Ebből majdnem baj lett: így kerültük el a harmadik világháborút

2022. november 18. 20:34

A hétköznapi emberektől a nagypolitikusokig sokan megrezzenhettek a világ körül a kedd esti órákban, amikor terjedni kezdett egy először hivatalosan meg nem erősített, homályos hír egy emberéleteket követelő, lengyel földet ért rakétacsapásról. Összefoglalónk!

2022. november 18. 20:34
null

Kedden kora este a rakéta-becsapódásról szóló első kósza Twitter-bejegyzések után egy lengyel kereskedelmi rádió riportja szólt részletesebben a történtekről.

Ezzel nagyjából egy időben a brit bulvársajtóban, majd a német Welttől a CNN-ig és a BBC-ig a szeriőz hírmédiában is megjelent a hír.

A komoly hírnevű lapok között is volt olyan, amelyik tényként beszélt arról, hogy orosz rakéták csapódtak be,

mások igyekeztek óvatosabban, feltételes módban írni az addig hivatalosan sehogy meg nem erősített hírekről.

Az incidenst követő órákban az amerikai Pentagon azt közölte: „Tisztában vagyunk azokkal a sajtóértesülésekkel, amelyek szerint két orosz rakéta csapódott be Lengyelországban, az ukrán határ közelében. Jelenleg nincs olyan információnk, amely megerősítené ezeket a jelentéseket, ezért tovább vizsgáljuk a helyzetet.”

A kialakult válsághelyzet miatt a lengyel államfő és a miniszterelnök a kormány nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága tagjaival tanácskozik – mondta el az ügy kapcsán megtartott első, kedd esti sajtóértekezletén Piotr Müller kormányszóvivő.

A lett védelmi miniszter a Twitteren ítélte el a történteket és biztosította szolidaritásáról a lengyeleket.

A litván elnök is reagált: szerinte „a NATO-terület minden centiméterét meg kell védeni, és Litvánia más NATO-országokhoz csatlakozva támogatásáról biztosította Lengyelországot”.

Magyar részről ismertté vált: a Barátság kőolajvezeték leállása és a lengyelországi rakéta-becsapódás miatt Orbán Viktor miniszterelnök este 8 órára összehívta a Védelmi Tanács ülését a Karmelita kolostorba.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az incidenst követő első megszólalásától kezdve azt hangsúlyozta, hogy szerinte konkrétan oroszok által kilőtt rakéták csapódtak be Lengyelországban. „Orosz rakéták találták el Lengyelországot. Hányszor mondta Ukrajna, hogy egy terrorista állam nem korlátozza magát a mi országunkra, és csak idő kérdése, hogy az orosz terror mikor lép tovább” – fogalmazott az ukrán államfő.

Szerinte az orosz fenyegetés csak fokozódni fog, ha Moszkva megbüntethetetlennek érzi magát.

„Rakétát lőni a NATO területére, ez egy orosz támadás a kollektív biztonság ellen. Ez nagyon jelentős eszkaláció. Cselekednünk kell!” – hangsúlyozta Zelenszkij.  

A rakétaincidenst követő napon ugyanakkor a lengyelek és az amerikaiak is hűteni kezdték a kedélyeket, és egyre hangsúlyosabban szerepelt a megszólalásokban, hogy ugyan orosz gyártmányú, de valószínűleg ukránok által kilőtt rakéta csapódott lengyel földbe. Szerda folyamán Andrzej Duda lengyel elnök azt közölte: „Semmi sem utal arra, hogy ez szándékos támadás lett volna Lengyelország ellen”, és szerinte „fatális baleset volt a kedd esti rakétabecsapódás”.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán azt mondta: ugyan az ukrán légvédelem rakétája csapódott Lengyelországba, de a háborúért magáért Oroszország a felelős. Hozzátette ugyanakkor: semmi sem utal arra, hogy Oroszország a NATO-tagállam Lengyelország megtámadására készülne.

Ukrajna és Oroszország nagy hatalmú szomszédja, Törökország részéről Erdogan elnök azt nyilatkozta: Oroszországnak semmi köze sincs a lengyelországi rakéta-becsapódásokhoz, technikai malőr történhetett – mondta a török elnök a G20-csúcstalálkozón a Bali szigetén fekvő Nusa Duában szerdán.

Oroszország saját hagyományaihoz híven egyből mindent tagadott: Moszkva szerint ők nem támadták Lengyelországot, ezt a feltételezést pedig provokációként értékelték.

Miután az ukrán vezetés továbbra is azt hangoztatta, hogy az oroszoké a felelősség, vagy legalábbis semmit nem lehet megállapítani még az incidensről, csütörtöktől kezdve egyre több mainstream nyugati lapban jelent meg a hír,

hogy a lengyelek és az amerikaiak egyre inkább frusztráltak az ukránok álláspontja miatt.

„Az ukránok nyíltan hazudnak” – a NATO egyik diplomatája így fogalmazott a Financial Times-nak, hozzátéve: az ukránok viselkedése kezd „egyre nevetségesebbé” válni.

A CNN pedig arról cikkezett: a legmagasabb szinten alakult ki feszültség az amerikaiak és a lengyelek, valamint az ukránok között. A rakétaincidenst követő órák eseményeit felgöngyölítő írásukban kifejtik: Joe Biden amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök, valamint Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója közösen egyeztettek az értesülésekről, és az sem véletlen, hogy az érintett felek ugyanazt kommunikálták a történtek után.

A portál kitér arra: Zelenszkij ukrán elnök a rakétatámadás után és azóta is szeretne beszélni Bidennel, azonban erre eddig nem kapott lehetőséget.

Zelenszkijék azt az álláspontot képviselték, hogy orosz rakéta csapódott be Lengyelország területén (ez az állítás azóta némileg finomodott ukrán részről, bár Zelenszkij elég zavarosan fogalmaz: „nem tudja pontosan”, hogy mi történt, mindenesetre „meggyőződése, hogy orosz rakéta volt”).

Ezzel kapcsolatban a CNN azt írja:

Jake Sullivan az első ukrán megszólalás után gyorsan felhívta Zelenszkijék irodáját,

és azt mondta: „lépjenek óvatosabban”, amikor az incidensről nyilatkoznak.

A CNN szerint a lengyeleket „frusztrálta Zelenszkij következetes tagadása azzal kapcsolatban, hogy az ukrán légvédelem lőhette-e ki a rakétát”.

 

Fotó: Twitter

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. november 19. 22:32
békét
Pelso j.
2022. november 19. 06:28
A két rakéta kapcsán világháborút emlegetni, az primitív és hazug riogatás.
Gulyásleves
2022. november 19. 06:28
Én egy másodpercre nem ijedtem meg Oroszország Ukrajnát nem tudta lerohanni, nem hogy egy új frontot nyitna Egyébként meg még élénken él bennem 1956 mikor az amcsik bátorítottak hogy győzzük le a szovjet agresszorokat...
mamarizsa
2022. november 18. 23:40
És mi van ha kitörne a világháború? Minket megvéd Yotengrit kiskondása, az elmúlt 1000 év legjobb miniszterelnöke... Az igaz, hogy csak 1848 óta létezik ez a tisztség, de a fideszes szeret nagyotmondani. Utána majd letagadja...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!