csütörtökön az amerikai törvényhozás felsőháza is megszavazta azt a törvény, ami elkerülhetővé teszi az ország vasúti közlekedését megbénító sztrájkot. A szenátus helyi idő szerint csütörtök késő délután voksolt a jogszabályról, ami gyakorlatilag törvényerőre emeli azt az előzetes megállapodást, amelyről a vasutasok szakszervezetei és a munkáltatók, kormányzati közvetítéssel, még szeptemberben megállapodtak, ám amelyet

a nagy vasúti érdekképviseletek egy része elutasított.   

A 100 tagú szenátusban, ahol republikánusok és demokraták 50-50 arányban vannak jelen, minimálisan 60 támogató voksra volt szükség, végül 80-15 arányban fogadták el a javaslatot. A vasútban dolgozók munkakörülményeinek kereteit meghatározó dokumentumot szerdán a képviselőház is elfogadta, szintén kétpárti támogatással, így az Biden elnökhöz kerülhet aláírásra.

A republikánusok az elmúlt napok politikai vitáiban élesen bírálták Joe Bident,

hogy a kormányzati közvetítés kudarca után terhelte a kongresszusra a felelősséget. Az elnök hétfőn közleményt tett közzé, amelyben szakszervezet-párti elnöknek nevezte magát, de kénytelennek mondta felülírni a rendes eljárásmódot sok millió amerikai munkahelyre hivatkozva, és a kongresszusra bízva, hogy elfogadja a szakszervezetek és vasúti munkaadók között korábban született előzetes megállapodást, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a sztrájkot.   

Az öt évre szóló előzetes egyezség, amelyet még szeptemberben fogadtak el, 24 százalékos bérfejlesztésről és egyéb jutatásokról szól, ugyanakkor

nem tartalmazza a több érdekképviselet által követel évente hét nap fizetett betegszabadságot.

A betegszabadság szabályozásáról a kongresszus külön jogszabályban dönt. A 12 nagy vasutas szakszervezet közül négy utasította el korábban a megállapodás aláírását, ami azt jelentette, hogy az nem léphetett hatályba, és a teljes vasúti hálózat leállásához vezethetett volna. A vasúti közlekedés leállása, napi hétmillió utas és 6300 vagonnyi áru szállítását bénítaná meg.

(MTI)

Nyitókép: Nicholas Kamm / AFP

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2022. december 02. 16:51
demokracia a la libernyak
Csubszi
2022. december 02. 14:47
Diktatúúúra!
salátás
2022. december 02. 11:47
Hol vannak a nyugatonmindenjobb mesét erőltető nyomorultak?Egy se merészkedik ide?:((((
bagira
2022. december 02. 11:17
Nos ehhez mit szól az amerikai nagykövet , elvtárs elnémult .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!