Kultúrharcok világbajnoksága jön Katarban

Dobozi Gergely írása a Mandiner hetilapban

Vasárnap veszi kezdetét a katari futball-világbajnokság a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szervezésében. A széria 1930 óta tart, világbajnokságot minden negyedik évben rendeznek. A hidegháború évtizedeit egyes elemzők egyenesen sportháborúként aposztrofálják, amelynek során az elnyerhető érmek és kupák igazolták a szocializmus és a kapitalizmus vélt-valós politikai sikereit. Ha a viharos huszadik századot átvészelte a széria, mégis mi akadályozhatná meg 2022-ben azt, hogy a nézők háborítatlanul szórakozzanak a futballünnep alkalmával? – vethetné fel bárki. Az idei év meg is adta a választ: egyrészt a történelem, másrészt pedig a kultúrharc.

Amióta ugyanis eldőlt, hogy a közel-keleti emírség szervezi a 2022-es viadalt, felszínre kerültek bizonyos, a nyugati média és politika világát meghatározó törésvonalak. Ezek időközben a sportéletben is megjelentek, ennek eredményeképpen pedig

Gondoljunk csak az USA diplomáciai bojkottjára a 2022-es pekingi téli olimpia során, amelyhez Ausztrália, Kanada és az Egyesült Királyság is csatlakozott. Erről a jelenségről azonban már korábban is tudni lehetett, hogy képes zavart okozni.

Katar jelentőségét sem a nagysága, sem pedig a lakosságszáma nem indokolja, befolyását kőolaj- és földgázkincsének, illetve az országban fenntartott amerikai katonai támaszpontnak köszönheti. Ezt a világbajnokság révén tovább növelné. Katar jogrendje alapvetően az iszlám jogra, a saríára épül, amely nincs összhangban a Nyugaton honos emberi jogi szemlélettel. Éppen ezért Doha kiugrási lehetőségként tekint a vébére, csakúgy, mint más, alapvetően autoriter államok, amelyek sportdiplomáciai tevékenységét a sportswashing fogalommal illetik.

A most kezdődő világbajnokság körül régóta tartanak politikai csaták: már februárban bizonyossá vált, hogy Oroszország válogatottja az ukrajnai agresszió miatt nem vehet részt a tornán. Megjegyzendő, hogy az orosz válogatott részvétele egyébként sem volt biztos: az országot a FIFA még azelőtt kizárta a tornából, mielőtt Lengyelországgal pótselejtezőt játszhatott volna. A katari vébé hangulata azonban nem csak az orosz–ukrán háború hosszú árnyéka miatt lehet nyomasztó.

Emlékezetes: a 2021-ben megrendezett 2020-as Európa­-bajnokságon a közvélemény azzal szembesülhetett, hogy a kultúrharc szelektív. A sikeres lmbtq-lobbi eredményeképpen európai stadionok borultak szivárványszínbe. Olyan vezető multinacionális cégek pedig, mint a Volkswagen, szintén a lobbi színeiben tüntették fel emblémáikat – ám nem mindenhol. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyomására

Az UEFA a helyi jogszabályi környezetre hivatkozva utasította a cégeket, hogy a szűk értelemben vett Európán kívül nincs kultúrharc.

Márpedig Katarban a homoszexualitás és minden ahhoz kapcsolódó tevékenység jogellenes. A nem muszlimok hét év börtönre, a muszlimok pedig akár kövezés általi halálra is számíthatnak a jogszabályok megsértése esetén. Az Equaldex nevű szervezet nyilvántartást vezet arról, hogy az lmbtq-jogok milyen formában érvényesülnek a világ országaiban, Katar esetében a helyzet úgy áll, hogy a szexuális kisebbségek legfeljebb vért adhatnak, de azt is csak akkor, ha nem fedik fel preferenciáikat vagy identitásukat.

most mindenki azt találgatja, hogy az lmbtq-lobbi milyen esélyekkel érvényesülhet Katarban. Vannak, akik látnak esélyt arra, hogy végül megengedik a stadionokban a szivárványszínű zászlók lobogtatását. A FIFA optimizmusáról sokat elárul, hogy munkatársai átfogó cselekvési tervet dolgoztak ki a helyi rendőrségnek arra vonatkozóan, hogyan kell intézkedni ilyen esetekben.

A katari vezetés ismeri ezeket a terveket, de még nem hagyta jóvá őket. Mindenesetre Abdulaziz Abdullah al-Anszari vezérőrnagy szavai sokat elárulnak a kormányzat attitűdjéről. A nemzetközi együttműködésért felelős katari hivatal vezetője kifejezetten a melegek védelmében tartja szükségesnek azt, hogy mindenfajta szexuális lobbitevékenységet idejében leállítsanak. „Ha egy szurkoló szivárványszínű zászlót lengetne, és elvenném tőle, az nem azért lenne, hogy megsértsem az illetőt, hanem azért, hogy megvédjem” – magyarázta Al-Anszari, hozzátéve, hogy nem tud felelősséget vállalni mindenkiért. Megjegyezte azt is, hogy csak

Khalid Szalmán exfutballista, a katari vébé nagykövete nem fogalmazott ennyire diplomatikusan. A ZDF német tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy a homoszexualitás a muszlim dogmák szerint haram, vagyis tiltott életforma, hovatovább „az elme károsodása”.

Katar egyébként hivatalosan elutasítja és képmutató fanyalgásnak értékeli a Nyugat vádjait. A külügyminiszter november elején a világbajnokságot övező nyugati kritikákat arrogánsnak és rasszistának nevezte. Mohammed bin Abdulrahman bin Dzseszim al-Szeni sejk attól tart, hogy a Nyugat olyan országként tekint Katarra, mint amelyik „sem intellektuálisan, sem kulturálisan nem áll készen arra, hogy világbajnokságot szervezzen”. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában kitért arra is, hogy különösen Németország kerül ellentmondásba önmagával. Ugyanis

Holland kezdeményezésre tíz európai csapat készül arra, hogy – a FIFA szabályaitól eltérően – szivárványos szívvel ellátott csapatkapitányi karszalaggal tiltakozzon a Katarban uralkodó emberi jogi helyzet ellen. Az USA más országokkal kártalanítási alap létrehozását sürgeti, amelynek pénzeit a stadionépítésekben és más munkálatokban elhunyt dolgozók hozzátartozói kapnák. S habár Dánia általában piros színű mezben játszik, Katarban talpig feketében lépnek pályára a játékosok, a rabszolgaságszerű kafálarendszer (lásd keretes írásunkat) áldozatai előtti gesztusként.

Nem csak a háború, az lmbtq-lobbi elnyomása és a kvázi­rabszolgaság körüli vita sűríti a levegőt Katarban. A tornán megmérkőzik majd az USA és Irán. A két ország különösen az 1979-es iszlám forradalom óta ellenséges egymással, és többször is a konfrontáció szélére sodródott. A rezsimellenes tüntetések kezelése, a nukleáris fegyverkezés vádja és az Oroszországot támogató drónok miatt különösen az ukrán futballszövetség kezdeményezte, hogy zárják ki Iránt is a bajnokságból. Helyette Olaszország és az Egyesült Arab Emírségek jött szóba.

Kérdés, hogy Katar esetében képes-e a világbajnokság leplezni a rendszer anomáliáit. Sepp Blatter, a FIFA korábbi elnöke a svájci Tages-Anzeiger lapnak

arra utalva, hogy az országban uralkodó emberi jogi állapotokat és főként a kafálarendszerben rejlő szociális hiányosságokat csak azután vették figyelembe, hogy az ország megkapta a rendezés jogát. A szövetség jelenlegi elnöke, Gianni Infantino óvatosabban fogalmaz elődjénél. Úgy véli, hogy a nemzeteknek a futballal kellene törődniük, nem pedig a politikával, vagyis azzal, hogy egymást leckéztessék erkölcsi alapon.

Kafálastadionok
Katar területe valamivel több mint 11 ezer négyzetkilométer, amelyen nagyjából 2,5 millió ember él. A lakosság közel 90 százaléka vendégmunkás, akit a kafálarendszerben foglalkoztatnak. E rendszer nem kizárólag Katarra, hanem a többi öböl menti ország humánerőforrás-politikájára is jellemző. A kifejezés – némi szépítő fordulattal élve – egyfajta szponzorációs rendszert jelöl, amelynek fókuszában a migráns munkavállalók állnak. Minden ilyen dolgozó mögött egy szponzor áll, amely teljes jogi és gazdasági felelősséget visel a munkavállalóért. A rendszer kritikusai szerint a kafála a modern rabszolgaság egyik formája, mert a dolgozók igen kevés eséllyel tudnak érvényesülni a társadalomban. A gyakorlatban ugyanis – a munkáltatói felelősségvállalás árnyoldalaként – a foglalkoztató a szerződés idejére akár el is veheti a munkavállaló iratait, és a jogorvoslatot is ellehetetleníti. A kafálarendszerben egész városrészeket húztak fel a vébére az elmúlt tizenkét évben. A szervezőbizottság nyilvántartásai szerint 2014 és 2020 között 37 ember vesztette életét az építkezéseken, a The Guardian ezzel szemben 6750 halálesetről tudósított.

Katar területe valamivel több mint 11 ezer négyzetkilométer, amelyen nagyjából 2,5 millió ember él. A lakosság közel 90 százaléka vendégmunkás, akit a kafálarendszerben foglalkoztatnak. E rendszer nem kizárólag Katarra, hanem a többi öböl menti ország humánerőforrás-politikájára is jellemző. A kifejezés – némi szépítő fordulattal élve – egyfajta szponzorációs rendszert jelöl, amelynek fókuszában a migráns munkavállalók állnak. Minden ilyen dolgozó mögött egy szponzor áll, amely teljes jogi és gazdasági felelősséget visel a munkavállalóért. A rendszer kritikusai szerint a kafála a modern rabszolgaság egyik formája, mert a dolgozók igen kevés eséllyel tudnak érvényesülni a társadalomban. A gyakorlatban ugyanis – a munkáltatói felelősségvállalás árnyoldalaként – a foglalkoztató a szerződés idejére akár el is veheti a munkavállaló iratait, és a jogorvoslatot is ellehetetleníti. A kafálarendszerben egész városrészeket húztak fel a vébére az elmúlt tizenkét évben. A szervezőbizottság nyilvántartásai szerint 2014 és 2020 között 37 ember vesztette életét az építkezéseken, a The Guardian ezzel szemben 6750 halálesetről tudósított.

Nyitóképen: Doha látképe: az olajsejkség évtizedek óta úszik a pénzben. Fotó: Shutterstock